egy újabb vacsi

Hát a tegnapi este igencsak jófélére kerekedett. Pedig nem indult annyira biztatóan, mert úgy volt, hogy Cristina dolgozik, és ugyan én elhívtam Danát (ismétlés: román lány, együtt laktunk még az east hillen) Sarah meg elhívta egy barátját, Robot (egyszer találkoztam vele az egyik buli alkalmával, akkor nem tett rám mély benyomást, kicsit barátságtalannak gondoltam), de nem tudtuk biztosan, hogy eljönnek e. Így mondjuk az is elképzelhetőnek tűnt, hogy Sarahval kettesben fogunk vacsorázni. Szerencsére nem így lett. :)  Én reggel meg kora délután melóztam utána a Rangebe megvettem a palacsintasütőt (mert az nem volt) és szépen hazajöttem, összeszedtem a gondolataim, hogy mit is kell vásárolnom, és elmentem a Tescoba beszerezni a hozzávalókat. Gyűlölök szombat-vasárnap bevásárolni, mert ilyenkor mindig rengetegen vannak, és mondjuk sorban állni nem kell, mert ezt valahogy jól csinálják, tényleg nincs nagy sor, de közlekedni a boltban nem egyszerű. Nagy bevásárlókocsik, babakocsik, gyerekek, emberek mindenütt. És az angolok ugye ilyen csevegős népség, ha ismerőssel találkoznak megállnak picit dumálni, és ha az út közepén, akkor ott. Szóval nem szeretek ilyenkor bevásárolni, de mindegy, ez van. Hazafelé azt hittem megszakadok, olyan nehéz volt a sztyrom (fogalmam sincs miért). Aztán szépen nekiláttam a melónak. Magamban megállapítottam, hogy megint én vagyok a hülye, aki főzőcskézik, Sarah megint annyival elintézte, hogy öt körül lejött és bevágott egy egész csirkét a sütőbe (később aztán kiderült, hogy vannak még elemei a roast-dinner-nek, csak akkor nem érezte fontosnak ezzel szöszölni, amiből persze az lett, hogy kb kilenc volt már, mire minden elkészült) :) Igazából a palacsinta készítés nagyon könnyen lezajlott, kicsit sűrű lett szerintem,mert nem lett belőle annyi, de mondjuk nem is baj. Így is pont elég volt. Szép lett. Aztán kiderült, hogy Cristina nem dolgozik aznap este, úgyhogy gyorsan összedobott egy kis sangriát:). Megérkezett Dana is, aki szerintem nagyon boldog volt attól, hogy meghívtuk. Már az elején eldöntöttem, hogy ez bizony fényképezős buli lesz, mert itt vagyok lassan fél éve és még egy kép sem készült rólam, vagy a körülettem lévő emberekről. Rob is megérkezett, akiről kiderült, hogy mogyoró allergiája van, így ő sajnos nem ehetett a kis művemből:( Sajnáltam, mert ha tudom, akkor megtölthettem volna mással is, de mindegy. Asszem Sarah sem tudta ezt róla. Szegény a desszertnél valami kekszet rágcsált, azt tudtuk neki felajánlani.
Ez a roast dinner:

 Csirke (aminek hidegnek kell lenni -ezzel nem volt gond) borsó, répa, valami cucc amit stuffing-nak hívnak (kicsit olyan mint nálunk az a cucc, amivel a csirkét töltjük, de csak állagra olyan, az íze egyáltalán nem olyan, nem tudnám leírni milyen, de nem olyan átütő az biztos), krumpli és a tányér szélén az a fehér cucc az bread sauce (kenyér szósz - nagyon bizarr, kenyér íze van, de nem értem, hogy ez minek, meg miért, meg hogy jutott ez bárkinek is eszébe, hogy a kenyérből szószt csináljon????) és mindent leöntenek valami szósszal. Nem rossz kaja ez, de nem is annyira jó, tipikus angol. Olyan mintha aki amit talál a hűtőben azt egy tányérra ráhordja és azt mondja - roast dinner. Egyébként azt hiszem tipikusan szombati ebéd (nem kell kihangsúlyoznom, hogy a mi rántott hús, húsleves kombónk mennyivel jobb).
És aztán jött az én kis desszertem:) Volt sikere, azt hiszem szerették. Közben iszogattunk, zenét hallgatunk. Tizenegykor átjött a szomszéd, hogy túl hangosak vagyunk, ettől sajnos behalt a buli ideje korán. De sebaj. Jó volt így is. A legviccesebb az volt, hogy be kellett kapcsolni a fűtést!!!!Tényleg hideg volt. Most meg süt a nap ezerrel és 23 fok van. Hülye angol időjárás (nem is az eső miatt, hanem mert tényleg ilyen nagyon változékony).
Ma meg szépen letudtam, a mosogatást, rettenetesen sok koszos edényt sikerült termelni, és lassan készülődök az Audiba, ahol vár rám egy szuper műhelytakarítás (pfffff) utána meg megyek a magyarokkal találkozni. Aztán haza és holnap kezdődik egy újabb hét, sok-sok munkával.
Búcsúzóul beteszek egy képet a kis lakóközösségünkről:

(én, Cristina, Sarah)
Sokszor puszilok mindenkit!

practice

Tegnap vettem a bátorságot, hogy egy teljes napot eltöltsek a csodás kis bicajommal. Persze sikerült a legsűrűbb napot választanom, ráadásul azt, amikor az új helyen is kezdek (a golf klub a messzeségben), de most őszintén, tegye fel a kezét, akit ez még meglep. A keddi "felkészülés" amúgy annyiban kimerült, hogy kimentem a kis utcánkba, végigmentem rajta és úgy döntöttem, ok, tudok biciklizni. (Persze nem tudok). Szóval ezzel a hatalmas rákészüléssel nekivágtam a szerdai napnak, ami igazából néha jobban alakult, mint gondoltam volna, ugyanakkor hát..... Néha azt éreztem, hogy csak tovább nehezítettem a dolgom. Ugyanis az a technikám, hogy ha valamitől parának érzem a biciklizést, akkor leszállok és tolom. Egyelőre kizárólag egyenes, emberek nélküli járdán tudok menni. :) Ami nem túl gyakori, mert meglepő, de élnek itt mások is, illetve itt minden dimbes-dombos, alapvetően kevés az egyenes útszakasz. Az emberekkel kapcsolatos és minden egyéb biciklivel kapcsolatos félelmem gyökere azt hiszem az, hogy alapvetően nem érzem még a biciklit. Aki ismer, tudja, hogy alapvetően van bajom a távolságok felmérésével, és néha nem tudom elképzelni, hogy hogyan férnék el az ember mellett biciklivel. És persze attól rettegek, hogy elütök valakit.
A másik para tényező a padka. Tegnap reggel volt olyan élményem, hogy már messziről kiszúrtam, jön egy padka. Ne nagy padkát képzeljetek el, kb 10 centis. Tekerek (nem gyorsan, mert mindig az villog a fejemben : tömeg x gyorsulás:)))) és próbálom kitalálni, hogy mi legyen. Ok meg kell próbálni, padkák mindig lesznek, de tudom, hogy ehhez lendület kell, gyorsabban kezdek tekerni, majd az utolsó pillanatban, nem mégsem akarom megpróbálni, meg akarok állni, satufék, szívdobogás közepette megállok. Hát így valahogy. Ilyen szellemben biciklizem a városban. Néha azt érzem ön- és közveszélyes vagyok. :) de tudom, hogy jobb lesz. Minden nappal jobb.
A golfklub amúgy egy borzalom volt. Rettenetesen mocskos. Nem tudom mikor takaríthatták utoljára. De szerencsére kaptam egy supervisort, aki együtt dolgozott velem (csak a tegnapi napon) és így azért egészen normális állapotot sikerült elérni, és nyilván könnyebb lesz ha heti három nap meg fogok ott jelenni és csinálom szépen a dolgom. Persze ez megint nem az a hely, ahol lazsálni lehet. De mindegy, mert az egyenlegem még minidig jó, ha azt nézem, hogy hol mennyire kell megszakadni. Meg az is jó, hogy minden egyes új hellyel tanulok új dolgokat (új technikákat) amit aztán a többi helyen is tudok hasznosítani. Ez meg igazából tökjó dolog.
A szombat nagyon jó lesz, már alig várom. Vicces, mert a spanyol lány félreértette és azt hitte ebéd lesz, úgyhogy ő majd csak késő este tud csatlakozni, mert dolgozik (egy spanyol étteremben pincérnő, végzettségét tekintve fogorvos), de mi ettől még megtartjuk a vacsit. Jön Dana, a román lány is. Minden jónak ígérkezik. :)

