Megfiatalodtam, nem vitás

Megfiatalodtam Angliában. Ez már hivatalos. Ez azt is jelenti, hogy újra para cigit és alkoholt vásárolni. Az első időkben utáltam cigit venni, mert azt ugye kérni kell, de hogyan? Sokat nyűglődtem ezzel az első időkben.Aztán elmúlt. Megszoktam. De egy pár hete megváltozott minden. Itt Angliában az a szabály, hogy 18 fölött vehetsz cigit meg alkoholt, de ha nem nézel ki 25-nek, akkor igazolnod kell a korod. Eddig is volt párszor, hogy elkérték a papírjaim, de ezt bóknak fogtam fel. Viszont egy pár hete ez rendszeressé vált, és így már bosszant. Főleg, amikor megmakacsolják magukat és nem fogadják el a személyim, és követelik az útlevet. Azt meg nem tartom magamnál. És így nem is szolgálnak ki. Fel vagyok háborodva. közel harminc évesen küzdenem kell azért, hogy cigit vehessek, és az országba beléphetek a személyimmel, de a tetű cigarettát nem vehetem meg. Komolyan nem értem. Nem nézek ki 25-nek??? Ezt nem hiszem el. Mi lesz a következő? Nem szolgálnak majd ki a pubban? Kamaszkoromban nem volt ennyi bajom ezzel a dologgal, erre tessék, őszülő halántékkal kell itt bizonygatnom a korom. Le vagyok döbbenve.
Amúgy jól vagyok. :) Várom a hazautat. Illetve az utat magát nem, mert nem lesz "joyride", de sebaj. Ilyen is kell. Érdekes, hogy mikben változott meg az életem.
Például kilenc hónapja nem láttam tévét. Egyáltalán semmit. Néha nézek / nézünk filmet laptopon, de a kalsszik lepunnyadok a tévé elé dolog nincs meg.
Vagy a szabadnap. Május óta nem volt olyan napom, hogy ne mentem volna dolgozni valahová. Ha nem is sokat, de azért az különbség, amikor tudod, hogy valamit még kell csinálni, vagy van egy napod, a semmire. Szóval ez is jó lesz.
És vannak szokásaim, amik időlegesen eltűntek és aztán szépen lassan visszaszivárogtak az itteni életembe is. Például otthon mániákusan ragaszkodtam a reggeli rutinjaimhoz. Felkelés, kávé, cigi és NET, a kis szöszölés a neten. Ezt még akkor is elvégeztem, ha elaludtam és késésben voltam. Aztán ez itt eltűnt azt első időkben. Valahogy egyszerűen felkeltem, a kávé cigi megmaradt, de nem kapcsoltam be a gépet. Egy pár hónapja viszont újra szöszöléssel indul a reggel. :)
Amit még mindenképp meg kell jegyeznem, mert nem bírok napirendre térni felette: Már nem egy előszoba-nappaliban láttam feldíszített (!!!!!!!!) fenyőt. Komolyan. Nem értem. Ez milyen? Minden reggel és este ott punnyadnak a tévé előtt és mellettük ott díszeleg a feldíszített fenyő. Hát hol a karácsony szelleme? Hol az ünnep? Bolondok ezek. Oké, hogy nem Jézuska, oké, hogy nem 24, hanem 25 reggel, de ez így nem normális. Ez egy sziget :) Szóval, "szívélyes üdvözletem küldöm erről a szimpatikus helyről".

Sorry

Ez az egyik olyan szó, amit a leggyakrabban hallok, vagy mondok ki itt. Ehhez tartozik még az "excuse me", a "that's all right" a "cheers" és a "no problem". Valamit természetesen, a hogy vagy jól vagyok, hogy vagy megvagyok és ezeknek végtelen sok változata. Már megszoktam, használom őket, nem jövök zavarba sem a kérdéstől és válaszolni sem esik nehezemre.
De tényleg sajnálom a sorozatos eltűnést, nem tudatos. Csak egyszerűen néha nem megy az írás. Meg aztán elég sűrűn beszélek sokatokkal, és ettől úgy érzem MINDENKI tud MINDENT már, nem maradt miről írnom.
Szóval nem könnyű műfaj ez, ez a lényeg.
I'm good. Ezzel kezdeném, az élet szépen beállt (úgy is mondhatnám, hogy beszürkült, de az olyan negatívan hatna) itt is. Nap nap után, munka, szórakozás a barátokkal, mindennek van forgatókönyve, minden nagyjából ugyanúgy zajlik. Közben kilenc hónapos lettem itt. Azt hiszem eszembe jutott aznap, de semmi extra nem volt. Ez is olyan, mint egy párkapcsolat. Az elején napra, órára pontosan tudod, hogy mióta vagytok együtt, bármikor, bárki kérdezi tudod. Aztán, ahogy múlik az idő, már csak a hónapot tudod, X hónapja. Persze ez általánosítás, de értitek mire gondolok.
A Range még mindig hallgat, nem ajánlottak semmit. Már úgy vagyok vele, hogy lehet, jobban örülnék, ha nem is tennék. Nem utálom, meg nincsen nagy bajom vele, de néha fárasztó és unalmas a négy óra egy helyen. Szóval azt hiszem, ha nem ajánlanak semmit, akkor azt tekinthetem egy jelnek, hogy januárban visszatérve, kezdjek el mást keresni. A mást úgy értem, hogy más jellegű munkát. Persze tisztában vagyok a korlátokkal, ugyanakkor azt érzem, hogy képes vagyok tovább lépni. Magabiztosabb vagyok, és miért ne próbálhatnám meg. Tök jó lenne egy kávézóban dolgozni, vagy valami ilyesmi. Nem tudom. Meglátjuk.
És igen, pontosan egy hónap múlva begördül a buszom a Népligethez Juhuuuu. Alig várom. Már gyűjtöm a terveket, hogy miket fogok enni, inni, hogy mennyi mindent fogok csinálni. Tegnap Francesconál voltunk vacsizni (főzött mindenféle olasz cuccot, nagyon király volt) és ott volt egy olasz barátnője Serena, aki először azt hitte, hogy francia vagyok (nem az akcentusom miatt, hanem szerinte úgy nézek ki, mint egy francia....na ezt sem mondták még nekem), de amikor mondtam neki, hogy nem, magyar, akkor teljesen felderült az arca, hogy mennyire szereti az országom, hogy mennyire király hely Budapest. Akkor azért éreztem, hogy oh igen, Budapest. Az én városom. Jó volt hallgatni, ahogy lelkesen beszél a budapesti élményeiről. Általánosságban nem szoktam honvágyat érezni. Hiányoznak emberek, de úgy globálisan nem érzem azt, hogy Budapest vagy Magyarország hiányzik. De amikor valakivel beszélgetek Budapestről, vagy a Balatonról, akkor az mindig picit fájdalmas is. Mert érzem, hogy oh igen, az én városom, az én tavam. :)
Amúgy ez a hétvége a kajálásé. Tegnap mi mentünk vendégségbe (Sarah és én), ma meg mi főzünk. Sarah készít roast dinnert (ami a múltkor is volt) én meg megpróbálkozom a "fudge" nevű csodával. Brutál cukros, csokis édesség. Ha sikerül otthon is csinálok majd (bár karácsonykor erre van a legkevésbé szükség....).
Ami a lakóközösséget illeti lett egy szlovák lakótárs, Ondrej. Már van egy ideje, több mint egy hónapja (ebből is látszik milyen rég írtam). 21 éves, az egyetemre jár, pszichológiát tanul. Nincs vele baj, normális, csak nagyon fiatal. Az együttéléssel vannak zökkenők, mert néha elveszi / elhasználja a cuccainkat és a mosogatás sem az erőssége, de nem bosszankodom, mert az egyik dolog, amit itt szépen megtanultam, hogy ha gondom van, akkor nyissam ki szépen a pici számat és mondjam. Szóval elmondtam neki, hogy ezt ne tegye, vagy ne így. kérjen, vagy kérdezzen, de ne tekintse úgy, hogy ami az enyém az az övé is stb.. Asszem megértette.
Cristina meg hamarosan elköltözik. Meglett a vizsgája, dolgozhat fogorvosként itt is, és egy másik városban (messze innen) van egy nagy spanyol fogorvos kolónia (köztük a volt barátja) és szereztek neki fogorvosi munkát ott. Ő meg nyilván megy. Még nem tudni pontosan mikor, mert valami regisztrációs számra vár, amit nyilvánvalóan vogonok adnak ki, de valamikor decemberben, vagy januárban elköltözik Colchesterből. :(
Most, hogy így belegondolok laktam már együtt angollal, mexikóival, románnal, szlovákkal, ausztrállal, fél amerikai fél olasszal, spanyollal és ki tudja mik jönnek még. Van, amiből barátság lett, valamiből jó haveri viszony, és van amiből semmi, csak egy szép emlék. :)

visszatértem

Újra itt. :)
Hidegre fordult az idő, már fűtünk, néha. És kabátot is vennem kell hamarosan. Ja és korán sötétedik. Nem tudom, hogy otthon most hogy van, de itt olyan hét óra felé már sötét van. És ez csak rosszabb lesz.
Ma hosszasan hallgattam két angol kollégát arról csevegni, hogy ja szidják ők a kis időjárásukat, de nekik LEGALÁBB VANNAK ÉVSZAKOK. Majdnem felröhögtem. WTF??? Nyár kapásból nem volt, miről beszélnek? Persze nem szólaltam meg, legyen nekik ennyi öröm.
Amúgy igazi gyermeki izgalommal várom a telet, isteni zoknijaik vannak (jó meleg, vastag csodák) és van mindenhol ilyen kis palack, amit meleg vízzel kell megtölteni és melegítheted vele az ágyikót. Na egy olyan biztosan kell nekem:)))) Ja és az már korábban feltűnt, hogy itt a köpeny nem frottírból, hanem pokróc anyagból készül. Na ez sem véletlen. Be is szereztem már egyet, és roppant boldog vagyok vele. Mondjuk kellenek is ezek, mert a hülye építkezésüknek hála, biztos, hogy hideg lesz. Nálunk az a szerencse, hogy a nyílászárók tök újak, tehát jól funkcionálnak, ez némi reményt ad.
Ja és már készülnek a karácsonyra, nálunk már két hete megjelentek a karácsonyi cuccok a boltban. Kivagyok tőlük igazából. Egyrészt azért, mert mindenütt a tetű csillámot sepregetem, no meg a polisztirol golyócskákat. Az egy rémálom, és mivel rátapad a hatalmas seprűmre szépen elhordom más részlegekre is. :))) Háhá. És mivel napi szinten legalább egy órát töltök a karácsonyi cuccok között megállapítom, hogy ugyan karácsonyi hangulatom nem lett, de minden alkalommal eszembe jut, hogy jaj én még nem vettem meg semmit. Aztán észbe kapok, hogy hallo, október van. Hihetetlen mennyi giccs van, döbbenet, de van ami szép, meg van ami a maga kedves módján giccses, én meg szeretem a giccset. A kedvencem a nagy világító tábla (kertbe való) amin az áll, hogy: "Santa, please stop here" ez annyira cuki. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy ja igen, nekik a mikulás jön karácsonykor. És elképzelem, hogy milyen lehet gyerekfejjel ez. Vannak tálak is, amikre az van ráírva, hogy sütik a mikulásnak. Ez is cuki.
Ja és a Halloween, na az mekkora királyság lesz. 29-én megyünk valami hivatalos buliba, ami kiöltözős móka és állítólag minden évben nagyon jó. hihi, még nincs meg a jelmezem, de tuti beöltözök, nehogymárne. Isteni lesz, gyerekek is lesznek, és tényleg nyomják majd ezt a csoki kunyerálós mókát. Már alig várom. Mint a filmekben :)
Amúgy jól vagyunk, szervezzük a kis életünk. Cristina most fog hazalátogatni, mert valami angol nyelvvizsgát le kell tennie, sajnos ő csak november 3-án jön vissza, így kimarad a Halloweenből :( És csóri itt lesz karácsonykor. Mondjuk vannak itt barátai, egy házaspár meg gyerekek és ők itt lesznek, szóval nem egyedül fog itt ücsörögni, de akkor is. Én örülök azért, hogy nem a colchesteri magyarokkal leszek. :) Mert köztük is van (nem is egy) aki itt lesz.
Ja és még új hír rólam, hogy csináltattam kontaktlencsét. hihi. angolul. vicces volt. de sokkal simábban ment. És nagyon élvezem ezt is. Újra nincs kerete a világnak, és nem hiszem, hogy itt más lencsék lennének mint otthon, de sikerült jót adni nekem, mert tényleg soha semmi bajom nincs vele. Nem szenvedek sem a kiszedéssel, sem a berakással, van hogy 13 órát viselem és meg sem érzem. Csodálatos. Ami egy kicsit gáz, de ez is csak az én kis ügyeskedő magyar lelkemnek, hogy itt úgy van a rendszer, hogy kvázi előfizetsz a lencséidre. Van egy havidíja, amit minden hónapban vonnak a számládról és ezért cserébe minden hónapban kipostázzák neked a havi "adagod" mindenből. (lencséből, ápoló cuccokból) Szóval nem lehet túlhordani, illetve lehet, csak minek. Viszont, ami jó ebben, hogy ha bármi történik (elszakad, elveszted stb...) bemész és azt mondod, hogy ez történt, kapsz helyette újat ingyen.
És ha már a magyar ügyeskedésnél tartunk, otthon olvastam valahol, hogy az automaták a magyar 50 forintos érmét 50 penny-nek érzékelik. Így hét hónap után bevallom kipróbáltam (nagyon kellett egy kóla és nem volt apróm, viszont volt magyar érmém, mert azért otthon eltettem egy párat, hátha alapon), jelentem MŰKÖDIK. Kicsit szégyellem, és nem akarok belőle rendszert csinálni, de ezt jó tudni.
Most ennyi voltam, megyek készülődni és irány a szombati esti forgatag.
Mindenkit forrón ölelek és csók a családnak. :)

