Shadow dancer újra a pályán

Az első és legfontosabb hírem, hogy holnap érkezik Anyukám és kisTasvérem látogatóba. Jupiiii. Már nagyon izgulok. Ők az első igazi vendégeim. Éljen éljen. Remélem az időjárás kegyes lesz hozzánk és tudunk majd mászkálni és ők is megláthatják az az arcát Angliának, amiért én nagyon szeretek itt lenni.
Vicces, hogy Sarah szintén nagyon izgatott anyukámék érkezése miatt, egész héten azon pörgött, hogy mit csináljon, hogy a ház barátságosabb legyen (persze csak PÖRGÖTT csinálni végül nem csinált semmit). Anyu főz holnap pörköltet (nyami) vasárnap meg Sarah fog anyuéknak igazi roast dinnert készíteni. Szóval az elkövetkezendő pár napban remélhetőleg halálra esszük magunkat.
Ami az időjárást illeti nálunk mostanában napos az idő (ami már nagyon kellett, mert az elmúlt héten nem láttam sem a Napot, nem a Holdat sem a csillagokat - fekete és fehér égbolttal dolgoztunk) és lássuk be, napsütésben MINDEN jobb. A munka is jobb, az emberek is jobb fejek, én is jobb fej vagyok. Szóval napsütés az van, csak még sajnos hideg van. De sebaj, a tiszta időn felbuzdulva elővettem a bicajt és újra tekerek. :))) Az elmúlt pár napban azt a megállapítást tettem, hogy extrém gyors gyalogló és extrém lassú kerékpáros vagyok. Van egy út, amin ezt mérni is tudom, mert többször megtettem mindenféle járművel. A háztól az építész iroda gyalog 1 óra 20 perc, busszal 1 óra (igen, mert a "vidéki" Angliában arra van kárhoztatva az ember, hogy néha 20 percet várjon a buszára, ami persze szintén nem háztól házig megy), bicajjal 50 perc körül van. De arra is r kellett jönnöm, hogy van, ami erősebb a bicajjal kapcsolatos paráimnál, nevezetesen a hideg. Ma ugyanis ezt a távot (ok, hazafelé, amikor lejtőn lefelé jövök) 35 perc alatt tettem meg köszönhetően annak, hogy a hőmérséklet két óra alatt 10 fokot esett és a kezemnek igencsak hidege volt, amint kapaszkodott a kormányba.
Az építészek amúgy extra cukik és kedvelnek engem szerencsére. Nagyon röhögtem, mert az egyik nap a következő táblát találtam a wc ajtaján:

Hahaha. Így sem írták még le a nevem amúgy. A legnagyobb poén az volt, hogy pont ezen a napon talált meg a nagyfőnök (Tom), hogy akkor mi is az én nevem. Hirtelen beugrott a felirat és kedvem lett volna neki azt mondani, hogy "Ha érdekel a nevem, megtalálod a klotyó ajtaján." De persze nem mondtam ilyet. Csak szépen elmondtam a nevem, amit ő szépen megjegyzett és azóta a nevemen szólít ő is. Mint mindenki, mindenhol amúgy. Ezt egyébként nagyon becsülöm itt. Emlékszem arra a drága kolléganőmre még a Bankárképzőből, aki közölte, hogy a próbaidőm lejártig ő nem tanulja meg a nevem. Nyilván nem ejtett sebeket rajtam és innen üzenem neki, hogy én nem haragszom, de mindenesetre itt ilyen nincs, vagy legalábbis nem tapasztaltam sehol.
Ami az egyéb dolgokat illeti pénteken megyek egy interjúra valami konyhai melóra, és élek a gyanúval, hogy ez valami laktanya. Ez minden vágyam. Végre megtaláltam. Nem vagyok hiper lelkes, de lenyomom, mert ez is tapasztalat, ez is kell és végül bármi lehet belőle, egy laktanyában is lehetnek kedves emberek. (Mondjuk elképzelem magam egy menzán a sok katona között - itt szeretném leszögezni, hogy van abban valami, hogy az egyenruha vonzó, de engem a katonák éppenséggel soha nem vonzottak, én a tűzoltókra esküszöm).
Na most megyek, mert hulla vagyok. A szerdai nap az egyik legrosszabb (a hétfő a másik).
Mindenkit sokszor puszilok és várom a budapesti nyarat, meg titeket kedves emberek.
xxxx