Munkás élet

Eltelt az első munkás hetem. Már látom mindkét munka szép és árnyoldalát. Egyrészt a takarítás valóban tudomány. Nem csak a dolgok sorrendje a fontos, hanem vannak mindenféle szerek, amiket használni kell, de hogy melyiket milyen formában az már nem világos. Pl a mai napig nem tudom pontosan, hogy amikor benyomom a Domestos szerű löttyöt a klotyóba akkor azt utána le kell e húznom, vagy hagyjam hatni és mennyi ideig. Jelenleg azt művelem, hogy belenyomom, hagyom kicsit és mielőtt késznek nyilvánítanám a mosdót lehúzom.
A sulis melóban az a jó, hogy emberek között vagyok, akik megszólítanak, kérdezgetnek. Általános kérdés, hogy honnan jöttem. Mikor elmondom, hogy Magyarország, akkor a válasz egy kedvesen csodálkozó Áhhhh. Eddig egy tanárnő volt, aki szerintem el tudott helyzeni a térképen (mellesleg ő azzal indított, hogy nagyon lovely az akcentusom, honnan jöttem), de ő is csak azért mert a lánya barátnője magyarul tanul (ezen nem kicsit lepődtem meg) és azt is mondta, hogy nagyon szereti Budapestet. Mondtam, hogy igen Budapest csodás. Ami a sulis melót nehezíti, hogy a porszívóval mindenféle tereptárgyakat kell kerülgetnem, törpe asztalokat, törpe székekkel és gyakran a törpe asztaloknál törpe székeken üldögélő, teázgató tanárnőket. Én mindig rettenetesen zavarba jövök ilyenkor, mert ösztönösen azt érzem, hogy zavarom őket, pedig csak a munkám végzem és ők sosem szólnak semmi rosszat és mégis rohanni akarok, de rohanva nem lehet tisztességes munkát végezni. Ugyebár.
Az audis (amit itt áudinak ejtenek) meló ebből a szempontból sima ügy. Nem zavar senki, nem kell kerülgetnek senkit, nem kell senkitől elnézést kérnem. Viszont pont ettől nyomasztó, egyedül este hatalmas üveg kalitkában, mögötte egy hatalmas szerelőműhellyel, ahol bizonyos gépek időnként bekapcsolnak, kattognak, berregnek. A wc-ben a piszoár is magától működik, néha öblít egyet, nekem ez újdonság volt. Ja és a közelben van egy gyalogos átkelő, ami - ha zöldre vált a lámpa - aktívan sípolni kezd, amire én mindig azt hiszem, hogy sikerült élesítenem valami riasztót. Ja és a riasztó, hát az is csodás. Ilyen kódos cucc, minden elmenetelkor szétparázom magam azon, hogy valamit elrontok és beriaszt és jön a rendőrség és meg magyarázkodhatok, hogy csak egy szegény takarító vagyok, nem akarok kocsit lopni, vezetni sem tudok.
És persze vannak vicces félreértések is. A múlt héten a sulis meló után - miközben pakoltam el a cuccaim - Meredith odajött hozzám és mondott valamit, amiből csak annyit értettem, hogy valamit tegyek valaminek a tetejére. Pánikban néztem körbe a pici raktárban, hogy mit lehetne minek a tetejére rakni, de nem bírtam rájönni. Végül közöltem vele, hogy sajnálom, nem tudom mit kéne tennem. :) Aztán kiderült, hogy a markomban szorongatott szemétről beszélt, hogy azt tegyem a porszívó tetejére, majd holnap kidobjuk. Csodás:)
Nálunk is beköszönt lassan a tavasz. Este még hideg van, de szépen süt a nap, nyílnak a virágok, csicseregnek a madarak. A házunk táján meg annyi változás történt, hogy Dana (a román lány) elköltözött, mert a pasija Ruben elment Londonba (foglalt házakban lakni) és ő meg feladott itt mindent, egyetemet is és követte őt. Egyik napról a másikra. Úgyhogy most egyedül birtokoljuk az egész tetőteret.

