Újra itt...

Hát ismét volt egy oda meg vissza. Nem mondom, hogy sokkal könnyebb lenne elindulni, vagy visszajönni mint korábban. Nem is hiszem, hogy ez olyan dolog, ami majd változik az időben.
Otthon lenni csidijó volt. A sok ember akiket imádok, akikkel volt szerencsém találkozni és azok is akikkel csak egy pár szót tudtam telefonon váltani. Két hét semmire sem elég, ezt kijelenthetjük. Volt Balaton, volt fesztivál, volt reggeli a teraszon, volt napsütés, volt fröccs, volt grillezés, volt Kertem, volt csendes-ülés, volt pálinka, de leginkább ott voltatok Ti. Tényleg nem tudom elmondani milyen hálát érzek azért, hogy ha otthon vagyok esélyem sincs unatkozni. Ilyenkor azt tudom érezni, hogy megérte minden, ami eddig volt. De ne érzelegjünk ugye, csak annyi, hogy köszönöm.
Közel másfél éve vagyok itt, és bár nem állítom, hogy "meg-angolosodtam" volna, vannak dolgok, amiken érzem ezt a másfél évet.
Álmodni két nyelven szoktam. (a legelképesztőbb keveredésekkel, itteni emberek otthon, otthoniak itt, felváltva angolul és magyarul beszélnek - a szokásos) Gondolkodni és két nyelven szoktam. Ugyanakkor visszatértem után vasárnap reggel félálomban percekig beszéltem a fiúkhoz magyarul és nem esett le, hogy valami nem stimmel. :) Vicces volt.
A közlekedésben már inkább otthon éreztem azt, hogy paranoid módon nézek mindenfelé, az itteni közlekedést megszoktam. A trolit továbbra is la akartam inteni (itt ez a módja).
Ha reggelizem zabpelyhet eszem (a kedvencem a csokis párnácskák) vagy pirítóst decens módon háromszögre vágva, és igen, be kell vallanom, a sültkrumplit ecettel és sóval eszem a leggyakrabban (de csak akkor, ha megveszem valahol, ha én csinálom itthon, akkor nem vacakolok ezzel). Természetes módon tartok itthon paradicsomos bab konzervet és (OMG) ráteszem a pirítósra. A teát tejjel iszom, (cukor nélkül!) és sokkal gyakrabban mint korábban, de az is igaz, hogy ezt leginkább a társasági mivolta miatt.
Megszoktam, hogy a cigit tekernem kell és nem csak előkapom a dobozból (bár néha azért meglepem magam egy doboz cigivel).
Mióta visszajöttem sok dolog nem változott. Itt van nekünk az Olimpia, amitől bár mindenki prüszköl mégis mindenki képben van. Mi is itthon, jól megbeszéltük, hogy jaj olimpia kit érdekel, de azért csak nézzük és nincs olyan nap, hogy ne beszélnénk róla.
Meló fronton annyi hír van, hogy kaptam két új helyet az egyik cégtől, a golf klubbot meg elvesztettem. (Más időben kell nekik ember, én meg abban az időpontban nem érek rá. Ennyi. Semmi személyes, és nem is rázott meg.) Úgyhogy mostantól csak reggel és este melózom, a napjaim szabadok, ami azt is jelenti, hogy szabadabban kereshetek olyan munkát, amit napközben kell csinálni. Meglátjuk mit dob az élet.
 Minden folyton változik. Emberek jönnek - mennek. Francesco elhagyta Angliát, nem biztos, hogy visszajön valaha, Emily elköltözik az egyik szomszédos városba, le a tengerhez. Onderj Londonban él, Zaci elment Londonból és még sorolhatnám. Néha belegondolok, hogy mennyi ember lett része az életemnek itt, ki- és besétálunk egymás életébe, talán tanulunk egymástól valamit és aztán mindenki megy tovább a maga útját. Ez nem feltétlen szomorú (persze vannak fájó veszteségek) csak különös.
És ugyanez a munkákkal is. Otthon minden munkaváltásom megviselt. Pedig szinte mindig én akartam elmenni. Itt megszoktam, hogy minden tart, ameddig tart. Azt hiszem ez a legnagyobb lecke a jelenlegi életformámban, hogy tudjam elfogadni és elengedni a dolgokat. (Valamit megy könnyen, van amivel azért nehezebb).
Szóval most megint változik a kép, és meglátjuk merre haladok tovább. De haladok :)
xxxx
Ja és hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

