Slack Space

A hétvégén egy buliba voltunk hivatalosak. Van itt nem messze valami közösségi ház jellegű intézmény (Salck Space a neve), és ott voltak koncertek. Sarah hívott minket, mert, hogy ők is fellépnek Chris-szel és menjünk, mert jó zene lesz, meg olcsó a pia. Tényleg hallottuk, hogy sokat gyakorolt / gyakoroltak, eldöntöttük, hogy megyünk. Előtte azért leegyeztettem, hogy pontosan mikor kezdenek, nehogy a nagy alapozásban lemaradjunk az attrakcióról. Negyed kilenc. király. Van előtte időnk is. Gáborral szépen elkezdtünk iszogatni, aztán elindultunk a helyre. Igazából meglepő volt, bent csutkára fel volt tolva a világítás, rendezett emberek ültek rendezett sorokban. Olyan ötvenen. Nem pont így képzeltem. Előtte még egy cigi (ez volt az utolsó hazai dobozom, utána vagy a nagyon drága angol cigi, vagy sodrás vagy nem tudom.) közben egyszer csak kiszúrtuk Christ, elég rossz állapotban cigizett kint és ivott. Látszott rajta, hogy van baj, oda is akartam menni hozzá, hogy ok e, de aztán eszembe jutott, hogy ha kér vizet vagy kávét honnan fogok neki szerezni. Aztán elindult befelé. A vég annyi lett, hogy nem engedték játszani ebben az állapotban. Nagyon sajnáltam, főleg Saraht mert tényleg sokat készültek. A legmegdöbbentőbb az volt, amikor Sarah kijött meglátott minket és odajött, hogy bocsi, de nem játszanak, és tette mindezt a legnagyobb nyugalommal és derűvel. Nem értem, hogy volt erre képes. Én azért biztos kiakadtam volna. Úgyhogy nekünk sem maradt más, hazajöttünk és itthon végeztük be az estét. Így is jó volt. Az olasz rozé még mindig iható. Chris akkor nem aludt a kanapénkon. De nem hiszem, hogy örökre eltűnt volna.
Vasárnaponként viszonyt tényleg elcsendesedik minden. Akkor érzed igazán, hogy ez egy kisváros. Nincs pörgés, nincsen sok ember, csak a szupermarketek vannak tele. Itt tényleg nagy hobbi a bevásárlás. Úgy megpakolják a nagy kosaraikat, hogy döbbenet. És mindegy, hogy melyik sorba állsz, mindenütt csak ez van előtted. A másik, ami meglepő, hogy óriási a választék a készételekből. A krumplipüré, a sült krumpli, tészták, piték, egytálételek MINDEN van készen. Van, amit mikrózni kell, van amit sütni, de az biztos, hogy dolgozni sokat nem kell vele. És tényleg hosszú-hosszú hűtőpultokon keresztül ezek vannak. Bőség van, hihetetlen nagy bőség, általában mindenből. Ez nyilván óriási pazarlás is. Nem tudom. Furcsa.
A másik furcsa dolog, hogy a felnőttek kedvesek a tinik meg borzasztó idegesítőek. Hangosak, hordákban közlekednek, a lányok tíz évesen full sminkben, miniszoknyában, és én nem értem, hogy ezekből a kis pondrókból, hogyan lesz normális felnőtt. :) hol fognak megváltozni? Rejtély.   
 

NI number - chapter 2.

