elárulom a titkom :)

Ma igazán jó napom volt a Range-be. Nem mintha rossz napjaim lennének, de a mai kifejezetten jól sikerült. A vásárlók továbbra is kérdezgetnek - és mivel a héten ide is megérkezett a nyár - és egyre többen vannak, valahogy kezdek belerázódni a dolgokba. Kifejlesztettem a tökéletes technikát a kérdések kezelésére. Azt, hogy nem tudom, szinte soha nem mondom, egyrészt azért, mert még gyerekszigetes infós koromban "belénkverték", hogy azt nem szabad, másrészt meg azért, mert valahogy udvariatlannak érzem. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de valahogy mindig úgy érzem, hogy a másik azt érezheti, hogy nem akarok segíteni. Ezért aztán elhatároztam, hogy megteszek minden tőlem telhetőt. A módszerem a következő: Meghallom, hogy Excuse me, azonnal odafordulok, mosolyogva és szépen türelmesen megvárom, hogy elmondja mit akar, és közben megpróbálom megérteni. (Az a legritkább, hogy ez azonnal sikerül) Aztán, ennyi angliai tartózkodás után, ha nem is értem, hogy mit akar, azt már felismerem, hogy mi volt a TÁRGY a mondatban. Na azt a szót szépen elismétlem (ezzel is értékes másodperceket nyerve) hogy érezze, megértettem mit akar. Mikor kimondom a szót, van, hogy segít, hétfőn például így jöttem rá, hogy a vízipisztoly az itt egyszerűen water gun. :) (mikor mondta, nem értettem, de ahogy én is kimondtam, rájöttem mit akar) Persze van olyan is, hogy így sem kerülök közelebb, akkor megmondom, hogy sorry nem értem, mit szeretne. Általában türelmesek és elmagyarázzák, és így haladunk szépen előre. Ha már megértem, hogy mit szeretne, akkor az esetek nagy részében el tudom irányítani, tehát így a harmadik héten, már valamennyi helyismerettel rendelkezem. És ma például nagyon hasznos volt a technikám, mert egy nő csak annyit akart tőlem, hogy kerítsek neki egy embert, aki segít a megvásárolni szándékozott bőröndöket a pénztárhoz vinni, mivel babakocsival van és együtt nem megy. Én meg persze azonnal felajánlottam magam - lássuk be, egyszerűbb volt, mint keríteni valakit - és miközben haladtunk a pénztár felé, sikerült belefutni a teljes vezetőségbe :) Akik így első kézből láthatták, hogy mennyire szuper munkaerő vagyok is én. Elégedetten mosolyogtak, én elégedetten mosolyogtam és már ennyi is elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem, igen, ez egy jó nap. Szociálisan is egyre jobb helyzetben vagyok, már egyre többen jönnek barátkozni, megszólítanak, ha csak egy mondat erejéig is, de beszélnek hozzám, és ezt azért érzem nagyon jónak, mert így legközelebb, ha pl kérdésem van, vagy segítség kell, akkor sokkal szívesebben megyek oda hozzájuk. Hiszen tudom, hogy kik, ők is tudják, hogy ki vagyok. Rendben van ez így. Működik.