more postive things to come

Borzasztó izgatott vagyok egy csomó dolog miatt. Mindenféle utazások miatt. Egyrészt június elején lesz egy négy napos ünnepünk (igen, néha nekünk is jut olyan) és én ebben a négy napban elmegyek Cornwall-ba. Az a legdélibb pont itt, és ott a tenger (vagy az már az óceán, nem tudom). Annával megyünk és annyira, de annyira jó lesz. Szombaton szépen leautókázunk és csak kedden jövünk vissza. Igazi Bed and Breakfastben fogunk megszállni, és (most mindenki tegye csuriba a kezét) remélhetőleg szép időnk is lesz. Jaj nagyon várom.
Várom, hogy egy igazi angol BB-ben ébredjek, hogy utána szépen lebattyogjak reggelizni. Majd elmenjünk megnézni az eden projectet (http://www.edenproject.com/) és egy elveszett kertet (http://www.heligan.com/) és még annyi minden mást. Hogy süssön a Nap, hogy beledugjam a lábam a vízbe, és hogy megnézzem a tengerparti naplementét.
És nagyon várom a hazamenetelt is.
Hogy ott toporogjak a budapesti reptéren idegesen, hogy mikor gurul már oda az én csomagom, hogy felkapjam és szaladhassak kifelé, hogy az ajtón kilépve meglássam a kiscsaládot és megölelgessem őket.
Hogy testvéremmel alukáljak, és reggel magamtól ébredjek.
Hogy anyukám kertjében a hintaágyban feküdjek és nézzem az eget, természetesen az esti grillezés után.
Hogy anyukám csináljon nekem húslevest, mert annak nincs párja.
Hogy megcsodáljam apukámék szép balatoni házát és a ház teraszán marhapárizsit reggelizek friss zsemlével és teával.
Hogy üljek a Kertemben a régi barátokkal és csak kacagjunk ki mindent, rozé hosszúlépésekkel.
Hogy legyen Balaton, ahol a parton ülve hekket eszem a testvéremmel, és főtt kukoricát (szigorúan szemenként csipegetve, mert mi úgy szeretjük).
Hogy legyen egy kis fesztivál, ahol a Markóval megisszuk azt a pálinkát, amiről mindketten tudjuk, hogy "nemkő íze van", mégis lenyomjuk, mert hát Boldog fesztivált!.
Hogy legyen ott Aga, akivel elsütjük azokat a szóvicceket, amiket csak mi ismerünk (bár mindketten elsütjük őket mások előtt és meglepve tapasztaljuk, hogy nem úgy működik).
Hogy legyen ott Gergő, remélem újra készül valami performansszal, mint decemberben az az újságcikk.
Hogy legyen ott Z, akivel természetesen eljátsszuk, hogy "dejó újra látni egymást", mintha nem találkoztunk volna rendszeresen az elmúlt fél évben, és utána megállapítsuk, hogy ez ócska poén volt.
Hogy megnézzem Juli zsírúj gyereket, és a régit, akin új zsír van (by Juli). 
Hogy legyen ott Dóri, akinek a bejárati ajtaja előtt ücsörögve cigizzünk és borozzunk. 
Hogy sétáljak Budapesten, mert mégiscsak micsoda szép egy város.
Hogy meleg legyen, és süssön az arcomba a Nap.
Hogy nyaljak egy fagyit a Szamosban.
Hogy utazzak metróval, villamossal és trolival. (és ne gyújtsak rá, a megállóban!)
Hogy mindenkit megölelhessek kicsit.
Hogy veletek legyek.
Hogy otthon legyek.
xxx