Job is job

Tegnap lenyomtam az első munkanapom. Jött értem a főni (most már tudom, hogy Alan a neve, no nem azért, mintha meg mertem volna kérdezni....telefonált valakivel és akkor figyeltem ki, hogy hogyan mutatkozik be.) és elértünk az iskolába, ami a mi fogalmaink szerint inkább ovi. (törpe asztalok, törpe székek, törpe wck, törpe mosdók) Van ott egy viszonylag kedves nő Meredith, vele dolgozom együtt, ő mindig ott van, ez a fix melója (olyan hatvan körüli nő) és a férje a gondnok /kertész. Bemutatkozás és elkezdődött a körbevezetés. Az egész iskola olyan mint egy labirintus, azon körberohantunk közben beszéltek arról, hogy mi a feladat, jelentem alig értettem valamit. Az a tapasztalatom, hogy az idősebbek nem annyira toleránsak azokkal, akik nem beszélik tökéletesen a nyelvüket. Nem bunkók, csak amikor visszakérdezek valamire, mert nem értettem, akkor nem próbálja meg körülírni, vagy más szavakkal elmagyarázni, egyszerűen megismétli. Szerencsére Alan kapcsolt és elmagyarázta nekem egyszerűbben, hogy mi a feladat. Három teremben kell felporszívózni és a három mosdót kell kitakarítani. Megkaptam a cuccokat és megkérdezte Meredith, hogy tudom e, hol kell kezdenem, természetesen nem tudtam. Ok. Elkísért, kezdhetem a melót. Bekapcsoltam a porszívót, (ami egyébként egy nagyon cuki gép, szemek vannak ráfestve és olyan, mintha a cső lenne az ormánya)semmi, próbáltam újra, semmi. Már kezdtem pánikba esni, hogy rögtön segítséget kell kérnem, amikor eszembe jutott, hogy lehet, hogy nincs bekapcsolva a konnektor. Bingo. Persze túlbuzogtam a munkát, szépen felpakoltam a székeket az asztalra, hogy alatta is alaposan ki tudjak porszívózni, utána szólt Meredith, hogy ezt nem kell. Mire végeztem a három teremmel elment egy óra. (azon felhúztam magam, hogy az egyik teremben még bent ültek ezek az óvónők / tanárnők és így nem tudtam rendesen kiporszívózni alattuk (azért gondosan körbeporszívóztam őket és illedelmesen bocsánatot kértem a zavarásért). Jöhettek a mosdók. Mintha Hófehérke lennék. Vicces dolog ilyen pici wc-ket, mosdókat takarítani. Úgy elment az idő, hogy észre sem vettem és egy percre nem álltam meg. Sőt a felmosást nem is tudtam megcsinálni, de mondta Meredith, hogy azt majd megcsinálja ő, és ne aggódjak az első nap mindig lassabb. Szóval ő is kedves, többször jött megkérdezni, hogy jól vagyok e, meg segítőkész.
Ma megint megyek a suliba melózni, utána loholok haza, jön Alan, megyünk az Audiba és este kilenckor végzem.
Nagyon jó érzés dolgozni végre, így teljes a kép igazából. Persze parázom, hogy nem is takarítok jól, és ki fog derülni, hogy béna vagyok és a rengeteg tapasztalatot behazudtam. :)
Amúgy meg megérkezett végre a PIN kódunk a kártyánkhoz, így most már van angol bankkártyám is, amit használhatok, csak pénzt kell rá termelnem.