A házban még nincs új lakó, úgyhogy most Sarahval kettesben éldegélünk. Jókat nevetünk, szoktunk dumálni. Most épp a kis kertünkben ülök - bár a mai nap nem olyan meleg, de annyira a szabadba vágyom, hogy nem érdekel - ő meg a nappaliban (ami itt nagyon furcsa, otthon mi ezt hívjuk előszobának, de az angoloknál sok házban ez a nappali, tesznek oda kanapét, asztalt és ott üldögélnek) épp készül a következő online angolórájára. Szóval jól élünk! :)

hungarian dishes

Hello Mindenki! Mozgalmas egy hetet tudok magam mögött. Ezzel a három melóval igazán megsűrűsödtek a napjaim és a tegnap vacsoraparti miatt az egész hetem egy rohanás volt. Az egész úgy indult, hogy a hét elején mondta a Sarah, hogy vasárnap este csinálhatnánk valami "bulit", mert Jessica (az ausztrál lakótárs) hétfő reggel elmegy (lenyomja az el camino-t, utána még visszajön látogatóba Angliába és aztán talán visszamegy Spanyolországba ott élni kicsit, minden a vízumon múlik - engem megdöbbentett, hogy egy ausztrálnak milyen sok helyre kell vízum), illetve van egy nő Cathrine, akinek Sarah dolgozik (kerekesszékes nő) neki meg szülinapja volt nem rég és akkor őt meg a pasiját is meghívná. Jól hangzott. Aztán valahogy felmerült, hogy akkor legyen az, hogy Sarah főz angol kaját, én meg ha van kedvem csináljak valami magyart. Hosszas válogatás után végül az a döntés született, hogy csinálok gulyás levest és sütök pogit. Anyuval egyeztettem a receptet és anyu küldött szerencsére postán jó fűszereket. Aztán Francesco (Sarah olasz/amerikai haverja) is csatlakozott a bulihoz egy kis olasz rizottóval. Nekem már a bevásárlás is gondolt okozott, hiszen itt azért minden más. Persze van liszt, de két féle és igazából még most sem tudom, hogy  mi a különbség a kettő között (tudom, hogy otthon is többféle van, de azokat ismerem) úgyhogy végül - nagyon elmésen - a lisztes zacskón szereplő kép alapján döntöttem:) Az egyiken egy süti volt, a másikon meg valami kaja (és ez a motívum végigvonult az összes márkán, vagyis azt sütöttem ki, hogy az egyiket főzéshez a másikat sütéshez használják), azt választottam amin a süti volt. Szombat este mint egy hulla estem össze az ágyamban, mivel a főzés miatt elcseréltem a vasárnapi Audit szombatra, így a szombati napom reggel hétkor kezdődött és este tízkor ért véget, de megérte. Aztán vasárnap szépen felkeltem, elmentem a boltba, mert persze mindig van olyan, amit elfelejtek megvenni, és ez most is így volt. Csodás délelőtt volt, ragyogó napsütés, meleg, egy felhő sem volt az égen. Megvettem ami kell - tojást venni itt Angliában hihetetlen nagy feladat. Van választék bőven, nem ez a gond, de akkora itt a felhajtás a ketreces tyúkos tojás és a nem ketreces között, hogy az kész. A gondolt az okozza, hogy a nem ketreces persze sokkal drágább, ugyanakkor óriási betűkkel fel van tüntetve, hogy ez "free cage" és nem tudom, valahogy olyan szemét dolognak érzem nem olyat venni. Ez az én hülyeségem tudom, hiszen senki nem fog elkapni a kasszánál azzal, hogy - "Héj Te ott, mutatok egy pár képet, hogy hogyan tartják szegény kis pipiket. Szégyelld magad, hogy ezt támogatod!" Úgyhogy összeszorítottam a fogam és megvettem a drágább tojásokat. (Éljenek a szabadon kapirgáló kis pipik!) Szóval megvolt minden hozzávalóm és nekiláttam a főzésnek. Valahogy sikerült az egész napot a konyhában tölteni. A pogival kezdtem és nagyon-nagyon izgultam, hogy milyen lesz, mert a pogácsámra rettenetesen büszke vagyok. Hát nem lett rossz, de az otthoni jobb. Itt minden más. Más a liszt, más az élesztő (ezt csak por alakban találtam), más a tejföl, más a vaj. Azt hittem, legalább a sóban bízhatok, de sajnos ez sem jött be, mert bár megkóstoltam a tésztát és jónak tűnt, a végeredmény kicsit sótlan lett. És valahogy nem lett olyan könnyű, mint, amikor otthon csináltam. Sebaj azért nem lett olyan rossz és végül is tettünk hozzá sajtot meg humuszt, meg olívabogyót és így olyan lett mintha kicsi sajtos kenyérkék lennének. Aztán jött a leves, az meg valahogy nagyon sűrű lett, jó sok cucc került bele, viszont a lábosba már nem nagyon fért víz. De így is nagy sikere volt, mindenki elégedett volt vele, Sarah szerint a legjobb kaja volt a menün. Anya küldött igazi csípős paprikát (azt a piros száraz fajtát, nem tudom pontosan mi az, mert én ugye ezeket nem használom) azt is kitettem nekik, mondtam, hogy óvatosan mert nagyon csíp, de nem hittek nekem:) Úgyhogy volt nagy izzadás némelyeknél. De boldogan kísérleteztek vele és ennek nagyon örültem. Cathrine pasija Mitch még kért is egy darabot, hogy elvinné, mert ez a csípős paprika nagyon király!:) Igazán jó kis este volt, sokat nevettünk, a kaják jók voltak, halálra ettük magunkat. Az angol kaja nem volt olyan nagy szám, süt csirke volt és hozzá saláta, meg mindenféle szószok, meg ecetes hagyma meg sajt, valamilyen "lunch"-nak hívják, nem bírtam megjegyezni. Itt volt még Jule is, aki Jess barátnője, német lány, ő a lecsót dobta fel, mint magyar kaját, mondtam, hogy na azt tuti nem fogok főzni, mert azt sajnos nem eszem meg. Sajnálom, hogy Jess elmegy, mert tényleg nagyon kedves lány, hiányozni fog. De itt folytatódik minden, mindjárt indulok a Vision-ba, utána egy jó kis Range shift következik és délután haza. És közben érdeklődve várom, hogy ki fog ideköltözni. Remélem egy újabb nagyszerű ember, akivel majd jó lesz együtt lakni.

