ha jól indul a hét...

Hivatalosan is loser vagyok:) Ma reggel szépen felkelek (nem ment olyan könnyen) megiszom a kávém, felöltözöm, elindulok melóban. Az utca üres, de általában az ilyen korán. Megérkezem a bolt elé, senki, nem baj, ez még nem gyanús, ha nem a főnök nyit, akkor néha késnek. Sétálok egyet és az egyik bolton egy nagy táblát veszek észre, ami azt hirdeti, hogy az akciónak a hétfői bank holiday-en vége. Hmmmm. Akkor lesz valami bank holiday, valamikor hétfőn. Elkezdek gyanakodni, hogy az a most hétfő. Visszamegyek a bolthoz, semmi, a környező boltokban semmi, még a két kis bácsi sincs ott akik a Visionnal szembeni ruhaboltot takarítja (pedig ők mindig ott vannak). Az összes bolt sötét. Kezdem elhinni, hogy bank holiday van, de mivel nem vagyok biztos benne, nem merek elindulni haza, mert mi van, ha mégsem. Elmegyek a Costa Caffeba, ami mindig hétkor nyit, az is zárva. Találok egy bácsit, aki az utcát sepregeti, megkérdezem őt. Nem érti mit akarok. Harmadikra megérti, és kinyögi, hogy yes. Ezzel még mindig nem éreztem magam egészen biztosnak a dologban. Próbálok elérni valakit telefonon, aki meg tudná nézni nekem neten, de senki nem válaszol. Ekkor már negyed kilenc van. Kicsit ténfergek, eldöntöm, hogy teszek még egy kört. Az egyik bolt kirakatában meglátom a megmentő táblát, ami azt hirdeti, hogy ők bizony nyitva lesznek a május 30-ai bank holiday-en. Ekkor végre elhiszem, hogy bank holiday van. Hazafelé veszem az irányt. Hazaérek, bekapcsolom a gépet, - google a barátod - beírom, hogy "bank holiday uk 2011". A következőt találom: Spring Bank Holiday 30th May. Hurrrráááá. Lett volna még egy napom, amikor nem kell korán kelnem, amikor nem kell sehol sem dolgozni. De így most itt ülök ébren, miközben a házban mindenki édesen alszik. :)
Ja és amúgy ma költözöm. 

Költözöm

(autóra hordják mindenem...) Na jó, autó nem lesz. Gyalogos költözés lesz. De hogyan is kezdődött. Múltkor már megpendítettem itt a blogon, hogy költöznék, főleg miután kiderült, hogy Sarah is elmegy. Pénteken kaptam egy mailt az egyik flatshare oldalról, ami az új hirdetéseket tartalmazta. Azért ezeket mindig átfutom, nehogy valami tutiról lemaradjak. Volt egy hirdetés, ami szimpi volt, megnéztem hol van a ház, ki a kontakt, és erős lett a gyanúm, hogy ez Sarah hirdetése. Írtam neki egy mailt, hogy hey ez a te hirdetésed? Visszaírt, hogy igen. Én meg lecsaptam rá. Nincs messze, tehát a meló helyek sem kerülnek messze, végül is nem idegenek közé megyek, ott lesz Sarah is. Elmentem megnézni a házat, nagyon kedves kis ház, három szoba van benne, az egyikben lakik Sarah, a másikban egy Jess nevű lány, aki Ausztráliából jött, és a harmadik szoba lesz az enyém. Tisztaság van, van egy helyes kis kert (itt is van kert, de az nincs rendben tartva, szóval nem nagyon járok ki oda), egyszóval csodás. Eldöntöttem, hogy költözöm. Olyan jó érzés ott lenni, a szobán is azt érzem, hogy igen, ez az én szobám. Pénzben olyan 20fonttal leszek beljebb, plusz itt fix költségek vannak, mindig ugyanannyit fizetek (és nem fordul az elő, hogy azért kell súlyos pénzeket fizetnem,mert kijön egy horror számla azért, mert valaki éget minden villanyt stb...) Szóval nagyon boldog vagyok, jó érzésem van a házzal az emberekkel kapcsolatban. Azonnal meghívtak egy vacsorára szombat estére. Ez volt az első igazi angliai "going out"-om. Amikor megérkeztem vettem egy nagy levegőt, de úgy voltam vele, hogy maximum lelépek, ha nem érzem jól magam, illetve kb úgy képzeltem, hogy olyan lesz, mint egy filmet nézni felirat