Cleaning is cleaning

Adós vagyok a tegnapi nap beszámolójával. (Amúgy az még korábban történt, de a bankot is sikerült elintézni még szerdán. - Juhhuuuu.) Szóval tegnap reggel a szokásos körök, nézem az új hirdetéseket, kettőt találtam, az egyiknél gyakorlat szükséges, a másik e-mailes. Ok. Mivel eddig kb tíz e-mailt küldtem el, olyan nagy reményeket nem fűztem hozzá, de azért elküldtem. Nem egy nagy meló, ez is hét óra takarítás, de ugye kezdetben mindenre rá kell ugrani. Aztán délután megszólalt a telefonom. Pánik, atyaég, ki hívhat? Nem merem felvenni.....Aztán gyorsan felkaptam. Egy kedves pasi volt a vonalban (a nevét természetesen nem jegyeztem meg) és azt mondta, hogy ma küldtem nekik az önéletrajzom és ők valójában nagyon közel vannak oda, ahol én lakom, nem mennék e be most. ÖÖÖÖ. Mondom, persze. Elkezdte mondani, hogy merre vannak, mondtam neki inkább adja meg a címet én meg jól megnézem térképen. Ok. Elküldi sms-ben. Közben pánik, öltözés, jaj én erre nem vagyok felkészülve. :) Jött az sms, elindultunk. Persze nem találtuk meg azonnal helyet, bár nagyon pontos leírást kaptunk sms-ben. Tanácstalanul ácsorogtunk az utcán, amikor egy pub előtt üldögélő üveges tekintetű bácsi megszólított, hogy mit keresünk, tud e segíteni. Megmutattam neki az smst, elmondta, hogy egy utcával vissza kell menni. Tökjó. Megtaláltuk a helyet, vettem egy nagy levegőt és felmentem. Kicsit aggasztott, hogy már megint nem tudom, hogy kit keressek (nem tudom minek kéne történni, hogy megtanuljak erre jobban odafigyelni). Szerencsére volt kapucsengő, felcsöngettem, és ezzel legalább tudtam jelezni az érkezésem. Felmentem a második emeletre, ahol egy pasi fogadott, beültünk egy szobába, elmondta, hogy mi a munka - takarítás egy Audi showroom-ban. Heti hét óra, kedden és csütörtökön este héttől kilencig és szombaton vagy vasárnap (ezt én döntöm el) három óra. Hétköznap sima takarítás, hétvégén valami nagy géppel kell takarítani - mondta, hogy a nő, aki most csinálja ezt a melót nem bírja azt a nagy gépet. Ezen majdnem felröhögtem. Kíváncsi vagyok a  szerkezetre, vajon egy droid szerű "lényt" képzeljek el? Remélem igen. :D Azt bírnám nagyon. Végig még dumáltunk ott hevert az én kinyomtatott totálkamu önéletrajzom. Mondta a fickó, hogy látja mennyi gyakorlatom van. (már, hogy ne lenne.) Persze kicsit kellett rontanom a helyzetemen és fel kellett hívnom a figyelmét arra, hogy nem angol a gyakorlatom. :) De a pasi nagyon kedvesen rám nézett és közölte: cleaning is cleaning.
És akkor rákérdezett, hogy van e kedvem ehhez. Mondtam igen, mondta, hogy szuper, és ha már itt vagyok van most két hétig egy iskola takarítás napi két órában, esetleg azt is bevállalom e. Mondtam hogyne. Örült ennek is nagyon. Mondta, hogy most csak ennyi munkát tud adni, de ha jól mennek a dolgok, akkor lesz több is / lehet több is. Megkaptam a belépő papírcsomagot, amit ki kell töltenem és hétfőn találkozunk, elmegyünk együtt az iskolába, megmutatja mi merre és kezdhetem is melót. (Ez a cég amúgy, egy takarító ügynökség, gondolom ez kiderült az eddigiekből.) Kérdezte a pasi, hogy szeretem e Colchestert, meg, hogy tanulok e itt. Mondtam, hogy nem, azért jöttem, hogy megtanuljak angolul. És borzasztó büszke vagyok magamra, mert megdicsérte az angolom. :) Ezek olyan jól tudnak esni. Mondta, hogy nyáron gyönyörű a város, már alig várom, hogy lássam. Bár már most is gyönyörű.
Összességében egy nagyon gyorsan / gördülékenyen lebonyolított kis interjú volt ez, ami nagyjából ellentétben áll mindennel, amit eddig az angliai munkavállalással kapcsolatban olvastam. Nem érdekelte a referencia, nem húzták - halasztották a döntést, nem érdekelte az angliai munkatapasztalat. Talán szimpi voltam és felvett. Ennyi. Remélem működni fog a dolog, de miért ne működne. Minden esetre rettenetesen boldogan jöttem ki az épületből. Nagyon pozitív tapasztalat.Megértette amit mondtam, én is értettem őt(nagyjából). És kellettem, és nem azért mert van egy jó ismerősöm. Ez óriás jó érzés most bennem. És nyilván ad némi önbizalmat a továbbiakhoz. :)