egy óriás vagyok

Eltelt az első hetem az új helyen. Igazából hosszú betanulási időszakról nem beszélhetünk, mert szerdán kezdtem, akkor az idő nagy részét elvitte a papírmunka, illetve a kötelező körök (hol van a tűzkijárat, merre kell menekülnöm, mi a Range stb...) tehát maradt kb egy órám Clairrel, ami nagyjából azzal telet, hogy itt van egy szekrény, benne cuccok, itt egy másik, ezzel ezt csináljuk, ott ezt a felmosót használjuk. Aztán másnap bementem és Clair nem volt bent, az Admin osztályra bementem, hogy jelentkezzem. Ott dolgozik egy Sarah nevű nő, aki mindig pörög és nagyon képben van mindennel kapcsolatban, ő intézi a papírokat, a beosztást, amolyan HR lehet (nem tudom jól belőni a kategóriákat, mert itt nincsenek nagyon posztok, van három iroda az ADMIN és ott történik minden. Bármit akarok oda kell mennem, ott adják az egyenruhát, ott készül a beosztás, ott van a magaer is, szóval minden). Mondom neki, hogy itt vagyok, mondta, hogy tökjó, de Claire ma off, mert vérvizsgálatra kellett mennie. Szóval nem nagyon tudják mit csináljanak velem. Én ott álltam, hogy ok, akkor elfoglalom magam, amikor megjelent Sharon (Bankáros olvasóim kedvéért, Király Juli kettő. Komolyan, eszméletlen energia bomba, mindig rohan, de mindig fülig ér a szája, még külsőre is hasonlít rá), aki megkérdezte, hogy mennyi időnk volt tegnap Clairrel, mondtam neki, hogy nem sok, de tudom mi hol van, meg van nagyjából egy listám arról, hogy mi a feladat. Megbeszéltük, hogy mit csináljak és elkezdtem. Pár órával később Clair is megjelent és onnantól együtt melóztunk, Aztán másnap (pénteken) mondta, hogy ő itt van és kérdezzek ha akarok, de ő most valami papírokkal foglalkozik. Szóval gyakorlatilag pénteken is már egyedül melóztam, szombat reggel meg csak beugrott, hogy megnézze ok vagyok e,  és ha ok, akkor ő megy is, négy hét szabadságra. Úgyhogy most csak én leszek. És a jövőhéten ténylegesen csak én fogok dolgozni ebben a munkakörben, mert a délutános takarító (David) a jövőhéten még szabadságon lesz.
Mindent összevetve jó hely ez, mert nagyjából a magam főnöke vagyok, azt csinálok, amit akarok, ahogy akarom, olyan tempóban ahogy akarom. Persze van egy fontossági listám, de az a józan észt követi, így nincsen gondom. Két dolog van, ami zavaró, az egyik az, hogy minden eszközöm rettenetesen pici. Nem tudom miért, lehet, hogy azért mert Claire pici és hozzá van igazítva minden, vagy fogalmam sincs, de tény, hogy szinte állandóan óriásnak érzem magam, amint a csöpp kis seprűmmel, a csöpp kis lapátra tolom rá a cuccot. Komolyan, mintha gyerekektől szedtem volna el az eszközöket. Túl azon, hogy elég kényelmetlen, tényleg röhögnöm kell, ahogy meglátom magam néha a tükörben.