Norwich és a többi

Ma végre igazi napsütéses reggelre ébredtem. Igazából már péntek óta szép idő van, de ez a mai különösen az, mivel ma semmi dolgom nincsen. Nincs meló, nincs utazás nincs semmi tennivaló, és ennek néha igazán tudok örülni. Sok minden történt megint csak, mióta nem írtam. Két hete voltam Norwich-ban, Sarah pasija Chris lakik ott és meghívtak magukhoz a hétvégére, plusz - mivel Chris színész - színházban is voltam, tehát megvolt az első színház - élményem Angliában. Norwich kedves hely, ő már city és nem town (mint Colchester) és ezt valamennyire érezni is lehet. Egyszerűen nagyobb, és bár találsz régi házakat, kicsi utcákat, mégis más az egész. Leginkább abban lehetett érezni, hogy nem a klasszikus egy fő utca és a kis mellékutak modellt követi az elrendezés. A színház is érdekes volt (a darab maga nem volt egy nagy élmény, de ezt tudtuk is, Chris is mondta, és hát nem is ez volt a lényeg), ami nagyon meglepett, hogy itt nem udvariatlanság a színházban eladás közben enni. Mármint ilyen kis csokikat, fagyit ilyesmit simán ettek. Nem tudom, hogy megy ez máshol Angliában, nyilván itt is vannak "elit helyek", ahol ez nem megengedett, de kérdeztem Sarah-t, hogy ez hogy van és azt mondta, hogy ez itt senkit nem érdekel. Nekem ez fura, mondtam neki, hogy azért ez nálunk nagyon másként van, otthon ez nagyon durva udvariatlanságnak számít. Az este a továbbiakban igen csavarosra sikeredett, mivel az eredeti terv az volt, hogy én Peternél, Chris egyik legjobb barátjánál fogok aludni, a gond csupán annyi volt, hogy Peter nem jelent meg. Majd küldött egy smst, hogy nagyon maga alatt van, elment anyukájához és bocsánatot kér. Ment a téblábolás, hogy mi legyen, és akkor bekúszott a képbe Tim (Chris korábbi főbérlője). Tim egy 62 éves, nagyon kedves pasi, aki mellesleg tanulási nehézséggel küzd (egy igazi Forest Gump), aki szintén mellesleg Dylan Thomas fia, és egy hatalmas háza van Norwich közepén. És hogy akkor neki van felesleges szobája. Bevallom én egy kicsit kellemetlenül éreztem magam ebben a szituban, de szépen megtanultam itt már, hogy ha valami nem tetszik, azt ér mondani, így mondtam, hogy én inkább akkor nézek valami vonatot, de nem érezném kényelmesen magam egyedül. A vége az lett, hogy Sarah és Chris is ott aludt Timnél, és ez így rendben volt. Nagyon szép ház volt amúgy. Igazi hatalmas, régi angol ház. Az ablakból egy templomot láttam, és a szobámban a tapéta nem papír volt, hanem valamilyen szövet. Lefotóztam, íme:

Aztán vasárnap este szépen hazajöttem. Jó kis hétvége volt, Norwich-ba megyek még azt hiszem. :)
Újdonság még, hogy van új lakótársunk. David. Igazából nem tudom, hogyan fogjuk ezt menedzselni, mivel hivatalosan Ondrej is itt lakik még (bár március vége óta nem láttuk, de a cuccait egy része még itt van) és David jelenleg Ondrej szobájába költözött be. David amúgy Jersey-ről érkezett. Amiről megtudtam, hogy része Nagy Britanniának, de független, vagyis ő majdnem ugyanolyan külföldi itt mint én. Azzal a különbséggel, hogy neki angol az anyanyelve. De a pénzük más (bár ugyanaz az értéke, láttam az ő fontjukat, nagyon vicces ugyanúgy a királynő van rajta, de korona nélkül, mert nekik ő nem királyuk....) neki is kell NI szám, sőt új bankszámlát is kell nyitnia. Furcsa. Amikor először volt itt David azt gondoltam róla, hogy egy nagyon csendes, komoly angol pasi. Szerencsére nem lett igazam. Az első pár nehézkesebb kör után megeredt a nyelve, és most már nagyon barátságos, jól el lehet vele tölteni az időt, jó humora van és jó zenei ízlése, szóval azt hiszem jó cserét csináltunk. Kongái nincsenek :)))))))))) Néha csak üldögélünk a nappaliban és mindenféle témákról dumálgatunk, rettenetesen szórakoztató, ahogy a világot látja, a kedvencem az volt, amikor a sütikről dumáltunk és közölte, hogy a répatortát nem tudja hova tenni, nem igazán szereti, mert bár megkóstolta egyszer és az íze rendben van, de az ötlet nem tetszik neki, hogy a répa és a süti egy kalap alatt. Ez majdnem olyan volt mint, amikor én előadom, hogy az a bajom a banánnal, hogy egy fű-alkatú növény.
Tegnap végre rendet vágtunk a kertben is, így már ki lehet ülni, ha olyan az idő, és ennek annyira, de annyira örülök. Nagyon hiányzott már a jó idő.
A jövőhetem nagyon hajtós lesz, meg az azutáni is, mivel bevállaltam, hogy két hétig helyettesítek az iskolában is. Így jó sokat fogok dolgozni, de így több pénzt is fogok keresni. Átváltottam az így keletkező plusz jövedelmem pálinkapénzre és megállapítottam, hogy sok. Szóval csinálni kell, nincs mese. Pálinkapénz az kell. Repjegy megvan, pálinkapénz meglesz, asszem már más tennivalóm nincs is. Bedobom a bulizós énem a bőröndbe és találkozunk július elején.
Várom nagyon.
Várlak titeket!
xxx

