Davidnek igaza lett... : )

Az oroszok már a spájzban vannak...

Most már tényleg mindjárt itt a karácsony. Holnap után jön a "céges karácsony". Semmi másról nem lehet beszélni emberekkel az iskolában, kizárólag erről. Ki mit fog viselni, ki kivel megy, ki mikorra foglalta a taxit stb.. stb.. Tiszta szerencse, hogy a kaját még szeptemberben el kellett dönteni. (De természetesen már látom magam előtt, hogy kik lesznek azok, akik a "jaj bárányt kértem, pedig most inkább pulykát ennék" kezdetvel fognak előállni.
Én is elmentem egyik nap ruhát nézni a nagy eseményre (ezek annyit beszélnek róla, hogy aggódni kezdtem a ruhatáram miatt), rettenetes volt. Úgy találtam, hogy itt két választásod van ruha tekintetében. Öltözhetsz rendesen bálkirálynőnek, illetve egy csillogó prostinak. Slussz. Vagyis ez nem teljesen igaz, vannak szép ruhák, de olyan áron, hogy én azt tuti nem adom ki egy ruhára, amit aztán soha többé nem lesz hova felvenni. Így én szépen vettem egy nadrágot, egy szoknyát és két blúzt (charity shopban vásároltam, így az összköltségem 12 font volt) és majd szépen kitalálom aznap, hogy melyiket veszem fel. Részemről a téma lezárva.
A mi kis karácsonyunk is szépen alakul. Bár a nulláról kellett felépítenem. Egy díszünk, semmink nem volt. DE az egyik (ha nem az egyetlen) előnye annak, hogy itt decemberben elkezdik a karácsonyt, hogy mostanra MINDEN fillérekbe kerül. Így vettem tegnap negyedáron 1.70es fát. :) Megvannak a díszeim, az égőim is. Az egyetlen bosszantó ügy, hogy bár árulnak igazi fát, talpat hozzá már nem. (Itt mindenkinek műfenyő áll a nappalijában). Felkutattam minden boltot, de semmi. Végül online rendeltem egyet, és most izgulhatok, hogy ideérjen időben (elvileg nem lesz gond) és ez az egyetlen dolog piszok drága volt.
Tegnap mondom a kollegáknak, hogy milyen jó vásárt csináltam a fenyővel. Reakció:Nekem még soha nem volt igazi fenyőm. (Kolléga 40 éves...) Másik kolléga: Nekem sem. (62 éves...) Komolyan mondom a 24-ei fa állítással és az igazi fenyő mániámmal forradalmárnak érzem magam.
Na a szenteste az nem lesz már ilyen szép rendhagyó.
Mesi szentestére készül a bolond lánnyal (Sarah), a böjtölő szerzetessel (David) és egy meglepetés orosz házaspárral (Timur és kedves neje - azonnal eszembe jutott Timur és csapata) akiket senki nem ismer, Sarah tanítványa a pasi, és pont erre utazgatnak majd, és hát miért is ne ugranának be. A dolog desszertíze pedig az, hogy Timur beszél kicsit angolul (de olyan szellemben, hogy mondta neki Sarah, hogy van egy macskája, mire Timur: Ohhhhh I love pussy cats. ) de kedves neje nem. Szóval örömmel várom az oroszom fejlődését.
Illetve (vallásos ünnep révén) vallási tekintetben itt lesz Sarah, a spirituálisan csellengő, David, aki brit létére az orosz ortodox egyházhoz tért meg, és a kedves oroszok, akik amúgy muszlimok. :))
Asszem én már délelőtt a sütés - főzés - fadíszítés tengelyén meglepem magam egy üveg porttal (vagy stílusosan egy üveg sherry-vel) és erősítek az estére. Ittasan amúgy is jobban főzök. :)
Szóval Dzsudi barátnőmtől kapott szép idézettel szólva: "Az ünneplés csak annak jelent valamit, aki részt vesz benne." (Hans-Georg Gadamer) kívánok nektek is jó készülődés, és ti meg kívánjatok nekem sok szerencsét. :)
xxx

Ahhh, mint a németeknél ugye?