A másik idegesítő dolog, hogy az egyenruhának hála, állandóan megállítanak a vásárlók, hogy hol van ez, vagy hol van az. A kellemetlen az ebben, hogy ha meg is értem, hogy mit keres, akkor sem feltétlenül tudom, hogy merre van. És jelentem az eladókat ilyenkor soha nem látom, én sem. Tehát nem lesz könnyebb, ha belül vagy egy ilyen intézményen, egyszerűen, ha kérdésed van, eladó tuti nincs a közelben, úgy tűnik ez az univerzum törvénye. Ez így van akkor is, ha ott dolgozol és akkor is ha nem. Szóval ilyenkor mindenekelőtt idétlenül mosolygok (mert az fontos) és kétségbeesetten megpróbálok segíteni, néha jobb híján elküldöm őket valamerre és remélem, hogy vagy megtalálják amit keresnek, vagy legalább találnak arra egy eladót. De ez tud zavarni (ha meghallom, hogy "excuse me" legszívesebben elszaladnék). Persze nem teszem, bízom benne, hogy idővel jobb lesz ez is. Kiismerem a boltot, az embereket, akik általában tényleg extra cukik, segítőkészek, türelmesek, barátságosak.

a harmadik

Lenyűgöz, hogy néha mennyire flottul megy a melószerzés. Konkrétan múlt hét csütörtökön küldtem el a jelentkezésem egy mail címre, heti 16 órás állást hirdettel, rugalmas beosztással. Jól hangozott, elküldtem. Pénteken hívtak, hogy kedden interjú. Ok. A hétvégi pörgés mellett nem is foglalkoztam nagyon azzal, hogy kedden nekem interjú van. Lefoglalt egy csomó más dolog, új ismerősök, a kalandok, a tapasztalatok, szóval nem szorongtam agyon magam. Aztán kedden elmenetem. A hely neve The Range, bútorokat és kertészeti cuccokat árulnak, elég nagy üzlet, két szintes. Bemegyek, az ügyfélszolgálaton mondom ki vagyok, mit akarok. Be kellett írnom magam egy füzetbe, ahol már előttem sorakoztak a nevek, hogy mennyi mindenki jött ma interjúra. Egy pasi felkísért egy staff roomba, ahol ott üldögélt egy pár alkalmazott és egy lány, aki láthatóan az interjúra jött. Én nem vittem túlzásba a kiöltözést, nem úgy a másik a lány, de ettől sem éreztem magam nagyon feszengve. A szobában körbe kis szekrények vannak, a folyosó pedig egy mágneskártyás blokkoló. A dolgozók jöttek-mentek, mi meg ott ültünk ezzel a lánnyal. Gondoltam rá, hogy esetleg megszólítom, mert láttam rajta, hogy nagyon ideges, de annyira elfordította a fejét, hogy reménytelen volt felvenni a szemkontaktust, és annyira meg azért nem törtem magam. Aztán jött egy pasi, mondta, hogy egy perc. Közben megjelent egy nő, aki kérdezte, hogy az interjúra jöttünk e, mondtuk, hogy igen, mondta, hogy ő vele kell majd dolgozni, neki kell a segítség, és mondta, hogy good luck. Aztán megjelent egy pasi meg egy nő az ajtóban, a pasi engem szólított, a nő meg a másik lányt. Beültünk egy szobába és elkezdődött a szokásos csevej, mi a meló, miért szuper hely ez, látja, hogy van tapasztalatom, ami cool. Édes volt amúgy ez a figura, elkezdte nyomni, hogy javítsam ki az önéletrajzom, mert az angolom, nem társalgási, hanem good. Amúgy a fickó sem angol volt, ciprusi. Beszélgettünk vagy húsz percet, jó hangulatban. Éreztem, hogy szimpi vagyok, és ilyenkor mindig jobban megered a nyelvem, beszédesebb leszek, és gördül szépen az egész. Azt mondta, hogy ha engem választanak, akkor hívni fognak telefonon, ha nem akkor küldenek mailt. Ezzel búcsúztunk el. Amikor kijöttem nagyon jól éreztem magam, azt éreztem, hogy ez egy profi cég, hogy ez egy rendes interjú volt. Hazaértem, kicsit ledőltem aludni, és arra keltem, hogy csörög a telefonom, ők hívtak, engem választottak. Ez valami hihetetlenül jó érzés. Hogy volt más opció, de mégis én kellettem nekik, hogy sikerült az egész. Plusz az, hogy megint megerősítést nyert az, hogy ha valamivel kapcsolatban jó érzésem van, akkor az jó is. Ez leírhatatlan boldogság.