mézesbödön, lukas lufi

Hát sziasztok!
Sok dolog történt, itt járt a kiscsalád (két tagja) volt mesi szülinap, volt charlie szülinap, és lassan a tavasz is megérkezik. Képtelen lennék mindenről részletesen beszámolni. Anyuék látogatása nagyon jó volt, remélem jönnek még, meg jönnek mások is. Nagyon furcsa abba belegondolni, hogy azáltal, hogy ők itt jártak van élő bizonyítéka ennek az egész életnek, amit én itt művelek. Nehéz megfogalmazni, hogy mire gondolok, de talán értitek. Azáltal, hogy itt járt két ember és látta az szobám, az embereket körülöttem visszavonhatatlanul bizonyossá és valóságossá vált az egész. Szóval van bizonyíték arra, hogy nem magyarországi padláson bujkálva szkájpolok és csetelek veletek. :)
A szülinapom mindent összevetve nagyon szépre sikeredett. Egyrészt azért mert anyukám és a testvérem pont azon a napon érkezett és így mégis családi körben érhetett a nagy 3-0. Másrészt aznap reggel munkából hazafelé sétálva a városban először összefutottam Sarah-val, majd pár lépéssel később Emily-vel és utána még Francescoval is. Hihetetlen élmény volt, hogy megyek az utcán a szülinapomon egy alapvetően idegen országban, egy idegen városban és mégis jönnek szembe ismerősök, akik tudják, hogy ki vagyok, akik tudják, hogy szülinapom van és megölelgetnek és mosolyogva boldog szülinapot kívánnak. Miközben jöttem haza ráeszméltem, hogy mennyi minden megváltozott egy év alatt. Hogy tavaly is itt ünnepeltem már a szülinapom, de akkor még senkit nem ismertem itt, és most meg.... nem magyarázom. Értitek.
Aztán persze elmúlt a szülinap, és anyuék is elmentek, tehát nekem is vissza kellett térnem a mindennapokba. A héten valahogy úgy alakult, hogy nagyon sokat bicajoztam és nagyon sokat gyalogoltam, a buszt azt hiszem egyszer használtam csak. A bicaj és a gyaloglás egyik legnagyobb előnye, hogy pontosan tervezhető, tudod, hogy mennyi idő alatt teszel meg egy távot és nincs olyan, hogy egy járat kimarad, késik vagy bármi. Ez nagyon nagy kincs. Persze a bicaj is jelent kötöttséget és ezt keservesen meg is tapasztaltam a héten. Szerda este (az egyik leghosszabb napom) esett az eső, de veszettül. Utálok esőben bicajozni. Miközben dolgoztam folyamatosan csekkoltam az eső állapotát és győzködtem magam, hogy nem baj mesi, angliában vagy, itt is esik az eső, hozzá kell szokni ehhez is. Így feltuningolva este kilenckor - munkám végeztével - kiléptem az ajtón és jöjjön aminek jönnie kell. Felszálltam a bicajra és csodák-csodája elállt az eső. Éljen - gondoltam én - iszkiri haza. És akkor jött a meglepetés, pár méterrel arrébb egyszerűen elszállt a fékem. Nem részletezem, hogy mi történt - részint mert én magam sem értek hozzá - a lényeg annyi, hogy valami kilazult és néha fékezett akkor is, amikor erre nem volt igény, máskor meg hiába nyomtam neki, ignorálta a fékezési igényem. És igen, ilyenkor nincs mit tenni. Nem hagyhatod ott csak úgy a jószágot, hogy oké, majd holnap eljövök érte (lehet, hogy meg lehetett volna tenni, de bennem él a magyar bizalmatlanság) szépen haza kell tolni, akkor is ha este van, akkor is ha hideg van.
A másik dolog, amiért szeretek gyalogolni és bicajozni (az evidens spórolási szemponton kívül), hogy gyaloglás és bicajozás közben van időm és alkalmam megcsodálni a dolgokat. Egy szép utcát, az ég kékjét (már amikor az idő engedi) bármit. És ez nagyon jó. Éppen ezért új projektet alapítottam, amit most ezennel át is adok nektek.
Létrehoztam egy oldalt :
http://www.fotolog.com/thehungarian/
Ide minden nap fel fogom tenni a "nap képét", azt a valamit, amit én aznap szépnek, viccesnek, szomorúnak bármilyennek láttam. Egyrészt, hogy motiváljam magam arra, hogy nyitott szemmel járjak, és emlékeztessem magam arra, hogy mennyi szép dolog vesz körül minket. Másrészt, hogy ezt nektek is megmutassam. Remélem nem hal be a nagy tervem azonnal. Igyekezni fogok. Jelenleg lelkes vagyok.
(Amúgy a linket megtaláljátok a blogom bal oldalán, az egyéb oldalak címszó alatt is).
Legyen benne örömünk!
Puszillak benneteket és várjuk együtt a tavaszt! 