Mindenki így reagál. MINDENKI, akinek előadom a mi karácsonyunk szokásait. Tagadhatatlan, hogy ez az egyik örömöm az év ezen szakában. Imádom nézni a furcsálló, megdöbbent arcokat, amikor mondom, hogy nálunk bizony Jézuska hozza az ajándékokat, 24-én este. Nem igazán értik. Tyler (amerikai lakótárs, aki mellesleg élt egy évet Szegeden) egészen addig merészkedett, hogy ez az egyik legfurcsább dolog, amit valaha hallott.
Aztán amikor mondom, hogy nálunk is van amúgy Mikulás, csak ő december 6-án jön és csokit hoz,meg szenet meg virgácsot. Akkor szokott nekik beugrani Németország.
Amúgy, nem reklamálás, de idén megint jól kihagyott a Mikulás. Se csoki, se semmi. Bár erre David azt mondta, hogy nyilván csak arról lehet szó, hogy mióta ő beköltözött ide, azóta a ház az ortodox kalendáriumot követi (David ortodox keresztény, az újak kedvéért) és St.Nicolas nyilván tudatában van ennek (ha valaki, hát ő biztosan) és ezért hozzám 13 nappal később érkezik. De nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy egyszerűen csak rosszul viselkedtem. Erre mondjuk mondtam neki, hogy nem úgy van az, akkor kapjak szenet, vagy virgácsot, de ignorálni nem ér.
Természetesen már minden a karácsony körül forog itt is. Olyannyira, hogy egyesek (megdöbbentően sokan) már december elején feldíszített karácsonyfa mellett nézik a TV-t a nappaliban. Ezt nem tudom megszokni, ez nekem elfogadhatatlan. Próbáltam kideríteni, hogy miért, de ez is olyan, hogy senki nem tudja. Az egyik munkahelyem a recepciós nő (akit nagyon szeretek) csak annyit mondott, hogy szerinte azért, mert annyi rossz dolog van a világban, hogy az emberek úgy várják már a karácsonyt és szeretnék kitolni egy kicsit. Erre nem mondtam el neki, hogy szerintem az a pasi, akit azért tartóztattak le "Black Friday" napján, (akkor itt is nagy leárazások voltak, főleg az amerikai érdekeltségű üzletláncokban) mert megütött egy biztonsági őrt az ASDA-ban miután az azt mondta neki, hogy nem vehet két plazmatévét csak egyet, szóval, hogy szerintem az a tag azért valahol elvesztette a karácsony szellemét.
Inkább csak mosolyogtam és annyit mondtam, hogy Yeah, maybe. Egyébként amerikai lakórás azt mondta, hogy náluk még ennél is rosszabb a helyzet, mivel gyakorlatilag náluk a karácsony a hálaadással kezdődik.
Nekem a karácsonyi ünneplés 19-én egy céges karácsonnyal indul. Az iskola, ahol melózom meghívott minket is, mi meg úgy döntöttünk, hogy megyünk. Próbálom nem elképzelni, hogy milyen lesz negyvenes tanárnőkkel összezárva kulturáltan elfogyasztani a két fogásos menüt (nem tudom a harmadikkal mi lett), majd csörögni a dizsiben. Mert ez a program.
Utána 24-én itthon, mesi karácsonya lesz. (mert mesinek akkor van) Főzök, meg fát állítok meg minden. És utána 26-án érkezik Sarah amerikai pasija, aki előtt nyilván villantani kell, szóval az ő kedvért új menü készül majd, és még egy karácsonyi vacsora.
28-án meg végre megyek Hozzátok!
Nagy vonalakban velem minden oké. Újdonság, hogy elkezdtem franciául tanulni. Egyetlen oka, hogy halálra untat a munkám (dolgozom a változáson) és kellett valami, amivel szórakoztatom magam munka közben. Szóval most ezt csinálom, és egész lelkes vagyok. Valamennyi alapom volt, pont annyi, hogy hanganyagokkal el tudjam kezdeni, egyelőre tényleg időtöltésnek tekintem, ami mellesleg még a hasznomra is válik. Szóval tanulok franciául saját elhatározásból, és tanulok oroszul nem saját akaratból. Egyszerűen mivel mindkét lakótársam tanul, hozzám is elkezdtek oroszul beszélni. (szerencsére egyik sincs túl magas szinten). Szóval akaratlanul is ragad rám, és ezért mostanában Daviddel a legegyszerűbb párbeszédek úgy zajlanak, hogy ő mond valamit oroszul, én meg franciául válaszolok (amit ő megért mert kicsit ő is tud) és így tovább és így tovább. Elég vicces.Így zajlik a mi kis multikulturális, nyelvekben és szokásokban gazdag életünk. :)
Szóval jól vagyok, minden oké.
És nem megenni az összes mézes-krémest!!!! Kicsit késve, de érkezem.
Puszilok mindenkit!