És ma megvolt az első napom is. Vision után irány a Range, újra ügyfélszolgálat, megint felkísértek, ugyanaz a staff room, de már tudom, hogy ehhez már közöm van, hogy itt már lesz nekem is egy szekrényem, hogy aki bejön a szobába, vagy aki szembejön a folyosón az kolléga. Aztán jött Colin nagydarab szemüveges pasi, de nagyon kis jámbor, beültünk egy szobába, neki volt az a hálás feladata, hogy elintézzük a papírmunkát, és elmesélje nekem, hogy hogyan, kik és mikor alapították a céget, hogy a colchesteri boltjuk a tizedik volt stb... Hogy mik a szabályok, pl nem hordhatok farmert (úgyhogy ma vennem kellett egy fekete nadrágot) kaptam egyenruhát, pólót kellett volna kapnom, de az most pont nem volt, nem baj van blúz, de abból sem volt a méretemben, úgyhogy kaptam egyet, de az nem túl komfortos, ezért azt a megoldást választottam, hogy fölé vettem a szép céges pulcsit (nem kell mondanom, hogy mennyire volt melegem, de így legalább nem rángattam állandóan az ingem, és nem feszengtem halálra magam). Kaptam névtáblát, jött még egy kis papírmunka és aztán átadtak Clairnek akivel együtt fogok dolgozni (már amikor, mert ő is el fog menni szabadságra). Clair tőlem idősebb, nagyon vékony, nagy kék szemű nő. De nagyon kedves. Ilyen igazi cinkos típus, mondta, hogy ez egy jó hely, és nem kell megszakadni, és nyugodjak meg, és minden tök jó lesz. És a próbaidő után adnak diszkontkártyát, ami 25% kedvezmény és az nagyon jó. Szóval egyből barátkozósra vettük a dolgot. Megmutogatott mindent, de még most sem értem pontosan hogy mi a feladat. Mert kell csinálni dolgokat, de aztán meg azt mondta, hogy nem kell ezt mind csinálni. :) Szóval nem értem, kicsit kétségbe is estem, mert ő lelépett egykor és nekem el kellett töltenem egy órát még valamivel. :) Úgyhogy akkor kicsit kétségbeesve mondtam neki, hogy most mit csináljak. Elmondta, hogy szerinte mit, azt szépen megcsináltam és aztán bejelentkeztem, hogy végeztem mára. Megkaptam a szekrénykulcsom, a 84es az enyém. És holnap már lesz blokkoló kártyám is. És nagyon rendesek mert erre a hétre is adtak nekem 16 órát, tehát nem lesz tört időszakom. Úgyhogy most óriási lendületben vagyok.

english summer rain

Hideg van. Az angol nyár hideg. Pont. Tegnap megkérdeztem Sarah-t, hogy ez mindig ilyen e, és igen. Azt mondta általában két hét az, ami meleg nyáron. Szóval most én, és a rövid ujjú felsőim azt a két hetet várjuk. :) Igazából nem olyan vészes, meg amúgy is imádom a "pulcsis időt" (és otthon általában ebből van a legkevesebb), de az nagyon furcsa, hogy június közepén nem lehet nyitott ablaknál aludni. Sőt, néha csukott ablak mellett is hideg van. Az időjárás meg olyan, hogy néha beborul, esik az eső és egy óra múlva meg hét ágra süt a Nap. Nagyon furcsa. Reggel elindulok kabátban pulcsiban, és hazafelé meg cipelhetem a cuccaimat, mert nem bírom magamon tartani őket. Ilyen igazi egész napos eső nincs is. Vagy legalábbis eddig nem tapasztaltam.