Tegnap esőre ébredtünk. Igazi esőre. És nekünk menni kellett Ipswich-be az interjúra ugye. Brrr. Jól elterveztük, hogy ha már menni kell, akkor dejó, mert majd megnézzük a várost. Aha, hogyne. Reggel kelés, kávé, fürdés, indulás. Esik. Remek. Julinak és a tavalyi angliai kirándulásoknak hála kiválóan kiismerem magam az angol vasúton, pillanatnyi habozás nélkül tudom, hogy hol nézzem mikor indul a vonat/megáll e ott, ahol szeretném/hova kell mennem. Jegy van, vonat van, irány Ipswich. Még mindig esik. Rendesen. Talán Ipswich-ben nem fog. :) Persze nem így lett. Megérkeztünk a városba két órával az interjú előtt, városnézés ugrott. Irány a pláza. Ott nem esik. Közben persze pörögnek a kerekek, mi lesz? hogy lesz? mit fognak kérdezni?. Próbálok válaszokat gyártani fejben, bár érzem, hogy felesleges, csak összezavarnak, hagyom is. Lassan múlik az idő, már nem tudunk mit csinálni. Bemegyünk a JobCenterbe mondom miért jöttünk, azt mondják jöjjek vissza 20 perc múlva, király. Újabb kör az esőben, a cipőm valamiért habzik. Ezzel elszórakoztatom magam. Ugyan mitől lehet? Nem találtam választ. Ok. Idő van végre, megyek ismét, másik ügyintéző. Mondom mit akarok. Menjek vele, lépünk ötöt ott "átad" egy másik nőnek, kövessem őt. Ok. Követem. Beérünk egy váró-szerű helyre. Várjak itt ok. Vannak még itt mások is, egy idős pár, egy fiú mankóval, egy néger (ezt le szabad írni???mi a helyes megnevezés? afroamerikai??-de ez nem Amerika) nő és mi. Jön egy nő, elkéri az útlevelünk. A személyim nem érdekli őket. Jobb is. Eltűnik. Jönnek emberek, mondanak neveket. Van egy fickó aki többször is visszajön, nem találja akit keres. Mi van ha az én nevem mondja de nem értem? Aztán jön egy nő és hallom:Miss Honfi (egész szépen kimondta a nevem). Nagy levegő, követem. Nagy iroda, sok asztallal. Leülünk. Megkérdezi beszélek e angolul. Majdnem azt válaszoltam, hogy remélem:) Megegyezünk, hogy beszélek. Elmondja, hogy egyeztetjük az adatokat és két hét a szám, hat hét a kártya. Pötyög a gépbe, megkérdezi jártam e Angliába korábban. Mondom igen. Folyamatosan várom az interjút. Aztán felpattan, aláírok egy papírt, meg az útlevelem másolatát, mondja, hogy szól valakinek. Mondom remek, akkor most jön a durva rész. Nagy levegő, gyerünk. Jön a másik nő, leül, nézegeti a papírom. Aláírja, azt mondja ok és elmegy. A másik közli velem, hogy ennyi volt, köszönik, szép napot. Mi vaaaannn??? Kérdezzél már valamit! Kérlek. Na jó ezt nem mondtam persze. Felállok, mosolygok, elköszönök. Ennyi volt az interjú. Kicsit azért csalódott voltam. Legalábbis nem volt akkora felszabadulás élmény. Gábor is lenyomja ugyanezt a kört. Még mindig esik. Hazajövünk.
Azért úgy gondoltuk egy üveg borral csak megünnepeljük ezt a napot. De itt bort vásárolni nem olyan könnyű, mint otthon. Legalább öt percet vaciláltam a sorok előtt. Sok a kaliforniai bor, meg chilei. Végül egy olasz bort választottam. Nem volt rossz. De a hazai rozé. Na annak nincs párja. 