rohanás, rohanás, rohanás

A múlt hét egy rémálom volt. A meglévő munkák mellett a sulis helyettesítés még tartott, de legalább már az új meló is elkezdődött. Úgyhogy nagyjából tényleg abból álltak a napjaim, hogy egyik helyről robogtam a másikra. Én nem is tudom mikor és hogyan történt, hogy ennyire elfoglalt lettem. De tény, hogy takarítói tevékenységemmel sok helyen megjelenek, amiből mondjuk szerencsére az is következik, hogy mindig új és új emberekkel találkozom. Már volt olyan élményem itt, hogy megyek az utcán, és az úton egy kocsiban ismerős arcot látok, aki integet meg mosolyog. igazából kettő ilyen is volt, az egyik a Rangből a ciprusi pasi (asszem Dale a neve amúgy), a másik meg az a fickó, aki reggelente hozza a csomagokat a Vision Expresszbe. Vicces érzés egy idegen országban, egy idegen városban úgy közlekedni, hogy vannak ismerőseid, akikkel összefuthatsz. Az új meló egyébként elég könnyű. Nem is tart két órát, és ettől zavarbaejtő is egyben. Ez egy tiszta rendes kis iroda, szóval ha fel is porszívózom, nincs nagy különbség. És ettől picit para, hogy ők sem fogják látni a különbséget. :) Mindegy, ha bajuk van szólnak, addig meg úgy tekintek erre a melóra, mint egy kis kárpótlásra az Audi miatt, mert ott tényleg mindig megszakadok és vasárnap soha nem tudom befejezni időben a munkát.
És ma bevállaltam egy újabb melót (hülye vagyok tudom), pedig azt mondtam, hogy nem fogok. De ez megint Alunék féle társaság keresett meg (akiknek az irodáját takarítom, meg onnan van az Audi, meg a sulis helyettesítés is) és őket annyira szeretem, olyan kis kedves emberek és ők voltak az első munkáltatóm itt. És olyan szépen kértek, nem volt szívem nemet mondani. Pedig viszonylag messze van az új site. Úgyhogy jó lenne, ha holnap napközben (mert a kedd csütörtök még mindig olyan, hogy csak reggel és este dolgozom) megtanulnék bicajozni. Drukkoljatok.
Ja van új lakótárs!!!!!! Christina. Spanyol lány, nagyon cuki, egy hete van Angliában. Sokat beszélgetek vele, és borzasztó furcsa érzés, hogy valakivel szemben én vagyok a tapasztalt itt. Ő meg van róla győződve, hogy nekem milyen jó az angolom, meg, hogy jaj én milyen jól ismerem a várost. Mondtam neki, hogy pár hónap és ő is így lesz vele. 
Szombat este meg újra vacsora parti. Most csak desszertet vállaltam. Rakott palacsinta lesz. Mondjuk nem tudom mikor fogom megcsinálni, mert az új melót is kezdeni kell a héten, és ott hétfő/szerda/szombat fogok melózni. Szóval szombaton (ha már tudok bicajozni) legkorábban félhatra érek haza. Lehet, hogy inkább pénteken kéne megcsinálnom....Bár akkor sem jobb a helyzet, mert akkor meg nyolcra. ááááá na mindegy, majd kitalálom. Vasárnap meg megint a magyarokkal lesz találkozó, szóval ez a hét is sűrű. De nem panaszkodom, ennél nagyobb bajom ne legyen. :)))