Továbbra is aktív munkakeresésben vagyok, alakul egy pár dolog, de még semmi fix. De amit valami tuti lesz azonnal jelzem nektek.:) A meglévő helyeken minden jól alakul. A Vision-be is mindenki egyre kedvesebb, egyre beszédesebb, még a rettegett optikusom Neville is nagyon barátságos volt a héten, nem kis meglepetésemre. Mármint eddig sem volt bunkó, de az érezhető, hogy azok, akik az ügyfelekkel foglalkoznak sokkal - sokkal barátságosabbak velem is. Mindig köszönnek, mindig mosolyognak. A bolt vezető is mindig kedves. Egyedül az optikusok voltak eddig olyanok, akik nem mindig köszönnek, vagy nem is tudom, mintha levegőnek néznének (amivel olyan nagy bajom nincsen, csak megfigyeltem, hogy így van). De mostanában ők is kezdenek nyitni. Legalábbis a két pasi, a két nő (Alice és Karen) továbbra is miss egy kicsit, de sebaj én ezzel együtt tudok élni.
Barátkozás szempontból igazán jól alakulnak a dolgaim. Tegnap voltam Sarahval egy koncerten, ami tényleg remekül alakult, megismertem új embereket, és rettenetesen jó érzéssel tölt el a gondolat, hogy képes vagyok emberekkel kommunikálni komolyabb témákról is. Szóval túljutottam, a yes - no - good trión és valószínűleg nem tökéletes angolsággal, de részt tudok venni egy-egy beszélgetésben, értem, amit mondanak, el tudom mondani, hogy én mit gondolok, mi a véleményem, tudok REAGÁLNI és ez nagyon jó. Persze van olyan, amikor nem tudom az adott szót, vagy bármi, de akkor elmondom, hogy nem tudom, hogy van angolul, de körülírom. És ez működik. Hihetetlen, nem gondoltam, hogy képes vagyok erre. Nyilván bíztam benne, hogy így lesz, különben nem mertem volna ennek nekiindulni, de boldog vagyok attól, hogy ha alap szinten is, de megy. Képes vagyok kapcsolatot teremteni emberekkel. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez nem lenne így Sarah nélkül, aki rendszeresen bevon az ilyen beszélgetésekbe, magamtól azért nem hiszem, hogy idegen embereket csak úgy leszólítgatnék (bár hozzáteszem ez itt nem lenne fura, ők ezt csinálják). A tegnapi koncerten, Amelie (Sarah barátnője) lépett fel egy Fat cat nevű pubban. Bájos volt. Ilyen kis feldolgozásokat játszottak, de nagyon jó volt. Picit olyan volt a hangulata, mintha összeállna a jó kis guitar hero társaság és elmennénk fellépni a Pedálba, ahova elhívnánk a barátainkat. Azzal a különbséggel, hogy ők igazi hangszereken játszottak:) De a helyben is volt valami nagyon otthonos, és láthatóan mindenki valakinek az ismerőse volt, vagy valamilyen módon kapcsolódott a zenekar tagjaihoz. Amit nagyon jó volt látni, hogy itt az ötven pluszos emberek ugyanúgy mulatnak mint a huszonévesek, és ezt együtt teszik. És nem látszik az, hogy ez bármelyik felet zavarná. Én úgy tapasztalatam otthon, hogy ez jobban különválik, hogy vannak koncertek, amik az ötvenes korosztálynak szólnak és akkor ott ők vannak többségben, elvétve látsz egy pár fiatalabbat, akik jobbára inkább meghúzzák magukat. És fordítva. De itt mindenki mulat a saját vérmérséklete szerint, énekelve, dúdolva, bólogatva és köszöni jól van. Senki nem feszeng, nem figyeli gyanakvóan a másikat. És ez igazán klassz dolog.
Ittam cherry beert, ami nagyon finom. Ajánlom mindenkinek. Mondjuk inkább a hölgyeknek, mert édes dologról van szó, de van némi sör íze, ugyanakkor egyértelműen a cseresznyeíz dominál. Kellemes ital. Itatja magát. A buli után szépen hazasétáltunk (jött velünk Amelie is) itthon még ittunk egy teát, mutattak nekem jó zenéket,beszélgettünk, igazi baráti este volt. Nagyon jól éreztem magam.