Ördögi körök

Na a mai nap azzal indult, hogy felkeltünk szépen időben, hiszen menni kell a nem is tudjuk pontosan hova. Már kabátban voltam, amikor becsörtetett Sarah, hogy jön valaki megnézni a fűtést és be fog jönni a szobákba, ébren vagyunk e. Mondtuk, hogy yes. :) Aztán persze rájöttünk, hogy ez így nem lesz jó. (Nem tudom annyira meghatódom attól, ha megértek valamit, hogy mindenbe beleegyezek.) Újabb kör, nekünk menni kell, ok no problem, menjünk nyugodtan. Elindultunk. Odaértünk időre, de ugye azt nem tudtam, hogy mit is kell keresni, kit is kell keresni. Ez egy nagyon puccos bevásárló valami volt, ahol nem is boltok vannak, hanem pultok, rajta csupa olyan dolog, amit én soha nem engedhetnék meg magamnak. Drága parfümök, kozmetikumok, mindenki kosztümben, sminkben, tökéletes frizurával. Tettünk egy kört, de semmi nem utalt arra, hogy itt most merre is kéne menni. Tanácstalan voltam, és most itt töredelmesen bevallom, hogy megfutamodtam. Egyszerűen nem tudtam mi tévő legyek, menjek oda az egyik ilyen macához? és kit keressek. Így inkább levontam a következő tanulságokat:
1. Mindig nagyon figyelünk a telefonba, nem hatódunk meg attól teljesen, ha megértjük, amit mondanak.
2. Mindig visszakérdezünk, ha nem értünk valamit, nem ciki, nem probléma, mert ennek így nincs sok értelme.
Aztán hazajöttünk, és kezdtem mindent előröl. Nem mondom, hogy azonnal ment (azért ez a kis kudarc lenyomott egy picit), de végül csak megemeltem újra a telefont.
Az egyik hívásom egy hotel volt. Az nagyon jó lenne, nincs túl messze a hely, meg amúgy is egy hotelben dolgozni olyan tiszta dolog. (Legalábbis tisztább, mint mondjuk egy közterületes lévő klotyót takarítani). Felhívtam őket, ők sem voltak hiper-kedvesek, de megértettem amit kérdeztek, még vissza sem kellett kérdeznem. Mondjuk nem voltak sok dologra kíváncsiak.  Ki vagyok, honnan vagyok, házas vagyok e (ezt mindig megkérdezik, nem értem miért) elkérték a számom, elvben visszahívnak.
Aztán ezen annyira felbátorodtam, hogy felhívtam még egyet (csak viszonyításként itt átlagban napi két hirdetés jelenik meg, abból egy tuti e-mailben jelentkezős) ott meg azon buktam el, hogy még ninscs bankszámlám...Éljen, A bank nem nyit mert nincs meló, a melóhelyen meg nem alkalmaznak mert az nincs. I love this country. :) Istenem, hogy mennyi a tévképzet, azt hittem NI szám csak akkor lesz ha meló is lesz, kiderült, hogy nem. Most, hogy az megvan jönnek a bankkal. Ez kész.
Így holnap bankba megyünk. Hurray!!!! És közben meg telefon, e-mail, jelentkezés, tapasztalat.
De legalább a szégyenlősségem kezdem levetkőzni. Beszélek és kész. Valami lesz.  

Három hét

Holnap lesz három hete, hogy itt vagyunk. Nagyjából ennyi kellett, hogy megszokjon itt az ember. Tudom, mindenki mondta, hogy így lesz. Ismered az utcát, a boltot, ahol a kenyeret veszed, a házat. Ismerősen csengenek az utcanevek, East Hill, High Street, Queen Road. Ha valamit keresek a térképen be tudom tájolni magam és helyet is, hogy kb merre van. Ismerősek lettek az emberek az utcán. Azt is megszoktam, hogy angolul beszélnek. Átvettem az életük, a ritmusuk. Már nem nyűgöz le a Sainsbury's-be, hogy mennyi minden van, nem akarok mindent megtapogatni, megszagolni. Egy bolt, ahol megveszem, ami kell, tudom mit merre keressek. Otthonossá vált itt. Megszoktam, hogy fordítva közlekednek az autók, hogy a másik oldalon van a sofőr, hogy két csapból folyik a víz, hogy a konnektort külön be lehet kapcsolni, nem csak úgy jön az áram a falból. Mások az ételek, más íze van a colának (az otthoni sokkal finomabb, így nagyon ritkán iszom itt üdítőt - sokkal nagyobb a kínálat a light üdítőkből, csak cola lightból vagy citromos, cseresznyés, sima és zero, de van fanta és sprite light is - mégis valahogy vízíze van mindegyiknek). Csupa közhely. Nincs túró, más íze van a zöldségnek is.
Budapest még nem hiányzik, bár hidegebb napokon nosztalgikusan gondolok a budapesti nyarakra, a melegre, a szórakozóhelyekre, a Gödör székeire, a rozé hosszúlépésre, a Kertemre, ahol esténként már vadászni kell a székeket, a Balkán Burgerre. A családom és a barátaim persze hiányoznak. Leginkább a közelségük, az a fajta gyengédség, amit tőlük kap csak meg az ember. Szerencsére az Internet sokat segít, ha valakire szükségem van, így-vagy úgy el tudom érni. Persze ez nem pótol semmit, de segít, kicsit. És sok erőt ad, hogy gondolni tudok rájuk.
Az nehéz, hogy egyelőre semmilyen közelebbi emberi kapcsolatot nem tudok kialakítani senkivel, a nyelvi akadályok miatt. És most nyilván nem romantikus kapcsolatokra gondolok, hanem egyszerű haverságra, barátságra. Bár a lakótársaink nagyon kedvesek és próbálnak minket integrálni. Jövő hét pénteken is megyünk egy koncertre. Most Amy hívott minket egy barátja koncertjére. Persze elmegyünk, mert mozgolódni kell, nem fog magától senki bekopogtatni hozzánk, hogy nem akarunk e barátkozni. Meg jól is esik kimozdulni. Megelőzi a börtön érzést. A mókusetetés is ezért jó. Az állatok itt is olyanok mint otthon. Összességében honvágyat nem érzek még, de tény, hogy ennyi időt nyaralással még soha nem töltöttem, és már nem is érzem nyaralásnak az ittlétet. 