nélkül (kb olyan volt:))). A vacsi rendben volt, ott volt Sarah, Jess és egy Franceco nevű pasi, aki valami nyelvzseni, öt nyelven beszél. Jól esett azt látni, hogy az angliai baráti összejövetelek pontosan olyanok, mint otthon. Még a témák is ugyanazok. Férfi-nő téma, kivel mi van ebben a témakörben, hiszünk e az afrodiziákumokban? Ha egyszer megcsal a párod az miért olyan megbocsájthatatlan? Honnan tudod azt, ha valakivel már nem akarsz többé együtt lenni? Ja és jelentem tanítottam magyar szót, igaz nem olyan extrát. Szóba került, hogy hol hogyan nevezik azt, aki nagyon jól néz ki, Amerikában inkább azt mondják, hogy "hot", és azt Angliában is használják, de Sarah azt mondta, hogy ő annyira nem szereti ezt a szót, mert olyan olcsónak hangzik (ezzel egyetértek), na és akkor jött a kérdés, hogy mi Magyarországon, hogyan mondjuk, ha valaki "hot", kínomban azt bírtam kisütni, hogy dögös (bár Agával megvitattuk, hogy ezt a szót már szinte senki nem használja, de nekem csak ez jutott eszembe) ez nagyon tetszett nekik, azt mondták, hogy nagyon egészséges hangzása van. Úgyhogy azt este hátralevő részében nagy boldogan mondogatták - dögös.
Igazán kellemes este volt, igyekeztem részt venni a beszélgetésben, de persze én beszéltem a legkevesebbet (de én sikernek könyvelem el, hogy tudtam követni a beszélgetést és néha hozzá is szóltam, nyilván alakul majd ez is.) De tényleg nagyon barátságosak voltak, amiatt egy percet sem szorongtam, hogy nem ismerem őket.
Vicces volt, mert Sarah feltette azt a kérdést nekem, hogy ha választhatnék, hogy hol éljek, akkor mit választanék. Mondtam neki, hogy ez nehéz kérdés, mert olyan sok helyet még nem ismerek, de amikor eljöttem ide, akkor azt gondoltam, hogy én Angliába való vagyok. Erre bőszen helyeselt, hogy igen, ő is úgy látja, hogy én egy kiköpött angol vagyok. A kinézetem, a humorom, minden olyan. :) Ezen nagyon nevettem, de rettenetesen jól is esett. Amúgy én is tapasztalom ezt valamilyen szinten, mert például az utcán nagyon sokszor megállítanak, hogy útbaigazítást kérjenek tőlem, vagy megszólítanak a könyvtárban, hogy hogyan kell használni az Internetet. Vannak ilyen tapasztalataim. Persze az "angolságom" addig tart, amíg meg nem szólalok. Akkor minden kiderül. De ez meg egy jó alap arra, hogy folytatni lehessen a beszélgetést, mert a másik fél (ha olyan kedve van) akkor azonnal lecsap az akcentus kérdésre, és megkérdezi, hogy honnan való. Legutóbb tegnap futottam bele egy ilyen beszélgetésbe a Sainsbury's-ben, ahol egy indiai bácsi állított meg azzal, hogy ő ismer engem. Aztán miután kiderítettük, hogy nem sajnos nem, kicsit beszélgettünk, hogy honnan jöttem stb... Mikor mondtam neki, hogy Magyarországról tudta, hogy miről beszélek. Mondta, hogy Balaton meg Budapest. Nagy büszkén mondtam, hogy igen, hogy ezek "decsodás" dolgok. Majd ezek után a pénztárnál elkérték a személyim, mert vettem egy üveg bort az esti bulira és itt Angliában az a rendszer, hogy ha nem nézel ki 25-nek, akkor igazolnod kell, hogy mennyi idős vagy. Mondtam a nőnek, aki persze sűrűn elnézést kért a macerálásért, hogy ugyan-ugyan ez nagyon hízelgő. :)

new beginning

Kedves Otthoniak! Egy páran már tudjátok, a legnagyobb változás nálam az, hogy hétfő óta egyedül folytatom angliai kalandozásom. Gábor elment Skóciába. Ez persze azt is jelenti, hogy újra a munkaerőpiacon találtam magam. Gőzerővel újra munkát keresek. Egy harmadikat. Nehogymár nyugi legyen. Ezt magam sem gondolhattam komolyan. Úgyhogy újra jönnek a telefonálások, az inetrjúk, a bénázások.