National Insurance number

Tegnap - hosszas szöszölés után - nekiugrottam a munkakeresésnek. A gondolt az okozta, hogy nagyon sok helyen telefonos kontaktot adtak meg. Első reakció: Oh neeeee, angolul telefonálni.....rettenet. Tudjuk, hogy a kommunikáció 80%a nonverbális, na ez itt ugye nincs, hogy segítsen. Borzasztó az a gondolat, hogy majd beszélnek hozzám én meg nem értem. Ismét elővettem a "mindig csak egy lépés" taktikámat és próbáltam agyban legyőzni a paráim. Kész volt a terv, lemegyek mosni és mosás közben elintézek pár ilyen telefont. Gondosan szétválogattam a szennyest, alaposan megfontolva, hogy mi kerülhet össze (ugye nem kell magyaráznom az alaposság okait). De eljött a perc, amikor mindennel végeztem. Erősítettem magam, hogy Emese! Ezért jöttél, sokat kockáztattál, nem engedheted meg magadnak, hogy legyőzzenek a félelmek! Nagy levegő, telefon...Persze először rosszul ütöttem be a számot. (Itt nem világos, hogy mikor kell a nulla mikor nem, hogy mobilról hogyan hívok vezetékest). Ok. Újra. Kicsöng. Gép magyaráz, értem. Nyomulok a rendszerben: Press one, press five. Aztán egy hang megszólít. Elmesélem neki mit szeretnék, első kérdése: Van - e NI számom. Mondom neki - nagy magabiztosan -, hogy nincs mivel csak most érkeztem és nem volt még munkahelyem. Erre ő, akkor is kell. Tudom intézni meló nélkül???? Igen. Ad egy telefonszámot (újra telefon, király!) azt hívjam föl, adnak időpontot és be kell mennem egy interjúra ez alapján fogom megkapni ezt a számot (ez olyan, mint nálunk a TAJ és adó kártya).
OK. Új telefon - közben paráztam, hogy le fog merülni az egyenlegem a telefonomon - feltettek egy csomó kérdést, ki vagyok, honnan, mikor jöttem stb..és kaptam időpontot: most szerdán fél kettőre megyek Ipswichbe erre az interjúra. Igazából nagyon felszabadító volt ez a telefon. Egyrészt már a tény miatt is, hogy lenyomtam, másrészt azért mert egészen jól. Értettem - értettek. Úgyhogy holnap irány Ipswich, hogy végre legalizáljuk a létünk. :) Tudom, hogy a para, mindig para marad, de most sokkal jobban érzem magam. Nyilván még mindig tartok a telefonálgatástól, de már nem annyira mint az elején. Ha hunglishul is, de elkezdtem kommunikálni és ez nagyon jó érzés. Egyre jobban érzem azt, hogy kommunikálni akarok. A többiekkel, bárkivel. :-)

Hungish

Mostanára utolért a várva várt angol időjárás. Nincs túl világos, nincs túl sötét és nem is az, hogy esik az eső, de egyszerűen víz van a levegőben. Egyszerűen nedves leszel, de esőcseppeket nem érzékelek. Nagyon furcsa, de mondjuk jobb mintha ömlene az eső.
Így aztán dugába dőlt a tengerparti tervünk, megegyeztünk, hogy a tengerpart sem lehet elég szép ebben az időben. Maradunk itthon és angolozunk.
Nagyon érdekes ez a nyelv dolog. Nagyon érzem a hiányát annak, hogy soha nem próbáltam ki az angolom idegennyelvi közegben. Egyrészt pillanatnyilag leküzdhetetlenül hunglishul beszélek. Próbálom tudatosan javítani a kiejtésem, de adott szituációban mindig a leggyatrább jön elő. Hallom magam kívülről és azt gondolom, atyaég.... A másik érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy hiába tudok szavakat, hiába tudok kb tíz módon köszönteni valakit (azért említem ezt, mert ez azért egy elég szimpla helyzet) valahogy mindig csak az jön ki: HELLO. :) Erre is tudatosan próbálok készülni, tegnap már egy Hi! is kijött a számon. :)
Ami viszont pozitívum, hogy rájöttem, hogy csevegni azt tudok. Reggel, ha összefutok valakivel a konyhába félálomba is el tudok beszélgetni arról, hogy ki hogy van, kivel mi újság, kijönnek olyan mondatok, amiket előzőleg nem raktam össze fejben. Egyszerűen hallom, hogy mondom, ráadásul utána átgondolva még helyesen is. Ennek tudok örülni.
Ja a mekiből visszautasítottak. Azzal az érvvel, hogy szerintük én messze lakom az étteremtől (de nagyon tetszett nekik az adatlapom:))) Nem vagyok bánatos, de komolyan figyelni fogom a lehetőségeket és ha lesz a közeli étterembe meló újra le fogom nyomni. (Mivel olyan a rendszer, hogy eltárolta az adataim, kb csak végig kell kattogtatni újra) Kíváncsi vagyok milyen válaszuk van még.
Van egy "új" lakótársunk Chris, hosszú haja van, gitározik és sokat dohányzik. Pillanatnyilag a nappaliban a kanapén alszik. Nem tudjuk, hogy ő fixen itt van e, vagy csak alkalmilag, de SpongyaBobos ágyneműje van. Felőlem maradhat!