furcsaságok

Kedves Drágáim! Bocsánat a hosszas hallgatásért. Néha annyi minden történik, hogy nem tudok róla írni, néha nem történik semmi, és azért nem tudok írni semmit. És néha mindkettő igaz.
A napjaim szépen telnek, beállt a rendszer, egyik nap követi a másikat itt is, akárcsak otthon. Most a szokottnál nagyobb a csend, mivel Sarah múlt héten elutazott két hétre nyaralni. Így most az én feladatom a házzal kapcsolatos minden, és a macska is. Ami nehezebb amúgy, mint képzeltem. Nem vagyok macskás, ez egyértelműen kiderült. Mármint nem utálom a macskákat, szeretem én őket, de amikor hazaérek, nincs ingerem, hogy megsimogassam, vagy játsszak vele. Pedig kedves jószág, és egyáltalán nem vad. Ugyanakkor mindig félek, hogy megkarmol és azt utálom. Úgyhogy óvatosan közelítek felé, kap egy kis simit, meg persze adok neki enni-inni, de ez a maximum amire képes vagyok. Ja és el kéne mosnom a kajás tálkáját, amitől furcsa módon undorodom és még nem bírtam rávenni magam. Pedig nem nagy cucc, de valahogy nem megy. :) Ez furcsa. Szegény nem nagyon boldog velem, de már csak egy hetet kell kibírnia.
Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, hogy folytathatom a munkám a Range-ben januártól. Hivatalosan még nem beszéltünk erről, de egyesek tudni vélik ezt. Remélem hamarosan kiderül, hogy mi is a helyzet. Jó lenne azért azzal a tudattal hazalátogatni, hogy amikor visszatérek ide, nem kell munkakereséssel kezdenem.
Kérdeztem az angolokat, hogy milyen itt a tél. (Soha nem voltam még itt télen, valahogy mindig március környékén jöttem ide). persze ezek a kis angolok kivannak a téltől is. Hogy az fagyos. Hát én nem tudom, de nem tudom elképzelni, hogy olyan legyen mint otthon. Ugyanakkor biztos, hogy jobban fogok fázni, mint otthon, mert persze van fűtésünk, de a fürdőszobában semmi. És itt nincs konnektor a fürdőszobában, mert az ugye roppant veszélyes, tehát a fűtőkocka nem opció. :(  
A másik furcsaság, hogy néha nem tudom eldönteni, hogy az angolok miből élnek. Komolyan. Több olyan embert is ismerek, akinek egy 20 órás állása van. Azzal nem kereshet többet 600 fontnál. És akkor nagyon nagyvonalú voltam. És elvan. Megél. Talán a koboldok aranyából. :)
Ja és a másik megfigyelésem a nevekkel kapcsolatos. Egyrészt hihetetlen nagy poén találkozni egy Bennel. Tudjátok mire gondolok, hogy eddig ilyen nevekkel színészeket képzeltünk el, meg regényhősöket, meg filmszereplőket. és akkor itt egy tök átlagos srác, egy Ben. Ami vicces, hogy még egyetlen egy Michaelt, Thomast vagy Johnt sem ismertem meg. Ellenben megdöbbentően sok embert hínak Karlnak. Legalább három ilyen nevű kollégám van. :) De most, hogy ezt leírtam rájöttem, hogy lehet, hogy ez csak nekem fura.
Ja és lenne egy körkérdésem: Miért van az, hogy a férfiak a piszoárba köpik a rágót? Tudom, hogy ez undorító, de tényleg érdekel, és én nem találtam erre megfejtést. De több helyen is láttam már ilyet, és egyszerűen meglep. Van ennek valami magyarázata?
Puszilok mindenkit és ígérem igyekszem többet írni!
xxx

a lények

Újra egy vasárnap. Hihetetlen, mennyire pörögnek a hetek. Itt Angliában - azt hiszem - hivatalosan is véget ért a nyár. :( Nem mintha lett volna. Ismét egyre korábban sötétedik, hidegebbek az éjszakák, újra csukott ablaknál alszom, fűteni még nem fűtök, bár egyszer megpróbáltam. (Muszáj volt, a bolhairtás miatt mindent ki kellett mosni, ágyneműt, huzatot, ruhákat, MINDENT. Ez szerdán volt, amikor én sokáig dolgozom, tehát nem voltam otthon, hogy mosni tudjak, a többiek kimosták az ágyneműmet és ugyan van szárítógépünk, de okosan mindig rettenetesen megtömték, aminek az lett a következménye, hogy minden kicsit nedves maradt. Így a szerda éjszakám úgy telt, hogy a tök üres szobámban picit nedves ágyneműben aludtam abban a pólóban, amiben egész nap voltam amúgy. ja és fürdeni sem tudtam, mert a törülközőm is arra várt, hogy tiszta legyen. Rémes volt. Másnap már annyira kiborultam ezen, hogy hangosan kiabáltam, csapkodtam, amit egyébként nem szoktam és itt ez volt az első ilyen alkalom. de túl vagyunk rajta. )
Szóval nincsenek bolhák (jeeeeee) Most beköszöntött a pókok kora. Hatalmas darabok mászkálnak minden felé. A golf klubban fel kellett egyet porszívóznom (igen, parancsra öltem, szégyellem is magam). A Range is büszkélkedhetett egy példánnyal, de ott jött Ben (kedves fiatal srác) aki kiterelte szegény párát. És a nálunk....csütörtök este, amikor én igazán csak egy fürdőre vágytam, a következő példány őrizte a fürdőszobát:

A képből nem jön át, de HATALMAS volt. És nekem el kellett mellette suhannom, mert nagyon kellett az a fürdő. Közben arra gondoltam, hogy remélem ugrani nem tud. Ezeknél soha nem lehet tudni.
Aztán ez a példány is kimúlt. Cristina megölte, nekem nem volt hozzá közöm. Mostantól erre készülhetünk. Jaj. Anglia másik arca: pókok, szellemek és még ki tudja mi jön még.
De visszatérve az őszre, igen, közeleg. Gyakran gondolok arra, hogy nemsokára visszatérnek a lehetetlen színű és fazonú iskolai egyenruhába bújtatott gyerekek az utcákra. Most komolyan. Képzeljetek el egy kb nyolc éves forma kisfiút, amint élénk lila zakóban, fehér ingben, nyakkendőben, fekete nadrágban is cipőben várja a buszt reggel. Vagy egy kislányt csúnyazöld zakóban, fehér blúzban (néha nyakkendőben??????) szoknyában (és amúgy 10 éves kora ellenére full sminkben) várja szintén azt a buszt. Van ebben valami rettenetesen bizarr. De van egy hangulata az biztos. Anglia amúgy is az egyenruhák hazája. Szinte minden munkahelynek van saját egyenruhája (jelzem már nekem is lett minden helyen, de én abban nem járok az utcán) és az emberek hordják. Mármint nem a szabadnapjukon nyilván, de alapvetően a többség a munkanapokon abban jár. Így reggel, ha sétálsz az utcán egy idő után felismered, hogy ki hol dolgozik. Jó persze van, ahol a feliratok segítenek. Vicces látvány.
Csütörtökön lesz a szülinapi parti. Már beszereztem a dekor kellékeket. Összeírom a bevásárló listát a sütihez és megveszem hamarosan azokat is. Remélem jól fog sikerülni. Cristinánál mindig félek kicsit, hogy vajon érti e, hogy most megbeszéltünk valamit. Mármint ezt nem genyóságból mondom, de néha tényleg nem tudnom, hogy érti e, amit beszélek. És ez nem feltétlenül az ő hibája. Mindegy, én csütörtökön sütök egy tortát és meglátjuk mi lesz. Majd csinálok képeket megint.
Ja és hétfőn bankholiday Monday (!!!!!) és erről most időben értesültem. A Rangeben (fogalmam nincs hogyan kéne ezt írnom Range-dzsben???? :DDDD) persze dolgoznom kell, de CSAK ott. Szóval reggel alhatok egy kicsit tovább és kettőkor már véget is ér a munkanap. juhhhuuuu. Ennek azért örülök. A kedd meg amúgy is laza nap. Szóval most jön egy pár lazább nap egymás után. Király! Valamikor el kéne mennem a tengerhez is. Még nem láttam, és úgy megnézném. Lehet kedden elmegyek, ha szép idő lesz. Vonattal nincs messze, és a vonatjegy sem drága. Eddig azért nem mentem, mert hogy egyedül az olyan "izé". De már nem érdekel. Egyedül is jó lesz.

háznak ütköztem :D

Továbbra is nyomulok a bicajjal. A heti hőstettem hétfőn volt, amikor egész nap bringáztam, igen, a golf klubba is. Hát az autóúton még mindig mint egy darab sz@r ülök a bicajon és ezerrel koncentrálok arra, hogy ne essek pánikba. :) Mert az nem csak autóút, (amin azért autók is járnak) de még lejt is. Szóval odafelé nem szeretem, mert az a bajom, hogy ha lejtőn megyek, akkor azt érzem, hogy nem én irányítom a biciklit. És szabályosan, mint egy kis nyomoronc ülök rajta és próbálok kormányozni. Ha tekerni kell, akkor inkább érzem azt, hogy nálam van az irányítás. Én diktálom a tempót az irányt mindent. Gondolom idő kérdése, hogy ezt lefelé és megszokjam. És a kedvenc napom a szombat, mert az jó kis biciklis nap. Nagyon drukkoltam, hogy ma szép idő legyen, hogy szép időben tekerhessek egy jót. Így is lett. Félig. Délelőtt csodás időben tekertem egy tökjót, aztán Range után eltekertem az Asdaba, mert már rég voltam, és kellett egy pár dolog onnan (például egy lámpa, ami ott 3 font). Míg vásárolgattam leszakadt az ég és rommá ázott szegény kis bringám. :( Amikor kijöttem csöpögött, később útközben megint elkezdett esni, de én már csak azért sem szálltam le a bicikliről. Már kevésbé féltem ettől is. Van ebben valami felszabadító, tekersz az esőben és arra gondolsz, nesztek, engem ez sem zavar. Eső. És nos igen, ma elszenvedtem az első angliai bicajos koccanásom is. Na nem kell megrémülni, semmi komoly, még csak le sem estem a bicikliről. Kifejezetten büszke vagyok, mert nagyon szépen megálltam. Annyi történt, hogy mentem az úton és zöldre váltott a lámpa, így belehúztam, hogy átérjek (ez amúgy nem jellemző rám, nem vagyok egy rohanós típus, lehet az eső miatt volt ez most rajtam) és ahogy átértem ott élesen el kellett volna kanyarodni, mivel szűk a járda és amúgy meg ott egy ház. És igen, ezt a kanyart nem sikerült bevenni, úgyhogy nekirontottam a ház oldalának (remélem nem volt otthon senki, így is volt elég tanúja ennek a manővernek). Azon túl, hogy meglepődtem semmi bajom nem lett. A ház sem omlott össze, csak a kerekem hagyott egy szép nyomot az oldalán. (amit bytheway ezentúl minden nap látni fogok, mert ez az az utca, ahol minden nap elmegyek.) Amúgy hazaértem után egy pár perccel elállt az eső  és azóta sem esik.
Elkezdtem egyezkedni a Range-dzsel a karácsonyomat illetően, mert hivatalosan a szerződésem úgy szól, hogy december 27-ig dolgozom ott, de én ugye azért otthon karácsonyoznék. és úgy néz ki működik. Az most fix, hogy a Range-ből december 11-gyel elengednek (és oda nem is megyek vissza, bár most is meglibbentették, hogy ha úgy alakul, hogy lesz pozíció, akkor ők szeretnének nekem szerződést hosszabbítani). Szóval most az a tervem, hogy december 19 és január 2 között Budapesten leszek!!! Ezt próbálom egyeztetni a másik két munkáltatómmal. Remélem nem lesz gond. Azért ennek örülök nagyon. Jó lesz kicsit otthon lenni. :) Mindenki készüljön, mert buli hátán buli lesz, barátok karácsonya mindenképp(!!!!) és egyéb remek programok. Hihetetlen, hogy négy hónap múlva lesz mindez. Már nem is tudom, hogy az sok idő e vagy kevés.
Amúgy a kis színes híreim közé tartozik, hogy újra vannak bolháink. grrrr. Nem volt sikeres az irtásunk. DE szerdán érkezik egy "bug man" és reméljük mindent megold.
Most mennem kell, mert nemsokára indulunk a szombat esti pörgésbe. Mindenkit puszilok és a decemberi viszontlátás reményében maradok tisztelettel! :)