Újra itt...

Hát ismét volt egy oda meg vissza. Nem mondom, hogy sokkal könnyebb lenne elindulni, vagy visszajönni mint korábban. Nem is hiszem, hogy ez olyan dolog, ami majd változik az időben.
Otthon lenni csidijó volt. A sok ember akiket imádok, akikkel volt szerencsém találkozni és azok is akikkel csak egy pár szót tudtam telefonon váltani. Két hét semmire sem elég, ezt kijelenthetjük. Volt Balaton, volt fesztivál, volt reggeli a teraszon, volt napsütés, volt fröccs, volt grillezés, volt Kertem, volt csendes-ülés, volt pálinka, de leginkább ott voltatok Ti. Tényleg nem tudom elmondani milyen hálát érzek azért, hogy ha otthon vagyok esélyem sincs unatkozni. Ilyenkor azt tudom érezni, hogy megérte minden, ami eddig volt. De ne érzelegjünk ugye, csak annyi, hogy köszönöm.
Közel másfél éve vagyok itt, és bár nem állítom, hogy "meg-angolosodtam" volna, vannak dolgok, amiken érzem ezt a másfél évet.
Álmodni két nyelven szoktam. (a legelképesztőbb keveredésekkel, itteni emberek otthon, otthoniak itt, felváltva angolul és magyarul beszélnek - a szokásos) Gondolkodni és két nyelven szoktam. Ugyanakkor visszatértem után vasárnap reggel félálomban percekig beszéltem a fiúkhoz magyarul és nem esett le, hogy valami nem stimmel. :) Vicces volt.
A közlekedésben már inkább otthon éreztem azt, hogy paranoid módon nézek mindenfelé, az itteni közlekedést megszoktam. A trolit továbbra is la akartam inteni (itt ez a módja).
Ha reggelizem zabpelyhet eszem (a kedvencem a csokis párnácskák) vagy pirítóst decens módon háromszögre vágva, és igen, be kell vallanom, a sültkrumplit ecettel és sóval eszem a leggyakrabban (de csak akkor, ha megveszem valahol, ha én csinálom itthon, akkor nem vacakolok ezzel). Természetes módon tartok itthon paradicsomos bab konzervet és (OMG) ráteszem a pirítósra. A teát tejjel iszom, (cukor nélkül!) és sokkal gyakrabban mint korábban, de az is igaz, hogy ezt leginkább a társasági mivolta miatt.
Megszoktam, hogy a cigit tekernem kell és nem csak előkapom a dobozból (bár néha azért meglepem magam egy doboz cigivel).
Mióta visszajöttem sok dolog nem változott. Itt van nekünk az Olimpia, amitől bár mindenki prüszköl mégis mindenki képben van. Mi is itthon, jól megbeszéltük, hogy jaj olimpia kit érdekel, de azért csak nézzük és nincs olyan nap, hogy ne beszélnénk róla.
Meló fronton annyi hír van, hogy kaptam két új helyet az egyik cégtől, a golf klubbot meg elvesztettem. (Más időben kell nekik ember, én meg abban az időpontban nem érek rá. Ennyi. Semmi személyes, és nem is rázott meg.) Úgyhogy mostantól csak reggel és este melózom, a napjaim szabadok, ami azt is jelenti, hogy szabadabban kereshetek olyan munkát, amit napközben kell csinálni. Meglátjuk mit dob az élet.
 Minden folyton változik. Emberek jönnek - mennek. Francesco elhagyta Angliát, nem biztos, hogy visszajön valaha, Emily elköltözik az egyik szomszédos városba, le a tengerhez. Onderj Londonban él, Zaci elment Londonból és még sorolhatnám. Néha belegondolok, hogy mennyi ember lett része az életemnek itt, ki- és besétálunk egymás életébe, talán tanulunk egymástól valamit és aztán mindenki megy tovább a maga útját. Ez nem feltétlen szomorú (persze vannak fájó veszteségek) csak különös.
És ugyanez a munkákkal is. Otthon minden munkaváltásom megviselt. Pedig szinte mindig én akartam elmenni. Itt megszoktam, hogy minden tart, ameddig tart. Azt hiszem ez a legnagyobb lecke a jelenlegi életformámban, hogy tudjam elfogadni és elengedni a dolgokat. (Valamit megy könnyen, van amivel azért nehezebb).
Szóval most megint változik a kép, és meglátjuk merre haladok tovább. De haladok :)
xxxx
Ja és hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