A kedvencmindenem

Szóval megvan a csodaparipa. Mikor megérkeztünk ide (lassan fél éve!!!!) azonnal felmerült a bicikli kérdés és valahogy akkor is (és most is) kicsit felemás érzésem volt. Egyrészt nagyon szerettem volna, mert érzem én, hogy biciklizni jó, ugyanakkor azért még bennem el az a baleset (aminek amúgy már 15 éve) és nem is az, hanem leginkább az a baj, hogy azóta nem is nagyon ültem biciklin (ha leszámítom azt a kb két alkalmat a kis chopperrel ). Aztán múlt az idő és egyre inkább azt éreztem, hogy igen-igen de jó lenne egy bicaj, aztán erre rájött a praktikum, hogy sok a meló, sok a gyaloglás, jó lenne egy bicaj. Végül annyira belepörgettem magam ebbe, hogy az jött ki : KELL EGY BICAJ! MOST! Már csütörtökön meg akartam venni, de akkor még nem jött meg a fizetésem. Így maradta ma. Először elmentem egy nagy sport boltba, ami nincs messze a Rangetől, de ott minden nagyon drága volt (100 fontnál húztam meg a lélektani határt) szóval inkább kijöttem. Aztán elmentem abba boltba, amit Sarah ajánlott. Bike King. Először azt hittem zárva van, mert olyan sötét volt, de aztán megláttam amint valaki kijött a boltból, így odamentem és bementem szépen. Sok-sok bicikli. Rengeteg. Elkezdtem nézegetni és bevallom az egyetlen szempontom az volt, hogy női vázas legyen és ne legyen 100 font fölött. Így szúrtam ki ezt a járművet:

Toporogtam kicsit, mondanom sem kell, hogy a boltban csupa idegesítő brit kamasz eladó volt. Már ettől is rosszul voltam. Aztán odajött egy nagyon laza fiúcska. Mondtam neki, hogy ezt szeretném megnézni, kiszedte és akkor már éreztem, hogy van baj. Mert ugye fel kellett ülnöm rá, hogy megnézzem, hogy mégis milyen, de ott álltam szembe a géppel és fogalmam nem volt róla, hogy hogyan kéne rá felpattanni. Zavaromban elkezdtem magyarázni, hogy jaj nagyon rég nem ültem bicajon, szegény fiú ezzel az infóval nem sokat tudott kezdeni. Valahogy felküzdöttem magam, de akkor meg azzal találtam szembe magam, hogy nem tudom, hogy milyen a JÓ. Vagyis ok, leér a lábam (épphogy), de mit kéne még éreznem. Végül úgy döntöttem, hogy gyors döntést hozok. KELL EGY BICAJ! MOST! Mondtam megvenném, mondta, hogy ok, átnézi, meg rászereli a cuccokat mert okosan választottam hozzá egy csomagot, amiben volt lámpa, meg pumpa, meg lánc. Kifizettem és türelmesen vártam. Aztán odatolta, kaptam garancialevelet meg a halom cuccot és elindultam kifelé a boltból. Éreztem, hogy azért nem azonnal fogok rápattanni, elkezdtem tolni a közeli parkba. Közben próbálgattam a féket, meg tekergettem a kormány két szélén a BIGYÓKAT (fogalmam sincs mik azok - számok vannak rajta). Megérkeztem a parkba sok cuccal, kabátban, ok próbáljuk ki. Felülök, rettegek, próbálom tekerni, a lánc iszonyú hangokat ad ki és kattog. Mi lehet a baj? Nézem, próbálom megjavítani, nem javul. Már fordultam vissza, hogy ok visszaviszem, csináljanak valamit, amikor rájöttem, hogy lehet én állítottam el valamit a BIGYÓKKAL. Bingó. Így utólag elképzelem mennyire király lett volna az angolommal előadni ezt annak a srácnak, aki valószínűleg unottan tekert volna egyet a bigyót és elkönyvelt volna egy idiótának. Ok lánc nem kattog, sima minden, próbálom újra. Elindulok és azt veszem észre, hogy nem olyan könnyű mint emlékeztem egyből a fűre tévedek próbálok visszatérni az útra. Pánik. Ok, le akarok szállni. Megállok egyik lábam a földön, a másik a levegőben, az egyensúlyom oda, a lábam beakad a bicajba, nincs visszaút. Együtt esünk. Bang. És ezt megismételtem még egyszer, akkor a füvön landoltam. :) De nem lett bajom, csak nem tett jót az önbizalmamnak. :( Úgyhogy hazatoltam a bicajt és gyakorolnom kell, amikor csak van időm. Biztonságos terepen.  Úgyhogy félig kicsit csalódott vagyok, közben meg nagyon lelkes, meg a örülök a kis járgánynak, csak jó lenne, ha jönne valaki aki megtanít biciklizni:)