Fél év

Ma van fél éve, hogy egy hajnali órán felszálltam arra repülőgépre és két bőrönddel elindultam Colchesterbe. Fogalmam nem volt, hogy mi lesz, hogy mennyi időre tervezhetek, egy hónap? esetleg több? és fogalmam nem volt, hogy hogyan fogom érezni magam a szigeten. Leginkább arra emlékszem, hogy nagyon fáradt voltam. Rettenetesen fáradt. Részben a hajnali gép miatt, de leginkább azért, mert az utolsó napok érzelmileg nagyon megviseltek. Az első napból annyi maradt meg, hogy hogyan rángattuk végig a bőröndöket Londonon (ahelyett, hogy mondjuk taxiztunk volna), hogy a házban nem volt senki, amikor megérkeztünk (nem mintha fogadó-bizottságra számítottam volna) és arra, hogy nagyon szép napsütéses nap volt. Elmentünk valami boltba (asszem a Tescoba) vettünk valami kaját, hazamentünk, megettük, gyakorlatilag elaludtunk és másnap reggel keltünk fel.
És most itt ülök a egy csodálatos ház csodálatos nappalijában, éppen nincs itthon senki, de tudom, hogy nemsokára hazajönnek a kis lakótársaim, akik már szinte barátok. Sarah már kifejezetten az. Nem gondoltam volna például, hogy barátra lelek itt. Vagy ha igen, akkor sem reméltem, hogy ilyen hamar. Nem hittem volna, hogy ennyi idő alatt találok itt olyan embert, akivel kapcsolatban azt fogom érezni, hogy igen, te látsz engem, olyannak amilyen vagyok. (vagy amilyennek én gondolom magam???) Ez elmondhatatlanul jó érzés. Tudom, hogy közhely és szentimentális, de nagyon jól esik az a tapasztalat, hogy vannak dolgok a világban amik egyszerűen univerzálisak. Hogy attól mert valaki itt él, ugyanazt érti, érzi bizonyos dolgokon mint én. Mert ennek semmi köze a nyelvhez, a kultúrához, egyszerűen semmihez. Tudom, hogy ez nyilvánvaló, de nekem ez mindennapi tapasztalás, és nagyon jó érzés.
Szóval most itt ülök és arra gondolok, hogy ez a fél év milyen gyorsan eltelt. Van öt munkahelyem, még sehonnan nem rúgtak ki, eddig úgy tűnik, mindenhol rendben elvégzem a dolgom. Én sem mondtam még fel sehol, pedig bevallom, azért voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem egy-egy munkával kapcsolatban, hogy lehet, hogy ezt hagyni kéne, és inkább keresni kéne valami mást. Leginkább az Audival kapcsolatban, de amikor éppen ezt fontolgattam, akkor kerestek meg a másik két ajánlattal, és így most úgy érzem, hogy néha nem szeretem az Audit, ugyanakkor ezzel a másik kettővel egyensúlyba került minden, és azt gondolom, hogy nem ez a legjobb, de ott a másik kettő, és végül is valamit-valamiért.
Szóval most itt ülök és kizárólagos tulajdonosa vagyok egy biciklinek (my precious :))), két garnitúra ágyneműnek (milyen jó, hogy nem cipeltem otthonról, mert persze itt más a szabvány - ebben is) és három különböző méretű lepedőnek (van egy single - mert az East Hillen single matracom volt, van egy double - mert amikor ideköltöztem, azt hittem, hogy double matracom van, de nem, és van egy king size - mert egy king size matracom van).
Szóval most itt ülök és azt hiszem igazán boldog vagyok. Azt hiszem, szeretnek itt engem. Szabadnak érzem magam, még akkor is, ha nincs sok szabadidőm. Büszkeséget is érzek, de így visszatekintve a döntést volt a legnehezebb meghozni, és megtenni az első lépést. Távol kerülni a családtól, a barátoktól, mindentől és mindenkitől, amit fontosnak tartok az életemben, és eljönni ide, ahol senki nem várt, ahol nem tudtam mi vár rám. És az a furcsa érzés, hogy bárhogy is alakul talán soha nem fogok ezzel az érzéssel visszatérni ide. Mert lettek itt barátok, lettek ismerősök, akik adott esetben várni fognak, ha érkezem.
Valahogy minden jött magától, mintha ez lenne a legtermészetesebb a világon. Nem azt mondom, hogy nem kellett tennem érte, tudom, hogy tettem és teszek minden nap azért, hogy működjön, ugyanakkor nagyon erősen érzem a "támogatást" az "univerzumtól".
Szóval most itt ülök és próbálom kitalálni, hogy milyen tortát süssek majd Cristinának a szülinapjára szeptember 1-én, mert akkor lesz szülinapos és hát ezt meg kell ünnepelni.

bicaj -eső, kulcsok - kódok

Ez a hét is nagyon gyorsan eltelt. Hétfőn ugye volt a spontán kirándulás, kedden -hosszas gondolkodás után - úgy döntöttem, hogy bringával megyek, mert a reggeli melóm után mennem kellett az iskolába besegíteni a nagytakarításba (igazából nem tudom, hogy valóban volt e ott rám szükség, vagy csak jófejek voltak Marilinék és azt mondták Alunnek, hogy kellek, hogy legyen egy kis pénzem) mindenesetre, szeretek angolokkal dolgozni. Nem arról van szó, hogy nem dolgoznak rendesen, de azért az bennük van, hogy megszakadni nem kell. Egy négy órás munkában ők simán tartanak egy háromnegyed órás szünetet, amiben persze én is részt veszek. Plusz, ha úgy van, hogy elkészülök előbb, akkor persze menjek el nyugodtan. Mondjuk ezt most megtehettük, mert senki nem volt rajtunk kívül az iskolában. :) Úgyhogy a négy óra melóból igazából csak három telt munkával. És a bicajozás, hát az valami csodálatos volt. Már nem félek annyira, még élvezni is tudtam. Ehhez hozzátartozik az is, hogy gyönyörű idő volt, és azon az út (Ipswich Road) a legjobb bicikliút itt Colchesterben. Igazi szép széles járda, felfestett biciklis sávval, és nem sűrű a gyalogos sem, szóval nyugodtan lehet menni. Annyira felbátorodtam, hogy hazafelé még a leejtőn való biciklizést is bevállaltam (én ettől félek a legjobban). Nagyon klassz volt. Aztán itthon jött a bosszúság, mert bolháink voltak és ki kellett őket irtani, vagyis az egész házat ki kellett takarítani és mivel Sarah egész nap melózott ketten maradtunk a munkára Cristinával. Utána meg még mennem kellett az Audiba is melózni. Szóval szerdán nagyon-nagyon elfáradtam. De a végeredmény pozitív, eltűntek a bolhák. :))))
Aztán csütörtökön nagyon kiszúrtam magammal, mert megint kellett menni a suliba, és bár amikor reggel felkeltem láttam, hogy kicsit esik az eső, de úgy voltam vele, hogy egyrészt ehhez is hozzá kell szoknom, másrészt itt folyton változik az idő biztos jobb lesz délután, és harmadrészt annyira akartam, hogy újra jó legyen a bicajozás, hogy biciklivel indultam el. Nem lett jobb az időjárás, szakadó esőben toltam a kis biciklim fölfelé, mert menni nem tudtam vele. (a szemüveg miatt sem, meg amúgyis) A suliban rettenetesen hamar letudtuk a melót, juhu mehetünk haza, de nekem nem volt sok kedvem elindulni, mert még mindig szakadt az eső. Az én csodálatos kollégáim felajánlották, hogy ők szerveznek maguknak fuvart és elvisznek engem is. Tudom, hogy gyenge vagyok, de erre nem tudtam nemet mondani. Szóval a bicajt otthagytam a suliban (megbeszéltük a gondnokkal, hogy szombat délután beugrok érte) és hazafurikáztak. Jaj nagyon jó volt itthon lenni.
Pénteken meg a tömegközlekedés tréfált meg. Mert a golf klubból ugye busszal megyek az irodába melózni. Mindig figyelek, hogy időben elinduljak, mert a buszmegállóig van egy kb 15 perces séta és a busz 22kor jön. El is indultam időben, és ott voltam a megállóban 17:15kor, de vagy kimaradt egy járat, vagy sokkal előbb elment, sose tudom meg, a lényeg az, hogy háromnegyed órát álltam a tűző napon (még leülni sem tudtam) ettől csak jobban elfáradtam és úgy döntöttem, hogy elhalasztom az irodai melót (az a mázli, hogy a szerdai nap fix, viszont a második napot én döntöm el, hogy mikor megyek, pénteken, szombaton vagy vasárnap). Mivel tegnap el kellett mennem a bicajért, a mai napot választotta. Úgyhogy ma bemegyek a belvárosba, letudom az irodai melót és aztán vissza az Audis vasárnapi csodára, műhellyel, R2D2val :))) Már alig várom.
Amúgy arra jöttem rá, hogy nekem (és gyanítom másnak is) állandó mennyiségű figyelmem van. Otthon mindig gondot okozott a munkámban, hogy fejben tartsam, odafigyeljek mindenre és ez gyakran nem is sikerült. Itt viszont szintén ez a gond, csak más módon. Amikor dolgozom az olyan sok figyelmet nem igényel, sőt. Ugyanakkor minden nap figyelnem kell, hogy hova kell mennem, mikorra kell odaérnem, hogy melyik helynek mik a speciális igényei, hol mire kell nagyobb figyelmet fordítani (pl az Audinak az a mániája, hogy a telefonok háta mögött ne legyen por, a Visionban a vizsgálókban lévő székek mögötti területre kell figyelni) és közben - mivel gyakran egész nap úton vagyok - figyelnem kell arra is, hogy igyak eleget, hogy próbáljak enni valamit út közben, és az időjárás miatt mindig legyen nálam esőkabát és lehetőleg reggel a póló pulcsi kombóban induljak el, mert bármikor lehet bármilyen hőmérséklet. És a kulcsok és a kódok. Rengeteg kulcsom van, és különböző kódokat kell fejben tartanom. Az Audihoz van egy kulcsom, és van egy kód, amivel a riasztót tudom ki illetve bekapcsolni. A Visionhöz nincs kulcsom, de a staff room kóddal nyílik, a Rangebe a szekrényemhez van egy kulcs, az irodához is van egy kulcsom és a golfklub a legjobb, mert ott semmit nem kell magamnál tartanom. És ezeket a kulcsokat (plusz a sajátjaim ugye) nem tudom egy csomón tartani, tehát sok különböző kulcstartó lapít a táskámban és az a rémálmom, hogy egyszer elhagyok egyet, vagy csak nem lesz nálam éppen az, amelyik kellene. Szóval apróság, de erre is figyelek. Meg arra is, hogy ne keverjem össze napokat és mindig a jó helyen legyek, a megfelelő időben:)

field

Ma megkirándultattam magam. Nem volt eltervezve. Mert az van, hogy a golf klubba vezető úton van egy szakasz, ahol nincs járda, egy nem túl forgalmas erdei autóút, átlag 7 perc alatt teszem meg, szóval nem hosszú (btw bicajjal kevesebb lenne, de mivel még mindig reszketek a biciklin mint a kocsonya, nem merészkedem erre az útra bicajjal), meg okosan mindig a forgalommal szembe megyek (remélem, hogy okosan) szóval annyira nem vészes. Ugyanakkor nem szeretem. És ma mikor battyogtam hazafelé észrevettem útközben egy táblát, ami gyalogos útvonalat jelölt. Benéztem, kis ösvénynek tűnt, de úgy döntöttem megpróbálom. Hosszasan meneteltem a kis ösvényen, közben különböző táblák biztattak, hogy bizony, még jó irányba haladok. Aztán egyszer csak egy mezőn találtam magam, ott volt a tábla, hogy igen-igen ez a gyalogos útvonal. A probléma "csupán" annyi volt, hogy háromféle utat láttam, egy kb betonozottat az egyik szélén, egy köves-murvásat középen, és egy kitaposott utat a másik szélén. Gondoltam éljen az aranyközép, megpróbálom azt (a tábla az útkereszteződést jelölte meg folytatásként, és nem adott további támpontot a döntéshez). Elindultam, de még az elején észrevettem a kis kitaposott úton egy nőt, itt megváltoztattam a döntésem, "ok, fogalmam sincs hol vagyok, arra van ember, megyek arra". Mikor elértem a nőt (aki mellesleg egy kutyát sétáltatott éppen, dobálta neki a botot lelkesen a búzamezőbe /nem tudom, hogy búza volt e, valami növény/)megkérdeztem tőle, hogy erre ugyan jó irányba megyek e. Mondta, hogy igen, elmagyarázta, hogy menjek egyenesen, aztán balra, aztán jobbra és ott lesz a vasút(!!!! Jézusom, milyen vasút???) Mindegy, vissza én már nem fordulok, megyek a vasút felé. Baktattam a kis utamon, ami valahogy mégsem tűnt úgy, mint ami egyszer véget fog érni, a mezőből erdő lett, az erdőből, tisztás, a tisztásból rét. Igazából közben elkezdtem egy kicsit aggódni, hogy ok, hogy nincs késő, és ok, hogy most nem sietek haza, de azért a lábam csak fájdogál már, azért csak éhes vagyok már, azért mégiscsak fogalmam sincs, hogy hol vagyok. De úgy döntöttem, hogy felnőtt vagyok, és a felnőttek mindig hazatalálnak (még akkor is, ha az én esetemben jelenleg a hazatalálás nem is tudom pontosan, hogy mit jelent). És úgy döntöttem, hogy inkább élvezem a tájat, a gyönyörű napsütést (gyönyörű napsütés volt) és végülis vissza még mindig lesz út. Aztán egy ponton megláttam egy alagutat, aminek a végén lépcső volt, és mintha valamilyen vasút. na helyben vagyok. (helyben???? a vasúttal közelebb vagyok???) Átmentem az alagúton, fel a lépcsőn és egy kedves kis utcán találtam magam, ránéztem az utcatáblára, nem mondott semmit természetesen. Fogalmam nem volt, hogy hol lehetek, reméltem, hogy még Colchesterben:) Aztán az utcán megláttam egy emeletes buszt, ilyen városi közlekedős fajtát, elsétáltam arra, hátha van tábla vagy bármi. Csak egy olyan táblát találtam, hogy Időleges megállóhely. Na köszi. Ugyanakkor észrevettem a buszban a buszsofőrt, aki egy hátsó ülésen pihengetett éppen. Őt jól felzavartam, és megkérdeztem tőle, hogy ugyan merre van a városközpont. Nagyon kedves buszsofőr volt, egyáltalán nem haragudott, mondta, hogy ez a busz elvisz engem oda. Csodás!!! megvettem szépen a jegyem, felültem a buszra (amin rajtam kívül senki nem volt) megvitattam a fickóval, hogy jaj milyen meleg van ma, és már indultunk is. Hosszú percek óta ment a busz, amikor már nagyjából tudtam, hogy merre vagyok. :) Nem vagyok benne biztos, hogy magamtól egyhamar megtaláltam volna. A busz ígéretéhez híven elvitt a városközpontba (leszálláskor szépen megköszöntem a segítséget és minden jót kívántam) ahonnan már szépen haza tudtam sétálni. Nagyon jó kis kaland volt.