more postive things to come

Borzasztó izgatott vagyok egy csomó dolog miatt. Mindenféle utazások miatt. Egyrészt június elején lesz egy négy napos ünnepünk (igen, néha nekünk is jut olyan) és én ebben a négy napban elmegyek Cornwall-ba. Az a legdélibb pont itt, és ott a tenger (vagy az már az óceán, nem tudom). Annával megyünk és annyira, de annyira jó lesz. Szombaton szépen leautókázunk és csak kedden jövünk vissza. Igazi Bed and Breakfastben fogunk megszállni, és (most mindenki tegye csuriba a kezét) remélhetőleg szép időnk is lesz. Jaj nagyon várom.
Várom, hogy egy igazi angol BB-ben ébredjek, hogy utána szépen lebattyogjak reggelizni. Majd elmenjünk megnézni az eden projectet (http://www.edenproject.com/) és egy elveszett kertet (http://www.heligan.com/) és még annyi minden mást. Hogy süssön a Nap, hogy beledugjam a lábam a vízbe, és hogy megnézzem a tengerparti naplementét.
És nagyon várom a hazamenetelt is.
Hogy ott toporogjak a budapesti reptéren idegesen, hogy mikor gurul már oda az én csomagom, hogy felkapjam és szaladhassak kifelé, hogy az ajtón kilépve meglássam a kiscsaládot és megölelgessem őket.
Hogy testvéremmel alukáljak, és reggel magamtól ébredjek.
Hogy anyukám kertjében a hintaágyban feküdjek és nézzem az eget, természetesen az esti grillezés után.
Hogy anyukám csináljon nekem húslevest, mert annak nincs párja.
Hogy megcsodáljam apukámék szép balatoni házát és a ház teraszán marhapárizsit reggelizek friss zsemlével és teával.
Hogy üljek a Kertemben a régi barátokkal és csak kacagjunk ki mindent, rozé hosszúlépésekkel.
Hogy legyen Balaton, ahol a parton ülve hekket eszem a testvéremmel, és főtt kukoricát (szigorúan szemenként csipegetve, mert mi úgy szeretjük).
Hogy legyen egy kis fesztivál, ahol a Markóval megisszuk azt a pálinkát, amiről mindketten tudjuk, hogy "nemkő íze van", mégis lenyomjuk, mert hát Boldog fesztivált!.
Hogy legyen ott Aga, akivel elsütjük azokat a szóvicceket, amiket csak mi ismerünk (bár mindketten elsütjük őket mások előtt és meglepve tapasztaljuk, hogy nem úgy működik).
Hogy legyen ott Gergő, remélem újra készül valami performansszal, mint decemberben az az újságcikk.
Hogy legyen ott Z, akivel természetesen eljátsszuk, hogy "dejó újra látni egymást", mintha nem találkoztunk volna rendszeresen az elmúlt fél évben, és utána megállapítsuk, hogy ez ócska poén volt.
Hogy megnézzem Juli zsírúj gyereket, és a régit, akin új zsír van (by Juli). 
Hogy legyen ott Dóri, akinek a bejárati ajtaja előtt ücsörögve cigizzünk és borozzunk. 
Hogy sétáljak Budapesten, mert mégiscsak micsoda szép egy város.
Hogy meleg legyen, és süssön az arcomba a Nap.
Hogy nyaljak egy fagyit a Szamosban.
Hogy utazzak metróval, villamossal és trolival. (és ne gyújtsak rá, a megállóban!)
Hogy mindenkit megölelhessek kicsit.
Hogy veletek legyek.
Hogy otthon legyek.
xxx