Iskola, és egy új meló

Sziasztok! Szóval újra dolgozom az iskolában. Nagyon jó érzés oda visszamenni. Ez volt az első munkahelyem Angliában. Itt nagyon pontosan látom, hogy mennyi minden megváltozott az elmúlt hónapokban. Emlékszem az első napomra, hogy semmit nem értettem abból amit beszéltek, hogy mennyit szorongtam a takarítás milyenségén,hogy mennyire zavarban voltam a gyerekek és a tanítónénik közelében. Most meg beszélgetek velük. Csak úgy, általában a nagy semmiről, de határozottan jobb érzés úgy dolgozni, hogy közben néha váltasz egy pár szót ezzel azzal. És a munka ugyanúgy elkészül, sőt! Jó ennek lehet némi köze ahhoz, hogy valószínűleg igencsak felgyorsultam az elmúlt hónapokban:) Az iskolában mindenhol barátságos feliratok, képek vannak kitéve. Lefotóztam párat a telefonommal, megpróbálom berakni ide (csak, hogy színesítsük a blogot:)

Asszem sikerült. :) Szóval ilyen a környezet. A tanárnők már ismernek, kedvesen mosolyogva köszönnek, érdeklődnek, hogy hogy vagyok, mik a terveim, hogy érzem magam. Ki ne szeretne ilyen környezetben melózni most komolyan.
A Rangbe a héten igazán szorult helyzetbe kerültem, mert az amúgy is kevés feladatomból elvettek. A kávézót nem kell takarítanom, mert Dave (a délutános takarító, akivel én soha nem találkozom, de tudom, hogy létezik) megcsinálja. Ez egy kb félórás meló volt, és most ennyivel is kevesebb lett. Nagyon aktívan kellett piszmognom. De szerencsére jövőhéttől visszajön Clare (éljen!!!!!!!) úgyhogy minden megváltozik. Már nagyon várom. Közben aktív szótanulásba kezdtem (a Range honlapja alapján kigyűjtöm a szavakat - ilyeneket mint tésztaszűrő, szigetelőszalag, evőeszköz és szépen megtanulom őket, ezzel is előrébb vagyok).
Ja és a hét híre még, hogy csütörtökön be kellett mennem Alunék irodájába (az Audis, és az iskolás főnök), mivel egyre többet dolgozom az iskolába meg kell csináltatni a CRBt (ez amolyan erkölcsi bizonyítvány) és ehhez ki kellett töltenem egy nyomtatványt. Mindegy, a lényeg az, hogy amikor bent voltam felajánlottak egy újabb melót. Nem olyan sok óra, asszem négy egy héten, az ő irodájukat kell takarítani, az időmbe belefér, úgyhogy elvállaltam. Abban maradunk, hogy akkor Alun hív majd a kulcsok miatt. Eddig nem hívott, de megtanultam, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy törölték a dolgot. Alun kicsit szétszórt néha, az új porszívót is három körben kaptam meg (értsd: háromszor kellett jeleznem, hogy gond van vele, nem működik, nem tudok kiporszívózni) és az iskolai helyettesítés miatt is csak aznap telefonált, pedig én is tudtam már, hogy valószínűleg mennem kell majd (na nem Aluntől, hanem korábban voltam ott és Meredith mondta). Szóval ez még semmit nem jelent. Szerintem jövőhét elején hívni fog.
Viszont az új meló azt is jelenti, hogy döntöttem bicaj ügyben, és úgy döntöttem veszek egyet. Abban maradtam magammal, hogy ha parának érzem valahol a bicajozást akkor majd tolom, ennyi. Aztán majd megszokom ezt is. Sokan bicikliznek itt. Úgyhogy hamarosan ezt is intéznem kell, talán jövőhéten, de még keresgélem, hogy hol lenne érdemes venni. Majd megkérdezek egy pár embert.
Most meg épp a (fél) lustanapom töltöm, délután irány az Audi utána meg egy remek kis koncert a Tin Pan Alleyben. Sarah koncertezik!!!! Kíváncsi vagyok, de biztos nagyon jó lesz.