egy újabb vacsi

Hát a tegnapi este igencsak jófélére kerekedett. Pedig nem indult annyira biztatóan, mert úgy volt, hogy Cristina dolgozik, és ugyan én elhívtam Danát (ismétlés: román lány, együtt laktunk még az east hillen) Sarah meg elhívta egy barátját, Robot (egyszer találkoztam vele az egyik buli alkalmával, akkor nem tett rám mély benyomást, kicsit barátságtalannak gondoltam), de nem tudtuk biztosan, hogy eljönnek e. Így mondjuk az is elképzelhetőnek tűnt, hogy Sarahval kettesben fogunk vacsorázni. Szerencsére nem így lett. :)  Én reggel meg kora délután melóztam utána a Rangebe megvettem a palacsintasütőt (mert az nem volt) és szépen hazajöttem, összeszedtem a gondolataim, hogy mit is kell vásárolnom, és elmentem a Tescoba beszerezni a hozzávalókat. Gyűlölök szombat-vasárnap bevásárolni, mert ilyenkor mindig rengetegen vannak, és mondjuk sorban állni nem kell, mert ezt valahogy jól csinálják, tényleg nincs nagy sor, de közlekedni a boltban nem egyszerű. Nagy bevásárlókocsik, babakocsik, gyerekek, emberek mindenütt. És az angolok ugye ilyen csevegős népség, ha ismerőssel találkoznak megállnak picit dumálni, és ha az út közepén, akkor ott. Szóval nem szeretek ilyenkor bevásárolni, de mindegy, ez van. Hazafelé azt hittem megszakadok, olyan nehéz volt a sztyrom (fogalmam sincs miért). Aztán szépen nekiláttam a melónak. Magamban megállapítottam, hogy megint én vagyok a hülye, aki főzőcskézik, Sarah megint annyival elintézte, hogy öt körül lejött és bevágott egy egész csirkét a sütőbe (később aztán kiderült, hogy vannak még elemei a roast-dinner-nek, csak akkor nem érezte fontosnak ezzel szöszölni, amiből persze az lett, hogy kb kilenc volt már, mire minden elkészült) :) Igazából a palacsinta készítés nagyon könnyen lezajlott, kicsit sűrű lett szerintem,mert nem lett belőle annyi, de mondjuk nem is baj. Így is pont elég volt. Szép lett. Aztán kiderült, hogy Cristina nem dolgozik aznap este, úgyhogy gyorsan összedobott egy kis sangriát:). Megérkezett Dana is, aki szerintem nagyon boldog volt attól, hogy meghívtuk. Már az elején eldöntöttem, hogy ez bizony fényképezős buli lesz, mert itt vagyok lassan fél éve és még egy kép sem készült rólam, vagy a körülettem lévő emberekről. Rob is megérkezett, akiről kiderült, hogy mogyoró allergiája van, így ő sajnos nem ehetett a kis művemből:( Sajnáltam, mert ha tudom, akkor megtölthettem volna mással is, de mindegy. Asszem Sarah sem tudta ezt róla. Szegény a desszertnél valami kekszet rágcsált, azt tudtuk neki felajánlani.
Ez a roast dinner:

 Csirke (aminek hidegnek kell lenni -ezzel nem volt gond) borsó, répa, valami cucc amit stuffing-nak hívnak (kicsit olyan mint nálunk az a cucc, amivel a csirkét töltjük, de csak állagra olyan, az íze egyáltalán nem olyan, nem tudnám leírni milyen, de nem olyan átütő az biztos), krumpli és a tányér szélén az a fehér cucc az bread sauce (kenyér szósz - nagyon bizarr, kenyér íze van, de nem értem, hogy ez minek, meg miért, meg hogy jutott ez bárkinek is eszébe, hogy a kenyérből szószt csináljon????) és mindent leöntenek valami szósszal. Nem rossz kaja ez, de nem is annyira jó, tipikus angol. Olyan mintha aki amit talál a hűtőben azt egy tányérra ráhordja és azt mondja - roast dinner. Egyébként azt hiszem tipikusan szombati ebéd (nem kell kihangsúlyoznom, hogy a mi rántott hús, húsleves kombónk mennyivel jobb).
És aztán jött az én kis desszertem:) Volt sikere, azt hiszem szerették. Közben iszogattunk, zenét hallgatunk. Tizenegykor átjött a szomszéd, hogy túl hangosak vagyunk, ettől sajnos behalt a buli ideje korán. De sebaj. Jó volt így is. A legviccesebb az volt, hogy be kellett kapcsolni a fűtést!!!!Tényleg hideg volt. Most meg süt a nap ezerrel és 23 fok van. Hülye angol időjárás (nem is az eső miatt, hanem mert tényleg ilyen nagyon változékony).
Ma meg szépen letudtam, a mosogatást, rettenetesen sok koszos edényt sikerült termelni, és lassan készülődök az Audiba, ahol vár rám egy szuper műhelytakarítás (pfffff) utána meg megyek a magyarokkal találkozni. Aztán haza és holnap kezdődik egy újabb hét, sok-sok munkával.
Búcsúzóul beteszek egy képet a kis lakóközösségünkről:

(én, Cristina, Sarah)
Sokszor puszilok mindenkit!

practice

Tegnap vettem a bátorságot, hogy egy teljes napot eltöltsek a csodás kis bicajommal. Persze sikerült a legsűrűbb napot választanom, ráadásul azt, amikor az új helyen is kezdek (a golf klub a messzeségben), de most őszintén, tegye fel a kezét, akit ez még meglep. A keddi "felkészülés" amúgy annyiban kimerült, hogy kimentem a kis utcánkba, végigmentem rajta és úgy döntöttem, ok, tudok biciklizni. (Persze nem tudok). Szóval ezzel a hatalmas rákészüléssel nekivágtam a szerdai napnak, ami igazából néha jobban alakult, mint gondoltam volna, ugyanakkor hát..... Néha azt éreztem, hogy csak tovább nehezítettem a dolgom. Ugyanis az a technikám, hogy ha valamitől parának érzem a biciklizést, akkor leszállok és tolom. Egyelőre kizárólag egyenes, emberek nélküli járdán tudok menni. :) Ami nem túl gyakori, mert meglepő, de élnek itt mások is, illetve itt minden dimbes-dombos, alapvetően kevés az egyenes útszakasz. Az emberekkel kapcsolatos és minden egyéb biciklivel kapcsolatos félelmem gyökere azt hiszem az, hogy alapvetően nem érzem még a biciklit. Aki ismer, tudja, hogy alapvetően van bajom a távolságok felmérésével, és néha nem tudom elképzelni, hogy hogyan férnék el az ember mellett biciklivel. És persze attól rettegek, hogy elütök valakit.
A másik para tényező a padka. Tegnap reggel volt olyan élményem, hogy már messziről kiszúrtam, jön egy padka. Ne nagy padkát képzeljetek el, kb 10 centis. Tekerek (nem gyorsan, mert mindig az villog a fejemben : tömeg x gyorsulás:)))) és próbálom kitalálni, hogy mi legyen. Ok meg kell próbálni, padkák mindig lesznek, de tudom, hogy ehhez lendület kell, gyorsabban kezdek tekerni, majd az utolsó pillanatban, nem mégsem akarom megpróbálni, meg akarok állni, satufék, szívdobogás közepette megállok. Hát így valahogy. Ilyen szellemben biciklizem a városban. Néha azt érzem ön- és közveszélyes vagyok. :) de tudom, hogy jobb lesz. Minden nappal jobb.
A golfklub amúgy egy borzalom volt. Rettenetesen mocskos. Nem tudom mikor takaríthatták utoljára. De szerencsére kaptam egy supervisort, aki együtt dolgozott velem (csak a tegnapi napon) és így azért egészen normális állapotot sikerült elérni, és nyilván könnyebb lesz ha heti három nap meg fogok ott jelenni és csinálom szépen a dolgom. Persze ez megint nem az a hely, ahol lazsálni lehet. De mindegy, mert az egyenlegem még minidig jó, ha azt nézem, hogy hol mennyire kell megszakadni. Meg az is jó, hogy minden egyes új hellyel tanulok új dolgokat (új technikákat) amit aztán a többi helyen is tudok hasznosítani. Ez meg igazából tökjó dolog.
A szombat nagyon jó lesz, már alig várom. Vicces, mert a spanyol lány félreértette és azt hitte ebéd lesz, úgyhogy ő majd csak késő este tud csatlakozni, mert dolgozik (egy spanyol étteremben pincérnő, végzettségét tekintve fogorvos), de mi ettől még megtartjuk a vacsit. Jön Dana, a román lány is. Minden jónak ígérkezik. :)

rohanás, rohanás, rohanás

A múlt hét egy rémálom volt. A meglévő munkák mellett a sulis helyettesítés még tartott, de legalább már az új meló is elkezdődött. Úgyhogy nagyjából tényleg abból álltak a napjaim, hogy egyik helyről robogtam a másikra. Én nem is tudom mikor és hogyan történt, hogy ennyire elfoglalt lettem. De tény, hogy takarítói tevékenységemmel sok helyen megjelenek, amiből mondjuk szerencsére az is következik, hogy mindig új és új emberekkel találkozom. Már volt olyan élményem itt, hogy megyek az utcán, és az úton egy kocsiban ismerős arcot látok, aki integet meg mosolyog. igazából kettő ilyen is volt, az egyik a Rangből a ciprusi pasi (asszem Dale a neve amúgy), a másik meg az a fickó, aki reggelente hozza a csomagokat a Vision Expresszbe. Vicces érzés egy idegen országban, egy idegen városban úgy közlekedni, hogy vannak ismerőseid, akikkel összefuthatsz. Az új meló egyébként elég könnyű. Nem is tart két órát, és ettől zavarbaejtő is egyben. Ez egy tiszta rendes kis iroda, szóval ha fel is porszívózom, nincs nagy különbség. És ettől picit para, hogy ők sem fogják látni a különbséget. :) Mindegy, ha bajuk van szólnak, addig meg úgy tekintek erre a melóra, mint egy kis kárpótlásra az Audi miatt, mert ott tényleg mindig megszakadok és vasárnap soha nem tudom befejezni időben a munkát.
És ma bevállaltam egy újabb melót (hülye vagyok tudom), pedig azt mondtam, hogy nem fogok. De ez megint Alunék féle társaság keresett meg (akiknek az irodáját takarítom, meg onnan van az Audi, meg a sulis helyettesítés is) és őket annyira szeretem, olyan kis kedves emberek és ők voltak az első munkáltatóm itt. És olyan szépen kértek, nem volt szívem nemet mondani. Pedig viszonylag messze van az új site. Úgyhogy jó lenne, ha holnap napközben (mert a kedd csütörtök még mindig olyan, hogy csak reggel és este dolgozom) megtanulnék bicajozni. Drukkoljatok.
Ja van új lakótárs!!!!!! Christina. Spanyol lány, nagyon cuki, egy hete van Angliában. Sokat beszélgetek vele, és borzasztó furcsa érzés, hogy valakivel szemben én vagyok a tapasztalt itt. Ő meg van róla győződve, hogy nekem milyen jó az angolom, meg, hogy jaj én milyen jól ismerem a várost. Mondtam neki, hogy pár hónap és ő is így lesz vele. 
Szombat este meg újra vacsora parti. Most csak desszertet vállaltam. Rakott palacsinta lesz. Mondjuk nem tudom mikor fogom megcsinálni, mert az új melót is kezdeni kell a héten, és ott hétfő/szerda/szombat fogok melózni. Szóval szombaton (ha már tudok bicajozni) legkorábban félhatra érek haza. Lehet, hogy inkább pénteken kéne megcsinálnom....Bár akkor sem jobb a helyzet, mert akkor meg nyolcra. ááááá na mindegy, majd kitalálom. Vasárnap meg megint a magyarokkal lesz találkozó, szóval ez a hét is sűrű. De nem panaszkodom, ennél nagyobb bajom ne legyen. :)))

A kedvencmindenem

Szóval megvan a csodaparipa. Mikor megérkeztünk ide (lassan fél éve!!!!) azonnal felmerült a bicikli kérdés és valahogy akkor is (és most is) kicsit felemás érzésem volt. Egyrészt nagyon szerettem volna, mert érzem én, hogy biciklizni jó, ugyanakkor azért még bennem el az a baleset (aminek amúgy már 15 éve) és nem is az, hanem leginkább az a baj, hogy azóta nem is nagyon ültem biciklin (ha leszámítom azt a kb két alkalmat a kis chopperrel ). Aztán múlt az idő és egyre inkább azt éreztem, hogy igen-igen de jó lenne egy bicaj, aztán erre rájött a praktikum, hogy sok a meló, sok a gyaloglás, jó lenne egy bicaj. Végül annyira belepörgettem magam ebbe, hogy az jött ki : KELL EGY BICAJ! MOST! Már csütörtökön meg akartam venni, de akkor még nem jött meg a fizetésem. Így maradta ma. Először elmentem egy nagy sport boltba, ami nincs messze a Rangetől, de ott minden nagyon drága volt (100 fontnál húztam meg a lélektani határt) szóval inkább kijöttem. Aztán elmentem abba boltba, amit Sarah ajánlott. Bike King. Először azt hittem zárva van, mert olyan sötét volt, de aztán megláttam amint valaki kijött a boltból, így odamentem és bementem szépen. Sok-sok bicikli. Rengeteg. Elkezdtem nézegetni és bevallom az egyetlen szempontom az volt, hogy női vázas legyen és ne legyen 100 font fölött. Így szúrtam ki ezt a járművet:

Toporogtam kicsit, mondanom sem kell, hogy a boltban csupa idegesítő brit kamasz eladó volt. Már ettől is rosszul voltam. Aztán odajött egy nagyon laza fiúcska. Mondtam neki, hogy ezt szeretném megnézni, kiszedte és akkor már éreztem, hogy van baj. Mert ugye fel kellett ülnöm rá, hogy megnézzem, hogy mégis milyen, de ott álltam szembe a géppel és fogalmam nem volt róla, hogy hogyan kéne rá felpattanni. Zavaromban elkezdtem magyarázni, hogy jaj nagyon rég nem ültem bicajon, szegény fiú ezzel az infóval nem sokat tudott kezdeni. Valahogy felküzdöttem magam, de akkor meg azzal találtam szembe magam, hogy nem tudom, hogy milyen a JÓ. Vagyis ok, leér a lábam (épphogy), de mit kéne még éreznem. Végül úgy döntöttem, hogy gyors döntést hozok. KELL EGY BICAJ! MOST! Mondtam megvenném, mondta, hogy ok, átnézi, meg rászereli a cuccokat mert okosan választottam hozzá egy csomagot, amiben volt lámpa, meg pumpa, meg lánc. Kifizettem és türelmesen vártam. Aztán odatolta, kaptam garancialevelet meg a halom cuccot és elindultam kifelé a boltból. Éreztem, hogy azért nem azonnal fogok rápattanni, elkezdtem tolni a közeli parkba. Közben próbálgattam a féket, meg tekergettem a kormány két szélén a BIGYÓKAT (fogalmam sincs mik azok - számok vannak rajta). Megérkeztem a parkba sok cuccal, kabátban, ok próbáljuk ki. Felülök, rettegek, próbálom tekerni, a lánc iszonyú hangokat ad ki és kattog. Mi lehet a baj? Nézem, próbálom megjavítani, nem javul. Már fordultam vissza, hogy ok visszaviszem, csináljanak valamit, amikor rájöttem, hogy lehet én állítottam el valamit a BIGYÓKKAL. Bingó. Így utólag elképzelem mennyire király lett volna az angolommal előadni ezt annak a srácnak, aki valószínűleg unottan tekert volna egyet a bigyót és elkönyvelt volna egy idiótának. Ok lánc nem kattog, sima minden, próbálom újra. Elindulok és azt veszem észre, hogy nem olyan könnyű mint emlékeztem egyből a fűre tévedek próbálok visszatérni az útra. Pánik. Ok, le akarok szállni. Megállok egyik lábam a földön, a másik a levegőben, az egyensúlyom oda, a lábam beakad a bicajba, nincs visszaút. Együtt esünk. Bang. És ezt megismételtem még egyszer, akkor a füvön landoltam. :) De nem lett bajom, csak nem tett jót az önbizalmamnak. :( Úgyhogy hazatoltam a bicajt és gyakorolnom kell, amikor csak van időm. Biztonságos terepen.  Úgyhogy félig kicsit csalódott vagyok, közben meg nagyon lelkes, meg a örülök a kis járgánynak, csak jó lenne, ha jönne valaki aki megtanít biciklizni:)

Iskola, és egy új meló

Sziasztok! Szóval újra dolgozom az iskolában. Nagyon jó érzés oda visszamenni. Ez volt az első munkahelyem Angliában. Itt nagyon pontosan látom, hogy mennyi minden megváltozott az elmúlt hónapokban. Emlékszem az első napomra, hogy semmit nem értettem abból amit beszéltek, hogy mennyit szorongtam a takarítás milyenségén,hogy mennyire zavarban voltam a gyerekek és a tanítónénik közelében. Most meg beszélgetek velük. Csak úgy, általában a nagy semmiről, de határozottan jobb érzés úgy dolgozni, hogy közben néha váltasz egy pár szót ezzel azzal. És a munka ugyanúgy elkészül, sőt! Jó ennek lehet némi köze ahhoz, hogy valószínűleg igencsak felgyorsultam az elmúlt hónapokban:) Az iskolában mindenhol barátságos feliratok, képek vannak kitéve. Lefotóztam párat a telefonommal, megpróbálom berakni ide (csak, hogy színesítsük a blogot:)

Asszem sikerült. :) Szóval ilyen a környezet. A tanárnők már ismernek, kedvesen mosolyogva köszönnek, érdeklődnek, hogy hogy vagyok, mik a terveim, hogy érzem magam. Ki ne szeretne ilyen környezetben melózni most komolyan.
A Rangbe a héten igazán szorult helyzetbe kerültem, mert az amúgy is kevés feladatomból elvettek. A kávézót nem kell takarítanom, mert Dave (a délutános takarító, akivel én soha nem találkozom, de tudom, hogy létezik) megcsinálja. Ez egy kb félórás meló volt, és most ennyivel is kevesebb lett. Nagyon aktívan kellett piszmognom. De szerencsére jövőhéttől visszajön Clare (éljen!!!!!!!) úgyhogy minden megváltozik. Már nagyon várom. Közben aktív szótanulásba kezdtem (a Range honlapja alapján kigyűjtöm a szavakat - ilyeneket mint tésztaszűrő, szigetelőszalag, evőeszköz és szépen megtanulom őket, ezzel is előrébb vagyok).
Ja és a hét híre még, hogy csütörtökön be kellett mennem Alunék irodájába (az Audis, és az iskolás főnök), mivel egyre többet dolgozom az iskolába meg kell csináltatni a CRBt (ez amolyan erkölcsi bizonyítvány) és ehhez ki kellett töltenem egy nyomtatványt. Mindegy, a lényeg az, hogy amikor bent voltam felajánlottak egy újabb melót. Nem olyan sok óra, asszem négy egy héten, az ő irodájukat kell takarítani, az időmbe belefér, úgyhogy elvállaltam. Abban maradunk, hogy akkor Alun hív majd a kulcsok miatt. Eddig nem hívott, de megtanultam, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy törölték a dolgot. Alun kicsit szétszórt néha, az új porszívót is három körben kaptam meg (értsd: háromszor kellett jeleznem, hogy gond van vele, nem működik, nem tudok kiporszívózni) és az iskolai helyettesítés miatt is csak aznap telefonált, pedig én is tudtam már, hogy valószínűleg mennem kell majd (na nem Aluntől, hanem korábban voltam ott és Meredith mondta). Szóval ez még semmit nem jelent. Szerintem jövőhét elején hívni fog.
Viszont az új meló azt is jelenti, hogy döntöttem bicaj ügyben, és úgy döntöttem veszek egyet. Abban maradtam magammal, hogy ha parának érzem valahol a bicajozást akkor majd tolom, ennyi. Aztán majd megszokom ezt is. Sokan bicikliznek itt. Úgyhogy hamarosan ezt is intéznem kell, talán jövőhéten, de még keresgélem, hogy hol lenne érdemes venni. Majd megkérdezek egy pár embert.
Most meg épp a (fél) lustanapom töltöm, délután irány az Audi utána meg egy remek kis koncert a Tin Pan Alleyben. Sarah koncertezik!!!! Kíváncsi vagyok, de biztos nagyon jó lesz.

még élek

Ezer bocsánat az újabb szünetére, csak annyi történt, hogy bejött egy helyettesítéses meló az iskolában másfél hétig. Ebből egy hetet tudtam le eddig. Szóval most eléggé sokat melózom, és amikor meg nem akkor leginkább próbálok regenerálódni. Azért lássuk be ez fizikai munka, és mivel nap három helyen kell megjelennem, a gyaloglás része sem elhanyagolható. Ez nem panasz, örülök én ennek, csak megállapítom, hogy ezzel töltöm az időm. Napi átlag hat órát melózom (hétvégéket is beleértve) és átlag két órát gyalogolok minden nap. Az elején a kis lábam próbált tiltakozni mindenféle hólyagokkal, de mostanra sikerült ezt a problémát is orvosolni. Szóval nincsen gond. :) Minden tekintetben rendben vagyok. A meló továbbra is vicces. Az angolok mindig vásárolnak, ha rossz idő van (mint pl ma, jelentem nálunk jelenleg 13 fok van, tudom, hogy ezt most sokan irigylik az otthoni kánikulában, de én annyira nem örülök neki, július van könyörgöm) ha jó idő van (nem hogy lemennének a tengerhez...nem, ezek a Range-be jönnek vásárolni és engem fárasztani. Új elem a segítségében a barkochba:), de ezt azért nem merem megjátszani mindenkivel. A múltkor egy nő talált meg, hogy ő bizony "cake board"-ot keres. Fogalmam nem volt mi lehet az, mondom neki, nem tudom mi az, de mivel türelmes és kedves teremtésnek tűnt, mondtam neki, hogy segítsen, magyarázza el. És akkor elkezdődött a játék. Kérdeztem műanyagból van? Mondta nem, általában papírból. Kérdeztem, beteszed a sütőbe? Mondta nem, a tálaláshoz használod. (Miközben ezt játszottuk próbáltam magunkat a konyhai, süti cuccok felé terelni, hátha ott majd rámutat valamire, hogy ne ez az. Így lett. Boldogan előkapott valami cuccot a polcról - nem tudnám megmondani mi az, ilyen papír cucc - hogy na ez egy cake board. Jót nevettünk rajta, megköszöntem neki az útmutatást és haladtam tovább. Vicces volt, így tanulok. Joseph (egy kollegám) szerint ez nagyon jó technika, és majd meglátom, hogy mennyi mindent meg fogok tanulni így. Persze, és milyen hasznos szavak ezek lássuk be. De persze van olyan is, hogy valakinek a mondandójából SEMMIT nem értek, mert egyszerűen úgy beszél, hogy csak annyit értek, hogy azt mondja a végén : Don't you? Ilyenkor hangulatomtól függően, de mindig kedvesen, mosolyogva vagy teszek még egy kísérletet, vagy mondom neki, hogy én nem tudok segíteni, de mindjárt kerítek valakit (és kerítek). Szintén hasonló eset volt, amikor egy pasi azzal talált meg, hogy van e nekünk kisebb - én bármire megesküszöm azt értettem: FIRE CAMPING . Majdnem felröhögtem, mert elképzeltem egy ilyen kempinget, és hogy ő ebből kisebbet szeretne. Hogy vajon a kemping lángol e, vagy a "tűz" számára kialakított kempingről van e szó (fölötte tábla hirdeti, hogy H2O be nem teheti a lábát). Nem tudom jól átadni, de valahogy nagyon mulatságosan éltem meg ezt a szókapcsolatot, meg ezt a kérdést. És mivel tényleg a határán voltam annak, hogy a képébe röhögjek ezért azt mondtam neki, hogy nem sajnos, ebből csak ekkora van. :) Remélem nem okoztam óriási bevétel kiesést a cégnek.
Sarahval továbbra is lakótársat keresünk, néha jönnek emberek akiket én általában nem látok, mert nem vagyok itthon, de aztán nem költözik senki. Egyszer volt egy pasi, aki jött volna, de Sarah azt mondta nagyon fura fickó volt, és ő azt érezte, hogy nem akarja ezzel az emberrel megosztani a fürdőszobát. Nem bánom, hogy nem jött.
A mi kis duónk viccesen működik, mert jelenleg én is össze-vissza élek, és ő is. Így van olyan, hogy mondjuk délelőtt 11 kor mindketten itthon vagyunk, de mindenki próbál aludni a szobájában, vagy este én hazajövök, ő meg megy valahova melózni, aztán már félálomban vagyok, amikor ő nem bír bejönni az ajtón (a zár nem tökéletes, de a múltkor én rekedtem ki, és kikísérleteztem, hogy mit kell vele csinálni, Saraht is megtanítottam rá) és becsönget, sűrű elnézések közepette. Elvagyunk.
Örülnék egy kis melegnek, meg egy kis boldog fesztiválnak, meg egy pálinkának (annak különösen, mert a bölcsességfogam megint mocorog) meg egy rozé hosszúlépésnek.

magyar körkép

Tegnap volt a szokásos magyar-találkozó, amire most kivételesen elmentem. (Eddig a pénz tartott vissza, mert ha még arra volt is pénzem, hogy én igyak egy valamit, arra már nem futotta volna, hogy mást meghívjak. Valahogy feszített a tudat, hogy fel sem tudom ajánlani ezt az opciót. Persze nem kellett senkit meghívnom semmire, sőt nekem lett egy potya italom, de legalább meg tudtam kérdezni.) Nos az itteni magyarok, még mindig kedvesek. Nagyon különbözőek, tőlem is nagyon különböznek, azt hiszem normál körülmények között soha nem találkoztam volna velük. Ott van Máté, aki a Sainsburys-ben biztonsági őr. Több mint két éve itt van. Egyébként tanár. Otthon a kecskeméti Piartista Gimnáziumban tanított történelmet. Ő az egyik, aki legtávolabb dolgozik attól, mint amit otthon csinált. Aztán ott van Csaba1 (mert, hogy Csabából több van) ő szolnoki. Otthon szakács volt, itt utat épít. Hat éve van itt, lengyel menyasszonya van. Van egy testvérpár Laci és Kristóf (azt hiszem) ők kocsit szerelnek itt, ha jól értettem akkor otthon is ezt csinálták, illetve meséltek valami olyasmit, hogy régen dj-skedtek borsod megyében. Laci három éve van itt, a tesója csak pár hónapja jött utána, ők most hazamennek, aztán nem tudják. Van egy altatóorvosunk Attila, ő otthon is ezt csinálta, itt is ezt csinálja. Boldog, elégedett az életével, azt mondja, hogy kevesebbet kell dolgoznia itt. Csaba2ről nem sokat tudok, csendes fiú. Mintha informatikus lenne, de lehet, hogy ezt csak én képzelem, nem tudok visszaemlékezni egyetlen momentumra sem, amikor ez kiderült volna, de mintha ismerné a Szabit (sőt biztos vagyok benne, hogy ismeri, mert első alkalommal én kevertem őt össze Szabi egy másik Csaba ismerősével, és nekiálltam nekimagyarázni, hogy szerintem te ismered a Szabit....kusza történet, de vicces volt). Misi, aki a pizza express nevű helyen dolgozik (elég drága étterem itt Colchesterben, pizza van meg saláta, meg kávé, nem egy nagy durranás, nem lesz amúgy a törzshelyem.) ő otthon vendéglátózott, itt a konyhán dolgozik. És jött két új nő. Bernadett, aki nővérként dolgozik és egy másik (akinek bevallom nem emlékszem a nevére) kicsit idősebb ő gondozóként dolgozik itt, otthon a szegedi kéttannyelvű gimnáziumban tanított földrajzot (földrajz és töri...a két nagy kedvencem amúgy:)))) És vannak még mások is, de ők most nem voltak itt. Átlagosan mindenki két-három éve él itt, és szeretnek itt. Egyiktől sem hallottam, hogy utálná a munkáját, vagy bármi gondja lenne vele. (Persze ezek a találkozók nem elég mélyek ezekhez a dolgokhoz) Nem tudom. Jókat nevettünk, vannak sztorizgató emberek, akik folyton beszélnek és viszik a társalgás fonalát. Ugyanakkor ez egyértelműen egy fiú-klub. Gyakran kerülnek szóba kocsik és autójavítás. Ezeknél a momentumoknál én ugyan figyelek, de semmit nem fogok fel az elhangzottakból:))) Inkább szorgosan kortyolgatom a poharam tartalmát (ami most csapot cider volt!!!!!!!) Aztán olyan tíz óra felé elkezdtünk asztalt bontani és találkozunk egy hónap múlva.
A munka frontján minden ok, egyetlen dolog van, amivel viszonylag sokat kínlódom, és még nem tudom jól kezelni és ez az IDŐ kérdése. Az Audiban jócskán alá van kalkulálva a keretem. Ott mindig rohannom kell, és így is csak ritkán tudok időben elmenni. Először azt gondoltam, hogy ez a kezdeti bénaság, meg a helyismeret hiánya, de mivel már több mint három hónapja dolgozom ott, ezeket az érveket ki kell lőnöm. Szóval az tűnik valószínűnek, hogy egyszerűen nem adtak elég időt a dolgokra. A Vision meg olyan, hogy az ügyféltér takarításakor nagyon pörgök, de már nem annyira mint az elején, inkább azt tudom mondani, hogy jó tempóban elvégzem a dolgom, akkor pont kész vagyok időre, viszont a staff room és a wc takarítására adnak fél órát, ami szerintem sok. Ott néha tökörésznem kell, hogy úgy tűnjön valamit nagyon csinálok (egyszer megpróbáltam kreatívan kezdeményező lenni, és új területeket takarítani a fenti szinten, de a manager "rám szólt", hogy ezzel csak az időmet pazarlom, azt nem kell, azokat nem használják). A Range viszont döbbnet. Ott ugye négy órát melózom, és az a munkamennyiség amit eddig lebeszéltünk Claire-rel, három óra alatt simán elvégezhető. Úgyhogy ott nagyon el kell kényelmesednem, ha azt akarom, hogy ne tűnjön senkinek úgy, unatkozom. De még így is néha marad benne egy negyed óra, amit aktív jövés-menéssel próbálok kitölteni, mert a blokkolóóra miatt nem lehetne lelépni előbb amúgy sem. Szóval marad a lassúság, és a szöszölés. (Például a staff room ott is az emeleten van, igazából simán felvihetném a wc, és a konyha felmosóját (ami ugye kettő darab) egy körben, de azzal túl hatékony vagyok. :))) Így marad az, hogy felviszem az egyiket, felmosok, leviszem, felviszem a másikat.) Remélem, ha Claire visszajön és együtt fogunk dolgozni, akkor ez nem lesz ilyen, mert néha nagyon hülyén érzem magam a nagy relax-ban. Meg amúgy is, jobban megy az idő, ha csinálsz valamit.