Norwich és a többi

Ma végre igazi napsütéses reggelre ébredtem. Igazából már péntek óta szép idő van, de ez a mai különösen az, mivel ma semmi dolgom nincsen. Nincs meló, nincs utazás nincs semmi tennivaló, és ennek néha igazán tudok örülni. Sok minden történt megint csak, mióta nem írtam. Két hete voltam Norwich-ban, Sarah pasija Chris lakik ott és meghívtak magukhoz a hétvégére, plusz - mivel Chris színész - színházban is voltam, tehát megvolt az első színház - élményem Angliában. Norwich kedves hely, ő már city és nem town (mint Colchester) és ezt valamennyire érezni is lehet. Egyszerűen nagyobb, és bár találsz régi házakat, kicsi utcákat, mégis más az egész. Leginkább abban lehetett érezni, hogy nem a klasszikus egy fő utca és a kis mellékutak modellt követi az elrendezés. A színház is érdekes volt (a darab maga nem volt egy nagy élmény, de ezt tudtuk is, Chris is mondta, és hát nem is ez volt a lényeg), ami nagyon meglepett, hogy itt nem udvariatlanság a színházban eladás közben enni. Mármint ilyen kis csokikat, fagyit ilyesmit simán ettek. Nem tudom, hogy megy ez máshol Angliában, nyilván itt is vannak "elit helyek", ahol ez nem megengedett, de kérdeztem Sarah-t, hogy ez hogy van és azt mondta, hogy ez itt senkit nem érdekel. Nekem ez fura, mondtam neki, hogy azért ez nálunk nagyon másként van, otthon ez nagyon durva udvariatlanságnak számít. Az este a továbbiakban igen csavarosra sikeredett, mivel az eredeti terv az volt, hogy én Peternél, Chris egyik legjobb barátjánál fogok aludni, a gond csupán annyi volt, hogy Peter nem jelent meg. Majd küldött egy smst, hogy nagyon maga alatt van, elment anyukájához és bocsánatot kér. Ment a téblábolás, hogy mi legyen, és akkor bekúszott a képbe Tim (Chris korábbi főbérlője). Tim egy 62 éves, nagyon kedves pasi, aki mellesleg tanulási nehézséggel küzd (egy igazi Forest Gump), aki szintén mellesleg Dylan Thomas fia, és egy hatalmas háza van Norwich közepén. És hogy akkor neki van felesleges szobája. Bevallom én egy kicsit kellemetlenül éreztem magam ebben a szituban, de szépen megtanultam itt már, hogy ha valami nem tetszik, azt ér mondani, így mondtam, hogy én inkább akkor nézek valami vonatot, de nem érezném kényelmesen magam egyedül. A vége az lett, hogy Sarah és Chris is ott aludt Timnél, és ez így rendben volt. Nagyon szép ház volt amúgy. Igazi hatalmas, régi angol ház. Az ablakból egy templomot láttam, és a szobámban a tapéta nem papír volt, hanem valamilyen szövet. Lefotóztam, íme:

Aztán vasárnap este szépen hazajöttem. Jó kis hétvége volt, Norwich-ba megyek még azt hiszem. :)
Újdonság még, hogy van új lakótársunk. David. Igazából nem tudom, hogyan fogjuk ezt menedzselni, mivel hivatalosan Ondrej is itt lakik még (bár március vége óta nem láttuk, de a cuccait egy része még itt van) és David jelenleg Ondrej szobájába költözött be. David amúgy Jersey-ről érkezett. Amiről megtudtam, hogy része Nagy Britanniának, de független, vagyis ő majdnem ugyanolyan külföldi itt mint én. Azzal a különbséggel, hogy neki angol az anyanyelve. De a pénzük más (bár ugyanaz az értéke, láttam az ő fontjukat, nagyon vicces ugyanúgy a királynő van rajta, de korona nélkül, mert nekik ő nem királyuk....) neki is kell NI szám, sőt új bankszámlát is kell nyitnia. Furcsa. Amikor először volt itt David azt gondoltam róla, hogy egy nagyon csendes, komoly angol pasi. Szerencsére nem lett igazam. Az első pár nehézkesebb kör után megeredt a nyelve, és most már nagyon barátságos, jól el lehet vele tölteni az időt, jó humora van és jó zenei ízlése, szóval azt hiszem jó cserét csináltunk. Kongái nincsenek :)))))))))) Néha csak üldögélünk a nappaliban és mindenféle témákról dumálgatunk, rettenetesen szórakoztató, ahogy a világot látja, a kedvencem az volt, amikor a sütikről dumáltunk és közölte, hogy a répatortát nem tudja hova tenni, nem igazán szereti, mert bár megkóstolta egyszer és az íze rendben van, de az ötlet nem tetszik neki, hogy a répa és a süti egy kalap alatt. Ez majdnem olyan volt mint, amikor én előadom, hogy az a bajom a banánnal, hogy egy fű-alkatú növény.
Tegnap végre rendet vágtunk a kertben is, így már ki lehet ülni, ha olyan az idő, és ennek annyira, de annyira örülök. Nagyon hiányzott már a jó idő.
A jövőhetem nagyon hajtós lesz, meg az azutáni is, mivel bevállaltam, hogy két hétig helyettesítek az iskolában is. Így jó sokat fogok dolgozni, de így több pénzt is fogok keresni. Átváltottam az így keletkező plusz jövedelmem pálinkapénzre és megállapítottam, hogy sok. Szóval csinálni kell, nincs mese. Pálinkapénz az kell. Repjegy megvan, pálinkapénz meglesz, asszem már más tennivalóm nincs is. Bedobom a bulizós énem a bőröndbe és találkozunk július elején.
Várom nagyon.
Várlak titeket!
xxx