Ebben a témakörben ma ismét remekeltem. Még a múlt héten jelentkeztem egy melóra, és be is hívtak egy interjúra. A pasi már indításnak nagyon vicces levelet írt, megírta hogy hol, mikor, hogy fekete öltöny lesz rajta, hogy őszes a haja és hogy egy fekete mercivel jár. Ezen a ponton kicsit vesztett a komolyságából a dolog (nem tudtam mire vélni ezt a infót a kocsiról - még Agát is bevontam az értelmezésbe, de vele is csak annyira jutottunk, hogy ennek semmi értelme, lehet, hogy csak villogni akar a kocsival, vagy arra akar utalni, hogy ha meglátom a fekete kocsit, tudjam, hogy jó helyen vagyok. ) Gondosan kinéztem a térképen, hova is kell mennem, megterveztettem az útvonalat, a google maps szerint 36 perc az út, én azért elindultam egy órával korábban. Odaértem - azt hittem a megadott helyre - ahol majd egy kávézót kell keresnem. De mivel rengeteg időm volt még, nem mentem be (mivan ha nem tudok olyan egyszerűen kijönni) inkább az utcán ácsorogtam. Idegesnek nem éreztem magam. Már egyre kevésbé szorongok az ilyen helyzetekben, vagy csak nem akartam eléggé ezt a melót, és nem éreztem tétnek. Aztán elindultan - olyan tíz perccel a megbeszélt idő előtt - megkeresni a kávézót, tehát mentem arra, amerre szerintem lennie kellett volna. Nem volt ott semmi. Egy ajtó, amire az volt ráírva, hogy automatikusan nyílik, de nem nyílt. Elindultam más irányokba, hátha. Sehol semmi. Már amikor kezdtem volna feladni, hogy ok itt nem lesz semmi, nem találtam meg a kávézót jött egy nénike hatalmas tálcákkal (amúgy vele csak azért kezdtem el beszélni mert azt hittem azt magyarázza nekem, hogy segítsek kinyitni az ajtót - azt az ajtó, ami az én korábbi tapasztalatom lapján nem nyílik.) Szóval kérdezte mit keresek, mondtam, hogy a kávézót - úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna neki, hogy az állatpreparátor boltját keresem. Visszakérdezett, hogy diák vagyok e. Erre nagy buszkén mondtam, hogy nem, nekem ott kérem egy megbeszélésem van. De nem hagyott nyugodni, hogy csak nem stimmel valami. Előkaptam a kis jegyzeteimet, amiket magamnak csináltam (ott volt a pasi neve, amit leírt nekem cím gyanánt és a kis béna kézzel rajzolt térképem). Erre ő jaaaaa. Az nem itt van. Elirányított, én meg rohantam és próbáltam megjegyezni, hogy hol merre fordultam, hogy utána azért hazataláljak. Hát mit is mondjak, olyan volt a hely mint nálunk egy kifőzde. Ami a hangulatot és a dekorációt illeti pontosan olyan, csak itt kaja nem volt. Beléptem és gondoltam itt nem lesz nehéz kiszúrni valakit öltönyben, de senki nem volt öltönyben. Beálltam a sorba, hogy ok, akkor veszek valamit inni, ne ácsorogjak céltalanul, és közben figyeltem az embereket. Nem volt sok