elárulom a titkom :)

Ma igazán jó napom volt a Range-be. Nem mintha rossz napjaim lennének, de a mai kifejezetten jól sikerült. A vásárlók továbbra is kérdezgetnek - és mivel a héten ide is megérkezett a nyár - és egyre többen vannak, valahogy kezdek belerázódni a dolgokba. Kifejlesztettem a tökéletes technikát a kérdések kezelésére. Azt, hogy nem tudom, szinte soha nem mondom, egyrészt azért, mert még gyerekszigetes infós koromban "belénkverték", hogy azt nem szabad, másrészt meg azért, mert valahogy udvariatlannak érzem. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de valahogy mindig úgy érzem, hogy a másik azt érezheti, hogy nem akarok segíteni. Ezért aztán elhatároztam, hogy megteszek minden tőlem telhetőt. A módszerem a következő: Meghallom, hogy Excuse me, azonnal odafordulok, mosolyogva és szépen türelmesen megvárom, hogy elmondja mit akar, és közben megpróbálom megérteni. (Az a legritkább, hogy ez azonnal sikerül) Aztán, ennyi angliai tartózkodás után, ha nem is értem, hogy mit akar, azt már felismerem, hogy mi volt a TÁRGY a mondatban. Na azt a szót szépen elismétlem (ezzel is értékes másodperceket nyerve) hogy érezze, megértettem mit akar. Mikor kimondom a szót, van, hogy segít, hétfőn például így jöttem rá, hogy a vízipisztoly az itt egyszerűen water gun. :) (mikor mondta, nem értettem, de ahogy én is kimondtam, rájöttem mit akar) Persze van olyan is, hogy így sem kerülök közelebb, akkor megmondom, hogy sorry nem értem, mit szeretne. Általában türelmesek és elmagyarázzák, és így haladunk szépen előre. Ha már megértem, hogy mit szeretne, akkor az esetek nagy részében el tudom irányítani, tehát így a harmadik héten, már valamennyi helyismerettel rendelkezem. És ma például nagyon hasznos volt a technikám, mert egy nő csak annyit akart tőlem, hogy kerítsek neki egy embert, aki segít a megvásárolni szándékozott bőröndöket a pénztárhoz vinni, mivel babakocsival van és együtt nem megy. Én meg persze azonnal felajánlottam magam - lássuk be, egyszerűbb volt, mint keríteni valakit - és miközben haladtunk a pénztár felé, sikerült belefutni a teljes vezetőségbe :) Akik így első kézből láthatták, hogy mennyire szuper munkaerő vagyok is én. Elégedetten mosolyogtak, én elégedetten mosolyogtam és már ennyi is elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem, igen, ez egy jó nap. Szociálisan is egyre jobb helyzetben vagyok, már egyre többen jönnek barátkozni, megszólítanak, ha csak egy mondat erejéig is, de beszélnek hozzám, és ezt azért érzem nagyon jónak, mert így legközelebb, ha pl kérdésem van, vagy segítség kell, akkor sokkal szívesebben megyek oda hozzájuk. Hiszen tudom, hogy kik, ők is tudják, hogy ki vagyok. Rendben van ez így. Működik.
A házban még nincs új lakó, úgyhogy most Sarahval kettesben éldegélünk. Jókat nevetünk, szoktunk dumálni. Most épp a kis kertünkben ülök - bár a mai nap nem olyan meleg, de annyira a szabadba vágyom, hogy nem érdekel - ő meg a nappaliban (ami itt nagyon furcsa, otthon mi ezt hívjuk előszobának, de az angoloknál sok házban ez a nappali, tesznek oda kanapét, asztalt és ott üldögélnek) épp készül a következő online angolórájára. Szóval jól élünk! :)

hungarian dishes

Hello Mindenki! Mozgalmas egy hetet tudok magam mögött. Ezzel a három melóval igazán megsűrűsödtek a napjaim és a tegnap vacsoraparti miatt az egész hetem egy rohanás volt. Az egész úgy indult, hogy a hét elején mondta a Sarah, hogy vasárnap este csinálhatnánk valami "bulit", mert Jessica (az ausztrál lakótárs) hétfő reggel elmegy (lenyomja az el camino-t, utána még visszajön látogatóba Angliába és aztán talán visszamegy Spanyolországba ott élni kicsit, minden a vízumon múlik - engem megdöbbentett, hogy egy ausztrálnak milyen sok helyre kell vízum), illetve van egy nő Cathrine, akinek Sarah dolgozik (kerekesszékes nő) neki meg szülinapja volt nem rég és akkor őt meg a pasiját is meghívná. Jól hangzott. Aztán valahogy felmerült, hogy akkor legyen az, hogy Sarah főz angol kaját, én meg ha van kedvem csináljak valami magyart. Hosszas válogatás után végül az a döntés született, hogy csinálok gulyás levest és sütök pogit. Anyuval egyeztettem a receptet és anyu küldött szerencsére postán jó fűszereket. Aztán Francesco (Sarah olasz/amerikai haverja) is csatlakozott a bulihoz egy kis olasz rizottóval. Nekem már a bevásárlás is gondolt okozott, hiszen itt azért minden más. Persze van liszt, de két féle és igazából még most sem tudom, hogy  mi a különbség a kettő között (tudom, hogy otthon is többféle van, de azokat ismerem) úgyhogy végül - nagyon elmésen - a lisztes zacskón szereplő kép alapján döntöttem:) Az egyiken egy süti volt, a másikon meg valami kaja (és ez a motívum végigvonult az összes márkán, vagyis azt sütöttem ki, hogy az egyiket főzéshez a másikat sütéshez használják), azt választottam amin a süti volt. Szombat este mint egy hulla estem össze az ágyamban, mivel a főzés miatt elcseréltem a vasárnapi Audit szombatra, így a szombati napom reggel hétkor kezdődött és este tízkor ért véget, de megérte. Aztán vasárnap szépen felkeltem, elmentem a boltba, mert persze mindig van olyan, amit elfelejtek megvenni, és ez most is így volt. Csodás délelőtt volt, ragyogó napsütés, meleg, egy felhő sem volt az égen. Megvettem ami kell - tojást venni itt Angliában hihetetlen nagy feladat. Van választék bőven, nem ez a gond, de akkora itt a felhajtás a ketreces tyúkos tojás és a nem ketreces között, hogy az kész. A gondolt az okozza, hogy a nem ketreces persze sokkal drágább, ugyanakkor óriási betűkkel fel van tüntetve, hogy ez "free cage" és nem tudom, valahogy olyan szemét dolognak érzem nem olyat venni. Ez az én hülyeségem tudom, hiszen senki nem fog elkapni a kasszánál azzal, hogy - "Héj Te ott, mutatok egy pár képet, hogy hogyan tartják szegény kis pipiket. Szégyelld magad, hogy ezt támogatod!" Úgyhogy összeszorítottam a fogam és megvettem a drágább tojásokat. (Éljenek a szabadon kapirgáló kis pipik!) Szóval megvolt minden hozzávalóm és nekiláttam a főzésnek. Valahogy sikerült az egész napot a konyhában tölteni. A pogival kezdtem és nagyon-nagyon izgultam, hogy milyen lesz, mert a pogácsámra rettenetesen büszke vagyok. Hát nem lett rossz, de az otthoni jobb. Itt minden más. Más a liszt, más az élesztő (ezt csak por alakban találtam), más a tejföl, más a vaj. Azt hittem, legalább a sóban bízhatok, de sajnos ez sem jött be, mert bár megkóstoltam a tésztát és jónak tűnt, a végeredmény kicsit sótlan lett. És valahogy nem lett olyan könnyű, mint, amikor otthon csináltam. Sebaj azért nem lett olyan rossz és végül is tettünk hozzá sajtot meg humuszt, meg olívabogyót és így olyan lett mintha kicsi sajtos kenyérkék lennének. Aztán jött a leves, az meg valahogy nagyon sűrű lett, jó sok cucc került bele, viszont a lábosba már nem nagyon fért víz. De így is nagy sikere volt, mindenki elégedett volt vele, Sarah szerint a legjobb kaja volt a menün. Anya küldött igazi csípős paprikát (azt a piros száraz fajtát, nem tudom pontosan mi az, mert én ugye ezeket nem használom) azt is kitettem nekik, mondtam, hogy óvatosan mert nagyon csíp, de nem hittek nekem:) Úgyhogy volt nagy izzadás némelyeknél. De boldogan kísérleteztek vele és ennek nagyon örültem. Cathrine pasija Mitch még kért is egy darabot, hogy elvinné, mert ez a csípős paprika nagyon király!:) Igazán jó kis este volt, sokat nevettünk, a kaják jók voltak, halálra ettük magunkat. Az angol kaja nem volt olyan nagy szám, süt csirke volt és hozzá saláta, meg mindenféle szószok, meg ecetes hagyma meg sajt, valamilyen "lunch"-nak hívják, nem bírtam megjegyezni. Itt volt még Jule is, aki Jess barátnője, német lány, ő a lecsót dobta fel, mint magyar kaját, mondtam, hogy na azt tuti nem fogok főzni, mert azt sajnos nem eszem meg. Sajnálom, hogy Jess elmegy, mert tényleg nagyon kedves lány, hiányozni fog. De itt folytatódik minden, mindjárt indulok a Vision-ba, utána egy jó kis Range shift következik és délután haza. És közben érdeklődve várom, hogy ki fog ideköltözni. Remélem egy újabb nagyszerű ember, akivel majd jó lesz együtt lakni.

egy óriás vagyok

Eltelt az első hetem az új helyen. Igazából hosszú betanulási időszakról nem beszélhetünk, mert szerdán kezdtem, akkor az idő nagy részét elvitte a papírmunka, illetve a kötelező körök (hol van a tűzkijárat, merre kell menekülnöm, mi a Range stb...) tehát maradt kb egy órám Clairrel, ami nagyjából azzal telet, hogy itt van egy szekrény, benne cuccok, itt egy másik, ezzel ezt csináljuk, ott ezt a felmosót használjuk. Aztán másnap bementem és Clair nem volt bent, az Admin osztályra bementem, hogy jelentkezzem. Ott dolgozik egy Sarah nevű nő, aki mindig pörög és nagyon képben van mindennel kapcsolatban, ő intézi a papírokat, a beosztást, amolyan HR lehet (nem tudom jól belőni a kategóriákat, mert itt nincsenek nagyon posztok, van három iroda az ADMIN és ott történik minden. Bármit akarok oda kell mennem, ott adják az egyenruhát, ott készül a beosztás, ott van a magaer is, szóval minden). Mondom neki, hogy itt vagyok, mondta, hogy tökjó, de Claire ma off, mert vérvizsgálatra kellett mennie. Szóval nem nagyon tudják mit csináljanak velem. Én ott álltam, hogy ok, akkor elfoglalom magam, amikor megjelent Sharon (Bankáros olvasóim kedvéért, Király Juli kettő. Komolyan, eszméletlen energia bomba, mindig rohan, de mindig fülig ér a szája, még külsőre is hasonlít rá), aki megkérdezte, hogy mennyi időnk volt tegnap Clairrel, mondtam neki, hogy nem sok, de tudom mi hol van, meg van nagyjából egy listám arról, hogy mi a feladat. Megbeszéltük, hogy mit csináljak és elkezdtem. Pár órával később Clair is megjelent és onnantól együtt melóztunk, Aztán másnap (pénteken) mondta, hogy ő itt van és kérdezzek ha akarok, de ő most valami papírokkal foglalkozik. Szóval gyakorlatilag pénteken is már egyedül melóztam, szombat reggel meg csak beugrott, hogy megnézze ok vagyok e,  és ha ok, akkor ő megy is, négy hét szabadságra. Úgyhogy most csak én leszek. És a jövőhéten ténylegesen csak én fogok dolgozni ebben a munkakörben, mert a délutános takarító (David) a jövőhéten még szabadságon lesz.
Mindent összevetve jó hely ez, mert nagyjából a magam főnöke vagyok, azt csinálok, amit akarok, ahogy akarom, olyan tempóban ahogy akarom. Persze van egy fontossági listám, de az a józan észt követi, így nincsen gondom. Két dolog van, ami zavaró, az egyik az, hogy minden eszközöm rettenetesen pici. Nem tudom miért, lehet, hogy azért mert Claire pici és hozzá van igazítva minden, vagy fogalmam sincs, de tény, hogy szinte állandóan óriásnak érzem magam, amint a csöpp kis seprűmmel, a csöpp kis lapátra tolom rá a cuccot. Komolyan, mintha gyerekektől szedtem volna el az eszközöket. Túl azon, hogy elég kényelmetlen, tényleg röhögnöm kell, ahogy meglátom magam néha a tükörben.
A másik idegesítő dolog, hogy az egyenruhának hála, állandóan megállítanak a vásárlók, hogy hol van ez, vagy hol van az. A kellemetlen az ebben, hogy ha meg is értem, hogy mit keres, akkor sem feltétlenül tudom, hogy merre van. És jelentem az eladókat ilyenkor soha nem látom, én sem. Tehát nem lesz könnyebb, ha belül vagy egy ilyen intézményen, egyszerűen, ha kérdésed van, eladó tuti nincs a közelben, úgy tűnik ez az univerzum törvénye. Ez így van akkor is, ha ott dolgozol és akkor is ha nem. Szóval ilyenkor mindenekelőtt idétlenül mosolygok (mert az fontos) és kétségbeesetten megpróbálok segíteni, néha jobb híján elküldöm őket valamerre és remélem, hogy vagy megtalálják amit keresnek, vagy legalább találnak arra egy eladót. De ez tud zavarni (ha meghallom, hogy "excuse me" legszívesebben elszaladnék). Persze nem teszem, bízom benne, hogy idővel jobb lesz ez is. Kiismerem a boltot, az embereket, akik általában tényleg extra cukik, segítőkészek, türelmesek, barátságosak.