mézesbödön, lukas lufi

Hát sziasztok!
Sok dolog történt, itt járt a kiscsalád (két tagja) volt mesi szülinap, volt charlie szülinap, és lassan a tavasz is megérkezik. Képtelen lennék mindenről részletesen beszámolni. Anyuék látogatása nagyon jó volt, remélem jönnek még, meg jönnek mások is. Nagyon furcsa abba belegondolni, hogy azáltal, hogy ők itt jártak van élő bizonyítéka ennek az egész életnek, amit én itt művelek. Nehéz megfogalmazni, hogy mire gondolok, de talán értitek. Azáltal, hogy itt járt két ember és látta az szobám, az embereket körülöttem visszavonhatatlanul bizonyossá és valóságossá vált az egész. Szóval van bizonyíték arra, hogy nem magyarországi padláson bujkálva szkájpolok és csetelek veletek. :)
A szülinapom mindent összevetve nagyon szépre sikeredett. Egyrészt azért mert anyukám és a testvérem pont azon a napon érkezett és így mégis családi körben érhetett a nagy 3-0. Másrészt aznap reggel munkából hazafelé sétálva a városban először összefutottam Sarah-val, majd pár lépéssel később Emily-vel és utána még Francescoval is. Hihetetlen élmény volt, hogy megyek az utcán a szülinapomon egy alapvetően idegen országban, egy idegen városban és mégis jönnek szembe ismerősök, akik tudják, hogy ki vagyok, akik tudják, hogy szülinapom van és megölelgetnek és mosolyogva boldog szülinapot kívánnak. Miközben jöttem haza ráeszméltem, hogy mennyi minden megváltozott egy év alatt. Hogy tavaly is itt ünnepeltem már a szülinapom, de akkor még senkit nem ismertem itt, és most meg.... nem magyarázom. Értitek.
Aztán persze elmúlt a szülinap, és anyuék is elmentek, tehát nekem is vissza kellett térnem a mindennapokba. A héten valahogy úgy alakult, hogy nagyon sokat bicajoztam és nagyon sokat gyalogoltam, a buszt azt hiszem egyszer használtam csak. A bicaj és a gyaloglás egyik legnagyobb előnye, hogy pontosan tervezhető, tudod, hogy mennyi idő alatt teszel meg egy távot és nincs olyan, hogy egy járat kimarad, késik vagy bármi. Ez nagyon nagy kincs. Persze a bicaj is jelent kötöttséget és ezt keservesen meg is tapasztaltam a héten. Szerda este (az egyik leghosszabb napom) esett az eső, de veszettül. Utálok esőben bicajozni. Miközben dolgoztam folyamatosan csekkoltam az eső állapotát és győzködtem magam, hogy nem baj mesi, angliában vagy, itt is esik az eső, hozzá kell szokni ehhez is. Így feltuningolva este kilenckor - munkám végeztével - kiléptem az ajtón és jöjjön aminek jönnie kell. Felszálltam a bicajra és csodák-csodája elállt az eső. Éljen - gondoltam én - iszkiri haza. És akkor jött a meglepetés, pár méterrel arrébb egyszerűen elszállt a fékem. Nem részletezem, hogy mi történt - részint mert én magam sem értek hozzá - a lényeg annyi, hogy valami kilazult és néha fékezett akkor is, amikor erre nem volt igény, máskor meg hiába nyomtam neki, ignorálta a fékezési igényem. És igen, ilyenkor nincs mit tenni. Nem hagyhatod ott csak úgy a jószágot, hogy oké, majd holnap eljövök érte (lehet, hogy meg lehetett volna tenni, de bennem él a magyar bizalmatlanság) szépen haza kell tolni, akkor is ha este van, akkor is ha hideg van.
A másik dolog, amiért szeretek gyalogolni és bicajozni (az evidens spórolási szemponton kívül), hogy gyaloglás és bicajozás közben van időm és alkalmam megcsodálni a dolgokat. Egy szép utcát, az ég kékjét (már amikor az idő engedi) bármit. És ez nagyon jó. Éppen ezért új projektet alapítottam, amit most ezennel át is adok nektek.
Létrehoztam egy oldalt :
http://www.fotolog.com/thehungarian/
Ide minden nap fel fogom tenni a "nap képét", azt a valamit, amit én aznap szépnek, viccesnek, szomorúnak bármilyennek láttam. Egyrészt, hogy motiváljam magam arra, hogy nyitott szemmel járjak, és emlékeztessem magam arra, hogy mennyi szép dolog vesz körül minket. Másrészt, hogy ezt nektek is megmutassam. Remélem nem hal be a nagy tervem azonnal. Igyekezni fogok. Jelenleg lelkes vagyok.
(Amúgy a linket megtaláljátok a blogom bal oldalán, az egyéb oldalak címszó alatt is).
Legyen benne örömünk!
Puszillak benneteket és várjuk együtt a tavaszt!