i'm lovin' it

Elkezdődött a munkakeresés. Én jó stratégához híven, először stratégiát készítettem, merre lenne érdemes elindulni. Feltérképeztem a multikat a környéken, Costa Café, Burger King, KFC, Asda, Tesco és persze a McDonalds. Komolyan mondom lebecsüljük ezeket a helyeket. A mekibe egy tíz lépcsős application fogad, aminek kitöltése nekem kb másfél óra volt. A szórakoztató az volt benne, hogy közben kb háromszor felmerül az a kérdés, hogy fogyatékosnak tartod e magad. :) Az utolsónál már komolyan elgondolkodtam, hogy bejelölöm, hogy YES. 

A várt kérdések után (név, cím, dolgoztál e mekiben stb..) egy negyven kérdésből álló teszt fogad (nem is teszt, nem tudom mi a jó szó rá, negyven kijelentés (ilyenek: I really enjoy meeting new people.; I am very interested in new developments or products.; When growing up, I never told my parents a lie) és választhatsz a strongly disagree; disagree, unsure, agree, strongly angree kategóriák között. Tudom, hogy ezekre nem kell őszintén válaszolni, de nem hiszitek el, néha nehéz megállapítani, hogy mi lenne a helyes válasz. De lenyomtam, és amikor azt hittem, hogy ok vége, akkor jött négy szituáció, négy lehetséges reagálással és döntsem el, hogy mi lenne a legjobb és a legrosszabb megoldás. pfff. Köszi szépen. Ilyen szituációk, hogy csúcsidőben egy anyuka sok gyerekkel sok csomaggal áll a sor végén és mit teszek. Én azt választottam, hogy jelzek neki, hogy ne aggódjon, nem olyan hosszú ám ez a sor. (Csak lazán.) És a leghelytelenebb szerintem nem foglalkozni vele. (Tuti nem foglalkoznék vele.)

Aztán megköszönték szépen, és értesítenek. Vágyom az egyenruhára na. 

Ja és ma kiderült, hogy akit Diannak hittem valójában Dana és Romániából jött. Kedvesen megjegyezte, hogy milyen vicces, hogy az országaink szomszédosak és mi is itt szomszédok vagyunk. :)

Banking

Tegnap megpróbálkoztunk a banki ügyintézéssel. Igazából nagyon féltem a helyzettől, mivel itt nyilván nem arról fog szólni a párbeszéd, hogy "Did you sleep well?" How are you today? Nem is az a baj, hogy én mit fogok mondani, azt nyilván előre elterveztem, de nem tudtam, hogy meg fogom e érteni, amit mondanak, illetve magyarul is olyan nehézkesen bankolok, volt amit csak harmadik körben tudtam elintézni (pl: dombornyomott kártya az OTPnél). Szóval féltem, hogy mi lesz. 

Bementünk és már nem olyan volt a rendszer mint otthon. Nincsenek pultok. A recepción el kell mondani, hogy mit szeretnél, felírják a neved egy lapra, majd leülsz és vársz, akkor még nem tudod, hogy mire. Persze mi azonnal megkerestük azt a helyet, ahol senki nem ült a közelben, nehogy dumálni kelljen:) Aztán rájöttünk, hogy oka van annak, hogy nem ül ott senki, fölöttünk fújták be az összes meleg levegőt a térbe. Ha amúgy nem izzadtunk volna meg a szituációtól, ez segített. Aztán jött egy pasi, aki szembetalálta magát két vörösfejű, halálra rémült emberrel, meg is jegyzete, hogy igen itt meleg van. :) Bekísért minket egy szobába, szépen leültünk, ő is bejött és bezárta az ajtót. Feltett mindenféle kérdéseket, (mi előre lebeszéltük, hogy én beszélek, nehogy az legyen, hogy mindketten hallgatunk, mivel azt gondoljuk, hogy a másik majd válaszol) miért vagyunk itt, miért kell bankszámla stb... Hosszasan kellett azt is magyaráznunk, hogy igen barátok vagyunk, de nem szeretnénk közös számlát. Aztán oldandó a hangulatot elkezdett az útlevélfotókon poénkodni. :) Igazából nagyon vicces volt. Elmagyarázta, hogy ha nem olyan sürgős akkor várjuk meg, amíg lesz meló, mert úgy sokkal kedvezőbb számlát tud nyitni, mert a gép nem szereti, ha azt írja be munkanélküli. (Egyből beugrott az Angolkák :"A gép azt mondja nem lehet" karaktere és vártam is, hogy ránk köhög) Rákérdeztem, hogy kell a munkáltatótól valamilyen igazolás, és persze nem kell, elhiszik, ha azt mondom. De nem jut eszembe, hogy ma bemenjek újra azzal a sztorival, hogy van melóm. Megköszöntük szépen, kijöttünk és bár nem sikerült elintézni amit akartunk, mi nagyon büszkék voltunk magunkra:) 