a harmadik

Lenyűgöz, hogy néha mennyire flottul megy a melószerzés. Konkrétan múlt hét csütörtökön küldtem el a jelentkezésem egy mail címre, heti 16 órás állást hirdettel, rugalmas beosztással. Jól hangozott, elküldtem. Pénteken hívtak, hogy kedden interjú. Ok. A hétvégi pörgés mellett nem is foglalkoztam nagyon azzal, hogy kedden nekem interjú van. Lefoglalt egy csomó más dolog, új ismerősök, a kalandok, a tapasztalatok, szóval nem szorongtam agyon magam. Aztán kedden elmenetem. A hely neve The Range, bútorokat és kertészeti cuccokat árulnak, elég nagy üzlet, két szintes. Bemegyek, az ügyfélszolgálaton mondom ki vagyok, mit akarok. Be kellett írnom magam egy füzetbe, ahol már előttem sorakoztak a nevek, hogy mennyi mindenki jött ma interjúra. Egy pasi felkísért egy staff roomba, ahol ott üldögélt egy pár alkalmazott és egy lány, aki láthatóan az interjúra jött. Én nem vittem túlzásba a kiöltözést, nem úgy a másik a lány, de ettől sem éreztem magam nagyon feszengve. A szobában körbe kis szekrények vannak, a folyosó pedig egy mágneskártyás blokkoló. A dolgozók jöttek-mentek, mi meg ott ültünk ezzel a lánnyal. Gondoltam rá, hogy esetleg megszólítom, mert láttam rajta, hogy nagyon ideges, de annyira elfordította a fejét, hogy reménytelen volt felvenni a szemkontaktust, és annyira meg azért nem törtem magam. Aztán jött egy pasi, mondta, hogy egy perc. Közben megjelent egy nő, aki kérdezte, hogy az interjúra jöttünk e, mondtuk, hogy igen, mondta, hogy ő vele kell majd dolgozni, neki kell a segítség, és mondta, hogy good luck. Aztán megjelent egy pasi meg egy nő az ajtóban, a pasi engem szólított, a nő meg a másik lányt. Beültünk egy szobába és elkezdődött a szokásos csevej, mi a meló, miért szuper hely ez, látja, hogy van tapasztalatom, ami cool. Édes volt amúgy ez a figura, elkezdte nyomni, hogy javítsam ki az önéletrajzom, mert az angolom, nem társalgási, hanem good. Amúgy a fickó sem angol volt, ciprusi. Beszélgettünk vagy húsz percet, jó hangulatban. Éreztem, hogy szimpi vagyok, és ilyenkor mindig jobban megered a nyelvem, beszédesebb leszek, és gördül szépen az egész. Azt mondta, hogy ha engem választanak, akkor hívni fognak telefonon, ha nem akkor küldenek mailt. Ezzel búcsúztunk el. Amikor kijöttem nagyon jól éreztem magam, azt éreztem, hogy ez egy profi cég, hogy ez egy rendes interjú volt. Hazaértem, kicsit ledőltem aludni, és arra keltem, hogy csörög a telefonom, ők hívtak, engem választottak. Ez valami hihetetlenül jó érzés. Hogy volt más opció, de mégis én kellettem nekik, hogy sikerült az egész. Plusz az, hogy megint megerősítést nyert az, hogy ha valamivel kapcsolatban jó érzésem van, akkor az jó is. Ez leírhatatlan boldogság.
És ma megvolt az első napom is. Vision után irány a Range, újra ügyfélszolgálat, megint felkísértek, ugyanaz a staff room, de már tudom, hogy ehhez már közöm van, hogy itt már lesz nekem is egy szekrényem, hogy aki bejön a szobába, vagy aki szembejön a folyosón az kolléga. Aztán jött Colin nagydarab szemüveges pasi, de nagyon kis jámbor, beültünk egy szobába, neki volt az a hálás feladata, hogy elintézzük a papírmunkát, és elmesélje nekem, hogy hogyan, kik és mikor alapították a céget, hogy a colchesteri boltjuk a tizedik volt stb... Hogy mik a szabályok, pl nem hordhatok farmert (úgyhogy ma vennem kellett egy fekete nadrágot) kaptam egyenruhát, pólót kellett volna kapnom, de az most pont nem volt, nem baj van blúz, de abból sem volt a méretemben, úgyhogy kaptam egyet, de az nem túl komfortos, ezért azt a megoldást választottam, hogy fölé vettem a szép céges pulcsit (nem kell mondanom, hogy mennyire volt melegem, de így legalább nem rángattam állandóan az ingem, és nem feszengtem halálra magam). Kaptam névtáblát, jött még egy kis papírmunka és aztán átadtak Clairnek akivel együtt fogok dolgozni (már amikor, mert ő is el fog menni szabadságra). Clair tőlem idősebb, nagyon vékony, nagy kék szemű nő. De nagyon kedves. Ilyen igazi cinkos típus, mondta, hogy ez egy jó hely, és nem kell megszakadni, és nyugodjak meg, és minden tök jó lesz. És a próbaidő után adnak diszkontkártyát, ami 25% kedvezmény és az nagyon jó. Szóval egyből barátkozósra vettük a dolgot. Megmutogatott mindent, de még most sem értem pontosan hogy mi a feladat. Mert kell csinálni dolgokat, de aztán meg azt mondta, hogy nem kell ezt mind csinálni. :) Szóval nem értem, kicsit kétségbe is estem, mert ő lelépett egykor és nekem el kellett töltenem egy órát még valamivel. :) Úgyhogy akkor kicsit kétségbeesve mondtam neki, hogy most mit csináljak. Elmondta, hogy szerinte mit, azt szépen megcsináltam és aztán bejelentkeztem, hogy végeztem mára. Megkaptam a szekrénykulcsom, a 84es az enyém. És holnap már lesz blokkoló kártyám is. És nagyon rendesek mert erre a hétre is adtak nekem 16 órát, tehát nem lesz tört időszakom. Úgyhogy most óriási lendületben vagyok.

english summer rain

Hideg van. Az angol nyár hideg. Pont. Tegnap megkérdeztem Sarah-t, hogy ez mindig ilyen e, és igen. Azt mondta általában két hét az, ami meleg nyáron. Szóval most én, és a rövid ujjú felsőim azt a két hetet várjuk. :) Igazából nem olyan vészes, meg amúgy is imádom a "pulcsis időt" (és otthon általában ebből van a legkevesebb), de az nagyon furcsa, hogy június közepén nem lehet nyitott ablaknál aludni. Sőt, néha csukott ablak mellett is hideg van. Az időjárás meg olyan, hogy néha beborul, esik az eső és egy óra múlva meg hét ágra süt a Nap. Nagyon furcsa. Reggel elindulok kabátban pulcsiban, és hazafelé meg cipelhetem a cuccaimat, mert nem bírom magamon tartani őket. Ilyen igazi egész napos eső nincs is. Vagy legalábbis eddig nem tapasztaltam.
Továbbra is aktív munkakeresésben vagyok, alakul egy pár dolog, de még semmi fix. De amit valami tuti lesz azonnal jelzem nektek.:) A meglévő helyeken minden jól alakul. A Vision-be is mindenki egyre kedvesebb, egyre beszédesebb, még a rettegett optikusom Neville is nagyon barátságos volt a héten, nem kis meglepetésemre. Mármint eddig sem volt bunkó, de az érezhető, hogy azok, akik az ügyfelekkel foglalkoznak sokkal - sokkal barátságosabbak velem is. Mindig köszönnek, mindig mosolyognak. A bolt vezető is mindig kedves. Egyedül az optikusok voltak eddig olyanok, akik nem mindig köszönnek, vagy nem is tudom, mintha levegőnek néznének (amivel olyan nagy bajom nincsen, csak megfigyeltem, hogy így van). De mostanában ők is kezdenek nyitni. Legalábbis a két pasi, a két nő (Alice és Karen) továbbra is miss egy kicsit, de sebaj én ezzel együtt tudok élni.
Barátkozás szempontból igazán jól alakulnak a dolgaim. Tegnap voltam Sarahval egy koncerten, ami tényleg remekül alakult, megismertem új embereket, és rettenetesen jó érzéssel tölt el a gondolat, hogy képes vagyok emberekkel kommunikálni komolyabb témákról is. Szóval túljutottam, a yes - no - good trión és valószínűleg nem tökéletes angolsággal, de részt tudok venni egy-egy beszélgetésben, értem, amit mondanak, el tudom mondani, hogy én mit gondolok, mi a véleményem, tudok REAGÁLNI és ez nagyon jó. Persze van olyan, amikor nem tudom az adott szót, vagy bármi, de akkor elmondom, hogy nem tudom, hogy van angolul, de körülírom. És ez működik. Hihetetlen, nem gondoltam, hogy képes vagyok erre. Nyilván bíztam benne, hogy így lesz, különben nem mertem volna ennek nekiindulni, de boldog vagyok attól, hogy ha alap szinten is, de megy. Képes vagyok kapcsolatot teremteni emberekkel. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez nem lenne így Sarah nélkül, aki rendszeresen bevon az ilyen beszélgetésekbe, magamtól azért nem hiszem, hogy idegen embereket csak úgy leszólítgatnék (bár hozzáteszem ez itt nem lenne fura, ők ezt csinálják). A tegnapi koncerten, Amelie (Sarah barátnője) lépett fel egy Fat cat nevű pubban. Bájos volt. Ilyen kis feldolgozásokat játszottak, de nagyon jó volt. Picit olyan volt a hangulata, mintha összeállna a jó kis guitar hero társaság és elmennénk fellépni a Pedálba, ahova elhívnánk a barátainkat. Azzal a különbséggel, hogy ők igazi hangszereken játszottak:) De a helyben is volt valami nagyon otthonos, és láthatóan mindenki valakinek az ismerőse volt, vagy valamilyen módon kapcsolódott a zenekar tagjaihoz. Amit nagyon jó volt látni, hogy itt az ötven pluszos emberek ugyanúgy mulatnak mint a huszonévesek, és ezt együtt teszik. És nem látszik az, hogy ez bármelyik felet zavarná. Én úgy tapasztalatam otthon, hogy ez jobban különválik, hogy vannak koncertek, amik az ötvenes korosztálynak szólnak és akkor ott ők vannak többségben, elvétve látsz egy pár fiatalabbat, akik jobbára inkább meghúzzák magukat. És fordítva. De itt mindenki mulat a saját vérmérséklete szerint, énekelve, dúdolva, bólogatva és köszöni jól van. Senki nem feszeng, nem figyeli gyanakvóan a másikat. És ez igazán klassz dolog.
Ittam cherry beert, ami nagyon finom. Ajánlom mindenkinek. Mondjuk inkább a hölgyeknek, mert édes dologról van szó, de van némi sör íze, ugyanakkor egyértelműen a cseresznyeíz dominál. Kellemes ital. Itatja magát. A buli után szépen hazasétáltunk (jött velünk Amelie is) itthon még ittunk egy teát, mutattak nekem jó zenéket,beszélgettünk, igazi baráti este volt. Nagyon jól éreztem magam.

ha jól indul a hét...

Hivatalosan is loser vagyok:) Ma reggel szépen felkelek (nem ment olyan könnyen) megiszom a kávém, felöltözöm, elindulok melóban. Az utca üres, de általában az ilyen korán. Megérkezem a bolt elé, senki, nem baj, ez még nem gyanús, ha nem a főnök nyit, akkor néha késnek. Sétálok egyet és az egyik bolton egy nagy táblát veszek észre, ami azt hirdeti, hogy az akciónak a hétfői bank holiday-en vége. Hmmmm. Akkor lesz valami bank holiday, valamikor hétfőn. Elkezdek gyanakodni, hogy az a most hétfő. Visszamegyek a bolthoz, semmi, a környező boltokban semmi, még a két kis bácsi sincs ott akik a Visionnal szembeni ruhaboltot takarítja (pedig ők mindig ott vannak). Az összes bolt sötét. Kezdem elhinni, hogy bank holiday van, de mivel nem vagyok biztos benne, nem merek elindulni haza, mert mi van, ha mégsem. Elmegyek a Costa Caffeba, ami mindig hétkor nyit, az is zárva. Találok egy bácsit, aki az utcát sepregeti, megkérdezem őt. Nem érti mit akarok. Harmadikra megérti, és kinyögi, hogy yes. Ezzel még mindig nem éreztem magam egészen biztosnak a dologban. Próbálok elérni valakit telefonon, aki meg tudná nézni nekem neten, de senki nem válaszol. Ekkor már negyed kilenc van. Kicsit ténfergek, eldöntöm, hogy teszek még egy kört. Az egyik bolt kirakatában meglátom a megmentő táblát, ami azt hirdeti, hogy ők bizony nyitva lesznek a május 30-ai bank holiday-en. Ekkor végre elhiszem, hogy bank holiday van. Hazafelé veszem az irányt. Hazaérek, bekapcsolom a gépet, - google a barátod - beírom, hogy "bank holiday uk 2011". A következőt találom: Spring Bank Holiday 30th May. Hurrrráááá. Lett volna még egy napom, amikor nem kell korán kelnem, amikor nem kell sehol sem dolgozni. De így most itt ülök ébren, miközben a házban mindenki édesen alszik. :)
Ja és amúgy ma költözöm. 