Aztán vannak jobb napok is ám. Csütörtökön jött Szabi, végigrohant velünk a városon, érdeklődünk melók felől, eredménye ugyan nem volt, de mégis megnyugtató volt, hogy történik valami. Kétféle választ kaptunk NO úgy mint nincs meló, esetleg már régóta nincs. Vagy NO, mint nézzük online. Szóval ez nem volt túl bíztató, de valahogy mégsem érzem reménytelennek a helyzetet. Aztán pénteken végre megérkezett az NI számunk!!!! Legálisan vagyunk az országban, legálisan dolgozhatunk. Ezt egy újabb pozitív jel, felemeltem a telefont és jelentem elkezdtem a telefonálgatást. Kedden már megyek is egy helyre (azt persze nem értettem, hogy miért, de a lényeges infókat kinyertem - mikor hova):) Az egész beszélgetés nagyon vicces volt, mert ugyan elterveztem, hogy mit fogok mondani, de persze nem azt mondtam. A nő nagyon gyorsan beszélt, de nem rökönyödött meg azon, amikor megkértem, hogy ismételje el, mert nem értettem. Viszont nem is beszélt lassabban. Elbetűztettem vele a helyszínt, de ezzel sem kerültem közelebb. (és még egy rákérdezést nem kockáztattam meg) Bíztam a googleban, és amit tudtam lejegyzeteltem. Így most azt hiszem jövő kedden 10 órára megyek egy interjúra. Nem nagy meló, heti 5 óra takarítás, ami a lakbérre sem elég, de valahogy el kellett kezdeni, és most ez is jó. Majd keresek még ilyen melókat, úgyis az volt a cél, hogy inkább több kis melóm legyen. Tessenek értem izgulni és drukkolni. :)
Amúgy meg sokat járunk a közeli Castle Parkba, nagyon sok mókus van. Rettenetesen cukik. Vettünk egy zsák mogyorót és etetjük őket. Egészen közel merészkednek hozzánk. Persze nem azonnal, az első mogyorót még dobni kell nekik, de utána már a kezünkből is elveszik. Imádom ezt a programot.
Lakótársakkal továbbra is minden ok. Egy gond van csupán, hogy valaki (nem is akarok gyanúsítani senkit) rendre beleeszik mások kajájába. A miénkbe is, de másokéba is, így a konyhában megjelentek a kis üzenetek: Do not eat! és hasonlók. Engem persze csak az zavar, nehogy azt higgyék, hogy én vagyok:) Agyrém. Pedig tudom, hogy nem én vagyok. Már csak azért sem mert az egyik ilyen "áldozat" egy banán volt. Azt hiszem valahogy megpróbálom megemlíteni, hogy utálom a banánt.
Most megyünk a parkba, úgyhogy befejezem. Puszilok mindenkit! 

Döcögők

Vannak nehezebb napok. Amikor úgy érzed semmi sem sikerül. Eltelt két hét és igazából eddig minden jól alakult, egy nagy buli minden. Móka, új emberek, új szórakozások, de a kezdeti lelkesedés ma átcsapott parába. Buta vagyok, csúnya vagyok, nem fog menni. Mit képzeltem? Másként kellet volna csinálni, másként kellene csinálni! Ez nem jó érzés. Itt szeretnék maradni, mert jó itt nekem.
Nem könnyű a munkakeresés, de nem gondoltam, hogy az lesz. Fel kéne hívnom embereket, akik angolul beszélnek és mi van ha nem értem? Mi van, ha ők sem értenek? Leteszem, hogy sorry? Tudom, hogy sok minden múlik azon, hogy ezen túllépjek. És hiszem, hogy túl fogok. Bízom abban, hogy a holnap más lesz, de az igazsághoz egy ilyen poszt is hozzátartozik.