még élek

Ezer bocsánat az újabb szünetére, csak annyi történt, hogy bejött egy helyettesítéses meló az iskolában másfél hétig. Ebből egy hetet tudtam le eddig. Szóval most eléggé sokat melózom, és amikor meg nem akkor leginkább próbálok regenerálódni. Azért lássuk be ez fizikai munka, és mivel nap három helyen kell megjelennem, a gyaloglás része sem elhanyagolható. Ez nem panasz, örülök én ennek, csak megállapítom, hogy ezzel töltöm az időm. Napi átlag hat órát melózom (hétvégéket is beleértve) és átlag két órát gyalogolok minden nap. Az elején a kis lábam próbált tiltakozni mindenféle hólyagokkal, de mostanra sikerült ezt a problémát is orvosolni. Szóval nincsen gond. :) Minden tekintetben rendben vagyok. A meló továbbra is vicces. Az angolok mindig vásárolnak, ha rossz idő van (mint pl ma, jelentem nálunk jelenleg 13 fok van, tudom, hogy ezt most sokan irigylik az otthoni kánikulában, de én annyira nem örülök neki, július van könyörgöm) ha jó idő van (nem hogy lemennének a tengerhez...nem, ezek a Range-be jönnek vásárolni és engem fárasztani. Új elem a segítségében a barkochba:), de ezt azért nem merem megjátszani mindenkivel. A múltkor egy nő talált meg, hogy ő bizony "cake board"-ot keres. Fogalmam nem volt mi lehet az, mondom neki, nem tudom mi az, de mivel türelmes és kedves teremtésnek tűnt, mondtam neki, hogy segítsen, magyarázza el. És akkor elkezdődött a játék. Kérdeztem műanyagból van? Mondta nem, általában papírból. Kérdeztem, beteszed a sütőbe? Mondta nem, a tálaláshoz használod. (Miközben ezt játszottuk próbáltam magunkat a konyhai, süti cuccok felé terelni, hátha ott majd rámutat valamire, hogy ne ez az. Így lett. Boldogan előkapott valami cuccot a polcról - nem tudnám megmondani mi az, ilyen papír cucc - hogy na ez egy cake board. Jót nevettünk rajta, megköszöntem neki az útmutatást és haladtam tovább. Vicces volt, így tanulok. Joseph (egy kollegám) szerint ez nagyon jó technika, és majd meglátom, hogy mennyi mindent meg fogok tanulni így. Persze, és milyen hasznos szavak ezek lássuk be. De persze van olyan is, hogy valakinek a mondandójából SEMMIT nem értek, mert egyszerűen úgy beszél, hogy csak annyit értek, hogy azt mondja a végén : Don't you? Ilyenkor hangulatomtól függően, de mindig kedvesen, mosolyogva vagy teszek még egy kísérletet, vagy mondom neki, hogy én nem tudok segíteni, de mindjárt kerítek valakit (és kerítek). Szintén hasonló eset volt, amikor egy pasi azzal talált meg, hogy van e nekünk kisebb - én bármire megesküszöm azt értettem: FIRE CAMPING . Majdnem felröhögtem, mert elképzeltem egy ilyen kempinget, és hogy ő ebből kisebbet szeretne. Hogy vajon a kemping lángol e, vagy a "tűz" számára kialakított kempingről van e szó (fölötte tábla hirdeti, hogy H2O be nem teheti a lábát). Nem tudom jól átadni, de valahogy nagyon mulatságosan éltem meg ezt a szókapcsolatot, meg ezt a kérdést. És mivel tényleg a határán voltam annak, hogy a képébe röhögjek ezért azt mondtam neki, hogy nem sajnos, ebből csak ekkora van. :) Remélem nem okoztam óriási bevétel kiesést a cégnek.
Sarahval továbbra is lakótársat keresünk, néha jönnek emberek akiket én általában nem látok, mert nem vagyok itthon, de aztán nem költözik senki. Egyszer volt egy pasi, aki jött volna, de Sarah azt mondta nagyon fura fickó volt, és ő azt érezte, hogy nem akarja ezzel az emberrel megosztani a fürdőszobát. Nem bánom, hogy nem jött.
A mi kis duónk viccesen működik, mert jelenleg én is össze-vissza élek, és ő is. Így van olyan, hogy mondjuk délelőtt 11 kor mindketten itthon vagyunk, de mindenki próbál aludni a szobájában, vagy este én hazajövök, ő meg megy valahova melózni, aztán már félálomban vagyok, amikor ő nem bír bejönni az ajtón (a zár nem tökéletes, de a múltkor én rekedtem ki, és kikísérleteztem, hogy mit kell vele csinálni, Saraht is megtanítottam rá) és becsönget, sűrű elnézések közepette. Elvagyunk.
Örülnék egy kis melegnek, meg egy kis boldog fesztiválnak, meg egy pálinkának (annak különösen, mert a bölcsességfogam megint mocorog) meg egy rozé hosszúlépésnek.