asztal, olyan hat - hét. Volt egy asztal, ahol egy idősebb meg egy fiatalabb pasi ült. aktatáska is volt náluk. A sor meg nem haladt, nem jutottam előrébb. Úgy voltam vele, ok bepróbálom ezt a két pasit, ok, hogy én egy Paulra számítottam öltönyben, de az élet csupa meglepetés ugyebár. Ő volt az, egész konkrétan egy bácsi volt, hideg kék szemekkel és a colchesteri barátjával Peterrel. Nice to meet you. :) Rögtön azzal kezdték, hogy mondjam el ki vagyok, mert ők semmit nem tudnak rólam. (Na ettől a falnak tudok menni - ott az önéletrajzom barátom, amit ugye előzetesen elküldtem neked.) Ok belekezdek, na annál tovább nem jutottunk, hogy dolgozom. Kérdik mikor. Elmondom. (Hogy lássátok a lényeget ők két hirdetést adtak fel, az egyikben egy reggeli munkára kerestek embert, a másikban délutánra) Az nem jó, mert ők reggel is keresnek embert. Mondom ok, de engem meg a délutáni érdekel. Valamiért nem akartak tágítani ettől a reggeltől. Ez kezdett kicsit fárasztani. Mondtam, hogy sajnálom, de én nem szeretném lecserélni a reggeli melóm, mert lojális szeretnék lenni a céghez. Ettől még jobban elkezdtek alkudozni, hogy akkor fél órával kezdjek előbb itt és akkor fél órával később érek a másik helyre. De megvilágítottam nekik, hogy sajnos a távolságok miatt ez nem menne így (nagyon könnyű volt ezt megértetni egy olyan emberrel, aki nem ismeri a várost és egy olyannal, aki elvben igen, de valahogy mégsem. ) Ha össze akarom foglalni, akkor nem voltak szimpik, a hely messze volt, és amúgy tényleg nem akarom lecserélni a meglévő melóim, mert azokat szeretem. Végül azzal váltunk el, hogy ha úgy alakul hívnak. Kedvesek voltak, nem volt velük baj, de nem tűntek egy profi társaságnak. Én azt szeretem, ha a főnök elmondja miről van szó, elmondja mit szeretne, kérdezget kicsit és ennyi. De ezek megakadtak ott, hogy reggel dolgozom, és igazából az sem derült ki számomra, hogy milyen melóról beszélünk. (Jó, volt egy pont ahol már nem is nagyon érdekelt). Mindenesetre nem vagyok csalódott, majd jön más. Ez is egy tapasztalat volt.
Ami nagyon szomorú hír, hogy Sarah is elköltözik a házból :( Ezt nagyon sajnálom, mert ő nagyon kedves volt mindig. Hiányozni fog. Ezzel jelenleg én vagyok a második legrégebben a házban lakó lakó, előttem van Amy, aki egy pár nappal előttünk érkezett. A többiek (Dan és Emily) mind utánam érkeztek. Lehet, hogy nekem is költözni kéne? Nem tudom. Most még várok kicsit. A ház jó helyen van, megszoktam a környezetet. Ebben a csavargó létben is kell valami biztonságos. Szóval kell valami, amit otthonomnak gondolhatok. És most ezt megborítani asszem nem lenne jó. Még abból az érzésből sem keltem fel teljesen, hogy egyedül vagyok itt.