Költözöm

(autóra hordják mindenem...) Na jó, autó nem lesz. Gyalogos költözés lesz. De hogyan is kezdődött. Múltkor már megpendítettem itt a blogon, hogy költöznék, főleg miután kiderült, hogy Sarah is elmegy. Pénteken kaptam egy mailt az egyik flatshare oldalról, ami az új hirdetéseket tartalmazta. Azért ezeket mindig átfutom, nehogy valami tutiról lemaradjak. Volt egy hirdetés, ami szimpi volt, megnéztem hol van a ház, ki a kontakt, és erős lett a gyanúm, hogy ez Sarah hirdetése. Írtam neki egy mailt, hogy hey ez a te hirdetésed? Visszaírt, hogy igen. Én meg lecsaptam rá. Nincs messze, tehát a meló helyek sem kerülnek messze, végül is nem idegenek közé megyek, ott lesz Sarah is. Elmentem megnézni a házat, nagyon kedves kis ház, három szoba van benne, az egyikben lakik Sarah, a másikban egy Jess nevű lány, aki Ausztráliából jött, és a harmadik szoba lesz az enyém. Tisztaság van, van egy helyes kis kert (itt is van kert, de az nincs rendben tartva, szóval nem nagyon járok ki oda), egyszóval csodás. Eldöntöttem, hogy költözöm. Olyan jó érzés ott lenni, a szobán is azt érzem, hogy igen, ez az én szobám. Pénzben olyan 20fonttal leszek beljebb, plusz itt fix költségek vannak, mindig ugyanannyit fizetek (és nem fordul az elő, hogy azért kell súlyos pénzeket fizetnem,mert kijön egy horror számla azért, mert valaki éget minden villanyt stb...) Szóval nagyon boldog vagyok, jó érzésem van a házzal az emberekkel kapcsolatban. Azonnal meghívtak egy vacsorára szombat estére. Ez volt az első igazi angliai "going out"-om. Amikor megérkeztem vettem egy nagy levegőt, de úgy voltam vele, hogy maximum lelépek, ha nem érzem jól magam, illetve kb úgy képzeltem, hogy olyan lesz, mint egy filmet nézni felirat nélkül (kb olyan volt:))). A vacsi rendben volt, ott volt Sarah, Jess és egy Franceco nevű pasi, aki valami nyelvzseni, öt nyelven beszél. Jól esett azt látni, hogy az angliai baráti összejövetelek pontosan olyanok, mint otthon. Még a témák is ugyanazok. Férfi-nő téma, kivel mi van ebben a témakörben, hiszünk e az afrodiziákumokban? Ha egyszer megcsal a párod az miért olyan megbocsájthatatlan? Honnan tudod azt, ha valakivel már nem akarsz többé együtt lenni? Ja és jelentem tanítottam magyar szót, igaz nem olyan extrát. Szóba került, hogy hol hogyan nevezik azt, aki nagyon jól néz ki, Amerikában inkább azt mondják, hogy "hot", és azt Angliában is használják, de Sarah azt mondta, hogy ő annyira nem szereti ezt a szót, mert olyan olcsónak hangzik (ezzel egyetértek), na és akkor jött a kérdés, hogy mi Magyarországon, hogyan mondjuk, ha valaki "hot", kínomban azt bírtam kisütni, hogy dögös (bár Agával megvitattuk, hogy ezt a szót már szinte senki nem használja, de nekem csak ez jutott eszembe) ez nagyon tetszett nekik, azt mondták, hogy nagyon egészséges hangzása van. Úgyhogy azt este hátralevő részében nagy boldogan mondogatták - dögös.
Igazán kellemes este volt, igyekeztem részt venni a beszélgetésben, de persze én beszéltem a legkevesebbet (de én sikernek könyvelem el, hogy tudtam követni a beszélgetést és néha hozzá is szóltam, nyilván alakul majd ez is.) De tényleg nagyon barátságosak voltak, amiatt egy percet sem szorongtam, hogy nem ismerem őket.
Vicces volt, mert Sarah feltette azt a kérdést nekem, hogy ha választhatnék, hogy hol éljek, akkor mit választanék. Mondtam neki, hogy ez nehéz kérdés, mert olyan sok helyet még nem ismerek, de amikor eljöttem ide, akkor azt gondoltam, hogy én Angliába való vagyok. Erre bőszen helyeselt, hogy igen, ő is úgy látja, hogy én egy kiköpött angol vagyok. A kinézetem, a humorom, minden olyan. :) Ezen nagyon nevettem, de rettenetesen jól is esett. Amúgy én is tapasztalom ezt valamilyen szinten, mert például az utcán nagyon sokszor megállítanak, hogy útbaigazítást kérjenek tőlem, vagy megszólítanak a könyvtárban, hogy hogyan kell használni az Internetet. Vannak ilyen tapasztalataim. Persze az "angolságom" addig tart, amíg meg nem szólalok. Akkor minden kiderül. De ez meg egy jó alap arra, hogy folytatni lehessen a beszélgetést, mert a másik fél (ha olyan kedve van) akkor azonnal lecsap az akcentus kérdésre, és megkérdezi, hogy honnan való. Legutóbb tegnap futottam bele egy ilyen beszélgetésbe a Sainsbury's-ben, ahol egy indiai bácsi állított meg azzal, hogy ő ismer engem. Aztán miután kiderítettük, hogy nem sajnos nem, kicsit beszélgettünk, hogy honnan jöttem stb... Mikor mondtam neki, hogy Magyarországról tudta, hogy miről beszélek. Mondta, hogy Balaton meg Budapest. Nagy büszkén mondtam, hogy igen, hogy ezek "decsodás" dolgok. Majd ezek után a pénztárnál elkérték a személyim, mert vettem egy üveg bort az esti bulira és itt Angliában az a rendszer, hogy ha nem nézel ki 25-nek, akkor igazolnod kell, hogy mennyi idős vagy. Mondtam a nőnek, aki persze sűrűn elnézést kért a macerálásért, hogy ugyan-ugyan ez nagyon hízelgő. :)

new beginning

Kedves Otthoniak! Egy páran már tudjátok, a legnagyobb változás nálam az, hogy hétfő óta egyedül folytatom angliai kalandozásom. Gábor elment Skóciába. Ez persze azt is jelenti, hogy újra a munkaerőpiacon találtam magam. Gőzerővel újra munkát keresek. Egy harmadikat. Nehogymár nyugi legyen. Ezt magam sem gondolhattam komolyan. Úgyhogy újra jönnek a telefonálások, az inetrjúk, a bénázások.
Ebben a témakörben ma ismét remekeltem. Még a múlt héten jelentkeztem egy melóra, és be is hívtak egy interjúra. A pasi már indításnak nagyon vicces levelet írt, megírta hogy hol, mikor, hogy fekete öltöny lesz rajta, hogy őszes a haja és hogy egy fekete mercivel jár. Ezen a ponton kicsit vesztett a komolyságából a dolog (nem tudtam mire vélni ezt a infót a kocsiról - még Agát is bevontam az értelmezésbe, de vele is csak annyira jutottunk, hogy ennek semmi értelme, lehet, hogy csak villogni akar a kocsival, vagy arra akar utalni, hogy ha meglátom a fekete kocsit, tudjam, hogy jó helyen vagyok. ) Gondosan kinéztem a térképen, hova is kell mennem, megterveztettem az útvonalat, a google maps szerint 36 perc az út, én azért elindultam egy órával korábban. Odaértem - azt hittem a megadott helyre - ahol majd egy kávézót kell keresnem. De mivel rengeteg időm volt még, nem mentem be (mivan ha nem tudok olyan egyszerűen kijönni) inkább az utcán ácsorogtam. Idegesnek nem éreztem magam. Már egyre kevésbé szorongok az ilyen helyzetekben, vagy csak nem akartam eléggé ezt a melót, és nem éreztem tétnek. Aztán elindultan - olyan tíz perccel a megbeszélt idő előtt - megkeresni a kávézót, tehát mentem arra, amerre szerintem lennie kellett volna. Nem volt ott semmi. Egy ajtó, amire az volt ráírva, hogy automatikusan nyílik, de nem nyílt. Elindultam más irányokba, hátha. Sehol semmi. Már amikor kezdtem volna feladni, hogy ok itt nem lesz semmi, nem találtam meg a kávézót jött egy nénike hatalmas tálcákkal (amúgy vele csak azért kezdtem el beszélni mert azt hittem azt magyarázza nekem, hogy segítsek kinyitni az ajtót - azt az ajtó, ami az én korábbi tapasztalatom lapján nem nyílik.) Szóval kérdezte mit keresek, mondtam, hogy a kávézót - úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna neki, hogy az állatpreparátor boltját keresem. Visszakérdezett, hogy diák vagyok e. Erre nagy buszkén mondtam, hogy nem, nekem ott kérem egy megbeszélésem van. De nem hagyott nyugodni, hogy csak nem stimmel valami. Előkaptam a kis jegyzeteimet, amiket magamnak csináltam (ott volt a pasi neve, amit leírt nekem cím gyanánt és a kis béna kézzel rajzolt térképem). Erre ő jaaaaa. Az nem itt van. Elirányított, én meg rohantam és próbáltam megjegyezni, hogy hol merre fordultam, hogy utána azért hazataláljak. Hát mit is mondjak, olyan volt a hely mint nálunk egy kifőzde. Ami a hangulatot és a dekorációt illeti pontosan olyan, csak itt kaja nem volt. Beléptem és gondoltam itt nem lesz nehéz kiszúrni valakit öltönyben, de senki nem volt öltönyben. Beálltam a sorba, hogy ok, akkor veszek valamit inni, ne ácsorogjak céltalanul, és közben figyeltem az embereket. Nem volt sok asztal, olyan hat - hét. Volt egy asztal, ahol egy idősebb meg egy fiatalabb pasi ült. aktatáska is volt náluk. A sor meg nem haladt, nem jutottam előrébb. Úgy voltam vele, ok bepróbálom ezt a két pasit, ok, hogy én egy Paulra számítottam öltönyben, de az élet csupa meglepetés ugyebár. Ő volt az, egész konkrétan egy bácsi volt, hideg kék szemekkel és a colchesteri barátjával Peterrel. Nice to meet you. :) Rögtön azzal kezdték, hogy mondjam el ki vagyok, mert ők semmit nem tudnak rólam. (Na ettől a falnak tudok menni - ott az önéletrajzom barátom, amit ugye előzetesen elküldtem neked.) Ok belekezdek, na annál tovább nem jutottunk, hogy dolgozom. Kérdik mikor. Elmondom. (Hogy lássátok a lényeget ők két hirdetést adtak fel, az egyikben egy reggeli munkára kerestek embert, a másikban délutánra) Az nem jó, mert ők reggel is keresnek embert. Mondom ok, de engem meg a délutáni érdekel. Valamiért nem akartak tágítani ettől a reggeltől. Ez kezdett kicsit fárasztani. Mondtam, hogy sajnálom, de én nem szeretném lecserélni a reggeli melóm, mert lojális szeretnék lenni a céghez. Ettől még jobban elkezdtek alkudozni, hogy akkor fél órával kezdjek előbb itt és akkor fél órával később érek a másik helyre. De megvilágítottam nekik, hogy sajnos a távolságok miatt ez nem menne így (nagyon könnyű volt ezt megértetni egy olyan emberrel, aki nem ismeri a várost és egy olyannal, aki elvben igen, de valahogy mégsem. ) Ha össze akarom foglalni, akkor nem voltak szimpik, a hely messze volt, és amúgy tényleg nem akarom lecserélni a meglévő melóim, mert azokat szeretem. Végül azzal váltunk el, hogy ha úgy alakul hívnak. Kedvesek voltak, nem volt velük baj, de nem tűntek egy profi társaságnak. Én azt szeretem, ha a főnök elmondja miről van szó, elmondja mit szeretne, kérdezget kicsit és ennyi. De ezek megakadtak ott, hogy reggel dolgozom, és igazából az sem derült ki számomra, hogy milyen melóról beszélünk. (Jó, volt egy pont ahol már nem is nagyon érdekelt). Mindenesetre nem vagyok csalódott, majd jön más. Ez is egy tapasztalat volt.
Ami nagyon szomorú hír, hogy Sarah is elköltözik a házból :( Ezt nagyon sajnálom, mert ő nagyon kedves volt mindig. Hiányozni fog. Ezzel jelenleg én vagyok a második legrégebben a házban lakó lakó, előttem van Amy, aki egy pár nappal előttünk érkezett. A többiek (Dan és Emily) mind utánam érkeztek. Lehet, hogy nekem is költözni kéne? Nem tudom. Most még várok kicsit. A ház jó helyen van, megszoktam a környezetet. Ebben a csavargó létben is kell valami biztonságos. Szóval kell valami, amit otthonomnak gondolhatok. És most ezt megborítani asszem nem lenne jó. Még abból az érzésből sem keltem fel teljesen, hogy egyedül vagyok itt.
Mármint ne értsetek félre én tök jól vagyok. Pörög most a meló is, voltam helyettesíteni a suliban is, meg mindig van valami intézni valóm, nem fordultam be, de ismerem magam, hogy nem jó, ha minden szálat összegubancolok. Jobb, ha szépen sorjában alakítgatom a dolgokat. Tökéletesítem:)