magyar körkép

Tegnap volt a szokásos magyar-találkozó, amire most kivételesen elmentem. (Eddig a pénz tartott vissza, mert ha még arra volt is pénzem, hogy én igyak egy valamit, arra már nem futotta volna, hogy mást meghívjak. Valahogy feszített a tudat, hogy fel sem tudom ajánlani ezt az opciót. Persze nem kellett senkit meghívnom semmire, sőt nekem lett egy potya italom, de legalább meg tudtam kérdezni.) Nos az itteni magyarok, még mindig kedvesek. Nagyon különbözőek, tőlem is nagyon különböznek, azt hiszem normál körülmények között soha nem találkoztam volna velük. Ott van Máté, aki a Sainsburys-ben biztonsági őr. Több mint két éve itt van. Egyébként tanár. Otthon a kecskeméti Piartista Gimnáziumban tanított történelmet. Ő az egyik, aki legtávolabb dolgozik attól, mint amit otthon csinált. Aztán ott van Csaba1 (mert, hogy Csabából több van) ő szolnoki. Otthon szakács volt, itt utat épít. Hat éve van itt, lengyel menyasszonya van. Van egy testvérpár Laci és Kristóf (azt hiszem) ők kocsit szerelnek itt, ha jól értettem akkor otthon is ezt csinálták, illetve meséltek valami olyasmit, hogy régen dj-skedtek borsod megyében. Laci három éve van itt, a tesója csak pár hónapja jött utána, ők most hazamennek, aztán nem tudják. Van egy altatóorvosunk Attila, ő otthon is ezt csinálta, itt is ezt csinálja. Boldog, elégedett az életével, azt mondja, hogy kevesebbet kell dolgoznia itt. Csaba2ről nem sokat tudok, csendes fiú. Mintha informatikus lenne, de lehet, hogy ezt csak én képzelem, nem tudok visszaemlékezni egyetlen momentumra sem, amikor ez kiderült volna, de mintha ismerné a Szabit (sőt biztos vagyok benne, hogy ismeri, mert első alkalommal én kevertem őt össze Szabi egy másik Csaba ismerősével, és nekiálltam nekimagyarázni, hogy szerintem te ismered a Szabit....kusza történet, de vicces volt). Misi, aki a pizza express nevű helyen dolgozik (elég drága étterem itt Colchesterben, pizza van meg saláta, meg kávé, nem egy nagy durranás, nem lesz amúgy a törzshelyem.) ő otthon vendéglátózott, itt a konyhán dolgozik. És jött két új nő. Bernadett, aki nővérként dolgozik és egy másik (akinek bevallom nem emlékszem a nevére) kicsit idősebb ő gondozóként dolgozik itt, otthon a szegedi kéttannyelvű gimnáziumban tanított földrajzot (földrajz és töri...a két nagy kedvencem amúgy:)))) És vannak még mások is, de ők most nem voltak itt. Átlagosan mindenki két-három éve él itt, és szeretnek itt. Egyiktől sem hallottam, hogy utálná a