Mármint ne értsetek félre én tök jól vagyok. Pörög most a meló is, voltam helyettesíteni a suliban is, meg mindig van valami intézni valóm, nem fordultam be, de ismerem magam, hogy nem jó, ha minden szálat összegubancolok. Jobb, ha szépen sorjában alakítgatom a dolgokat. Tökéletesítem:)

Malacpofa :)

Elkezdődött a korán kelés. Na jó. Nem olyan korán, de az angliai életemhez képest korán kell kelnem. És mivel félek attól, hogy elalszom, egy órával korábban pánikban ébredek, hogy jaj ugye nem aludtam el. Remélem ez csak időleges, mert amúgy biztos forrásból tudom, hogy ez, a tényleges elalvás legbiztosabb módja:) Amúgy igazi minta munkavállaló vagyok. A munkába előbb érkezem (bő tíz perccel) és ha már van ott valaki, akkor gyorsan nekikezdek a melónak (persze ettől még nem lépek le előbb). Mondhatnám, hogy a lelkesedés késztet erre, de az igazság az, hogy annyira félek attól, hogy kiszaladok az egy órás limitből (leginkább attól tartok, hogy ha nem végzek időben, akkor felmosófával kell szédelegnem a sok vásárló között, béna vigyorral az arcomon). Úgyhogy inkább ráhúzok, bár így is folyton rohanok. Ami idegesít, hogy soha nincs olyan, hogy nyugodtan csinálhatnám a dolgom, mert valaki biztos jön, vagy kolléga, vagy a postás, vagy valaki, aki összejárkálja szépen a "művem". Eleinte próbáltam ott újra felmosni, de akkor biztosan jött valaki megint és rájöttem, hogy ennek így nincs értelme. Egyszerűen nem várhatják ez el. És pár napja nem csinálom, ha úgy alakul igazítok rajta, de nem erőltetem. Eddig még nem akadtak ki, szóval úgy veszem, hogy ebben megállapodtunk.
Amúgy általában a boltvezető nő enged be. Furcsa teremtés, az első napokban próbáltam rá mindig mosolyogni, de ,valahogy nem viszonozta. Ami itt meglepő (otthon nem lenne az, de otthon én sem szoktam széles vigyorral üdvözölni mindenkit). De mostanra mintha engedne a jég, asszem ma rám mosolygott. (persze közben összelépkedte a felmosásom, de mindegy). A nevét még nem tudom, de kinézetre pontosan olyan, mint ahogy a legtöbben az angol nőket (a csúnya angol nőket) elképzelik. Duci, szemüveges, és a fogai között olyan rés van, hogy a kisujjam beférne (nem próbáltam ki, de kb.) Igazi "malacpofa" és ezt most nem sértésnek szántam. Eszembe is jut minden reggel a Megáll az idő című remek filmünk örökbecsű része: "Ki a mi vezérünk? - A Malacpofa! - Ki dobja fel? - Mindenki! - Ki kapja el? - Senki!" Szóval erre gondolok miközben szélesen mosolygok rá.
De amúgy tényleg kedvesek, most, hogy megszokták, hogy minden reggel találkozunk köszönni is szoktak.
Az Audiban is megy minden az útján, Roberttel most már minden alkalommal találkozom, nem tudok úgy menni, hogy már ne legyen bent. Mindig elmondja, hogy jaj milyen sűrű volt a mai napja és ne haragudjak már megy is.
A takarítással kapcsolatban úgy érzem két nagy konfliktusom van. Az egyik óriás konfliktusom a zsinórok. Soha nem elég hosszú, mindig beleakad valamibe, összegabalyodik, rémes. Vezeték nélküli gépeket szeretnék! Most! Főleg a vasárnapi R2D2 művelethez, mert ott aztán végképp elszabadul a pokol, mivel oda vissza rohangálok azzal a géppel, állandóan alámegy, vagy beakad, ha beakad, akkor nem tudja rendesen felszívni a vizet. Csendesen káromkodok egy hatalmas szerelőműhely közepén minden vasárnap délután.
A másik konfliktusom a fehér járólap (ez van az Audiban és a Visionban is). Hiába porszívózom fel felmosás előtt tuti, hogy egy hajszál egy kis kavics előkerül és azt fogom jobbra-barra lökdösni a felmosóval. Plusz ugye meglátszik rajta minden. (Bár anyukám bölcsen rávilágított, hogy a fekete rosszabb lenne).