Kérdeztétek az időjárást. Nos, az eddig nagyon kegyes hozzánk. Azt mondanám, hogy tavasz-szerű időnk van. Napsütéses, kicsit hideg. Eddig egyszer esett az eső, illetve azt hiszem éjszakánként szokott, de azt én nem számolom.

A lakótársakkal is össze-össze futunk, Dian a leginkább kezdeményező alkat vele beszéltem eddig a legtöbbet. Ő egyetemre jár ide, művészettörténetet tanul és fotózást. A többiek is barátságosak, de velük nem nagyon találkozunk, mert mire mi felkelünk ők már elmentek dolgozni (nem úgy mi, a nyaralók). És egyik este Sarah is megérkezett. Idősebb nő (a többiekhez képest), de nagyon pörög, nagyon laza, nagyon kedves. Kiderült, hogy dohányzó a szobánk, aminek persze örülünk, de így nyilván többet is cigizünk. 

Tegnap voltunk a Asdaba és sikerült beszereznem olyan nagyon tuti szörpöt (azt hiszem ezt csak Aga fogja értékelni, de mindenképp szeretném megemlíteni).

Welcome

Na megérkeztünk :) Jelenem repülni továbbra is utálok. A malév meg csalódás, többet vártam tőle. De jelentem tényleg igaz, hogy a felhők fölött süt a Nap, és az valami gyönyörű. Csudálatos. Miután leszálltunk rájöttünk, hogy van előnye annak, ha kis reptéren száll le az ember. Lehet, hogy távolabb van, de egy perc alatt kijutsz róla. Nem így Gatwick. Csak az egy bő félóra volt, hogy a csomagokat megszerezzük. És utána még egy órát elcsesztünk azzal, hogy megtaláljuk azt a helyet, ahol jegyet tudunk venni egy amúgy ingyenes járatra:) Egyszerűen nem merül fel bennünk, hogy van, amiért nem kell fizetni :) Utána London, metró, újra vonat és Colchester, ahol várt minket Szabi, persze mi egy másik kijáraton jöttünk ki, ezt remélem nem kell mondanom:) De megtaláltuk egymást. 

A szállás amúgy nagyon szuper. Alapvetően laza, kedves emberek laknak itt. Mikor megérkeztünk senki nem volt itthon. Úgyhogy csak úgy titokban beköltöztünk. Azt tippeljük, hogy heten lakunk itt. Szabitól tudjuk, hogy van egy mexikói pár (akinek a lány tagjával azt hisszük, hogy találkoztunk), aztán itt van még Amy (kedves szőke lány, és ő az egyetlen, aki engem eminek szólít, a többek engem is "émiznek") Egy másik lány (talán Dian - tudjátok milyen nehéz más nevére figyelni, mikor bemutatkozik) ő lakik velünk szembe, jó zenéket hallgat és nagyon kedves. És ott van Sarah, akivel továbbra sem találkoztunk:) Talán ma. (She's very busy) Ja és Sarah tenyérjós:) 20 fontért megmondja mi lesz :D Gondolkodom a lehetőségen.

Alapvetően mindenki jól elvan a saját kis vackában, de vannak közösségi terek, ahol néha összefutunk.  Van sok hangszer a házban. Nagyon jó a hangulata. És van egy cica is. Ja és az egész ház leejt, de nem egy irányba. :) Néha erre, néha arra. Nagyon vicces. Főleg a lépcsőkön:)