munkáját, vagy bármi gondja lenne vele. (Persze ezek a találkozók nem elég mélyek ezekhez a dolgokhoz) Nem tudom. Jókat nevettünk, vannak sztorizgató emberek, akik folyton beszélnek és viszik a társalgás fonalát. Ugyanakkor ez egyértelműen egy fiú-klub. Gyakran kerülnek szóba kocsik és autójavítás. Ezeknél a momentumoknál én ugyan figyelek, de semmit nem fogok fel az elhangzottakból:))) Inkább szorgosan kortyolgatom a poharam tartalmát (ami most csapot cider volt!!!!!!!) Aztán olyan tíz óra felé elkezdtünk asztalt bontani és találkozunk egy hónap múlva.
A munka frontján minden ok, egyetlen dolog van, amivel viszonylag sokat kínlódom, és még nem tudom jól kezelni és ez az IDŐ kérdése. Az Audiban jócskán alá van kalkulálva a keretem. Ott mindig rohannom kell, és így is csak ritkán tudok időben elmenni. Először azt gondoltam, hogy ez a kezdeti bénaság, meg a helyismeret hiánya, de mivel már több mint három hónapja dolgozom ott, ezeket az érveket ki kell lőnöm. Szóval az tűnik valószínűnek, hogy egyszerűen nem adtak elég időt a dolgokra. A Vision meg olyan, hogy az ügyféltér takarításakor nagyon pörgök, de már nem annyira mint az elején, inkább azt tudom mondani, hogy jó tempóban elvégzem a dolgom, akkor pont kész vagyok időre, viszont a staff room és a wc takarítására adnak fél órát, ami szerintem sok. Ott néha tökörésznem kell, hogy úgy tűnjön valamit nagyon csinálok (egyszer megpróbáltam kreatívan kezdeményező lenni, és új területeket takarítani a fenti szinten, de a manager "rám szólt", hogy ezzel csak az időmet pazarlom, azt nem kell, azokat nem használják). A Range viszont döbbnet. Ott ugye négy órát melózom, és az a munkamennyiség amit eddig lebeszéltünk Claire-rel, három óra alatt simán elvégezhető. Úgyhogy ott nagyon el kell kényelmesednem, ha azt akarom, hogy ne tűnjön senkinek úgy, unatkozom. De még így is néha marad benne egy negyed óra, amit aktív jövés-menéssel próbálok kitölteni, mert a blokkolóóra miatt nem lehetne lelépni előbb amúgy sem. Szóval marad a lassúság, és a szöszölés. (Például a staff room ott is az emeleten van, igazából simán felvihetném a wc, és a konyha felmosóját (ami ugye kettő darab) egy körben, de azzal túl hatékony vagyok. :))) Így marad az, hogy felviszem az egyiket, felmosok, leviszem, felviszem a másikat.) Remélem, ha Claire visszajön és együtt fogunk dolgozni, akkor ez nem lesz ilyen, mert néha nagyon hülyén érzem magam a nagy relax-ban. Meg amúgy is, jobban megy az idő, ha csinálsz valamit.