Shadow dancer újra a pályán

Az első és legfontosabb hírem, hogy holnap érkezik Anyukám és kisTasvérem látogatóba. Jupiiii. Már nagyon izgulok. Ők az első igazi vendégeim. Éljen éljen. Remélem az időjárás kegyes lesz hozzánk és tudunk majd mászkálni és ők is megláthatják az az arcát Angliának, amiért én nagyon szeretek itt lenni.
Vicces, hogy Sarah szintén nagyon izgatott anyukámék érkezése miatt, egész héten azon pörgött, hogy mit csináljon, hogy a ház barátságosabb legyen (persze csak PÖRGÖTT csinálni végül nem csinált semmit). Anyu főz holnap pörköltet (nyami) vasárnap meg Sarah fog anyuéknak igazi roast dinnert készíteni. Szóval az elkövetkezendő pár napban remélhetőleg halálra esszük magunkat.
Ami az időjárást illeti nálunk mostanában napos az idő (ami már nagyon kellett, mert az elmúlt héten nem láttam sem a Napot, nem a Holdat sem a csillagokat - fekete és fehér égbolttal dolgoztunk) és lássuk be, napsütésben MINDEN jobb. A munka is jobb, az emberek is jobb fejek, én is jobb fej vagyok. Szóval napsütés az van, csak még sajnos hideg van. De sebaj, a tiszta időn felbuzdulva elővettem a bicajt és újra tekerek. :))) Az elmúlt pár napban azt a megállapítást tettem, hogy extrém gyors gyalogló és extrém lassú kerékpáros vagyok. Van egy út, amin ezt mérni is tudom, mert többször megtettem mindenféle járművel. A háztól az építész iroda gyalog 1 óra 20 perc, busszal 1 óra (igen, mert a "vidéki" Angliában arra van kárhoztatva az ember, hogy néha 20 percet várjon a buszára, ami persze szintén nem háztól házig megy), bicajjal 50 perc körül van. De arra is r kellett jönnöm, hogy van, ami erősebb a bicajjal kapcsolatos paráimnál, nevezetesen a hideg. Ma ugyanis ezt a távot (ok, hazafelé, amikor lejtőn lefelé jövök) 35 perc alatt tettem meg köszönhetően annak, hogy a hőmérséklet két óra alatt 10 fokot esett és a kezemnek igencsak hidege volt, amint kapaszkodott a kormányba.
Az építészek amúgy extra cukik és kedvelnek engem szerencsére. Nagyon röhögtem, mert az egyik nap a következő táblát találtam a wc ajtaján:

Hahaha. Így sem írták még le a nevem amúgy. A legnagyobb poén az volt, hogy pont ezen a napon talált meg a nagyfőnök (Tom), hogy akkor mi is az én nevem. Hirtelen beugrott a felirat és kedvem lett volna neki azt mondani, hogy "Ha érdekel a nevem, megtalálod a klotyó ajtaján." De persze nem mondtam ilyet. Csak szépen elmondtam a nevem, amit ő szépen megjegyzett és azóta a nevemen szólít ő is. Mint mindenki, mindenhol amúgy. Ezt egyébként nagyon becsülöm itt. Emlékszem arra a drága kolléganőmre még a Bankárképzőből, aki közölte, hogy a próbaidőm lejártig ő nem tanulja meg a nevem. Nyilván nem ejtett sebeket rajtam és innen üzenem neki, hogy én nem haragszom, de mindenesetre itt ilyen nincs, vagy legalábbis nem tapasztaltam sehol.
Ami az egyéb dolgokat illeti pénteken megyek egy interjúra valami konyhai melóra, és élek a gyanúval, hogy ez valami laktanya. Ez minden vágyam. Végre megtaláltam. Nem vagyok hiper lelkes, de lenyomom, mert ez is tapasztalat, ez is kell és végül bármi lehet belőle, egy laktanyában is lehetnek kedves emberek. (Mondjuk elképzelem magam egy menzán a sok katona között - itt szeretném leszögezni, hogy van abban valami, hogy az egyenruha vonzó, de engem a katonák éppenséggel soha nem vonzottak, én a tűzoltókra esküszöm).
Na most megyek, mert hulla vagyok. A szerdai nap az egyik legrosszabb (a hétfő a másik).
Mindenkit sokszor puszilok és várom a budapesti nyarat, meg titeket kedves emberek.
xxxx

Bullshit man

Ez az új jelmondatom. Az igazságot túlbecsüljük. Komolyan. Nem kell. Nem lehet a dolgokat a maguk egyszerűségében tálalni, TÁLALNI kell mindent. Leginkább a munkakeresésnél. De megvan ennek is a varázsa, hatalmasakat röhögök miközben egy jelentkezési lapomat magamat pezsgő embernek aposztrofálom. (angolul : bubbly outgoing person) Imádom, és egyre kifinomultabban csinálom. Eleinte csak a pozitív attitűddel próbálkoztam, de mostanra eljutottam a pezsgőig. :) Rá lehet kapni.
Úgyhogy most ezt játszom, egyelőre nem sok eredménnyel, de legalább jól mulatok. Túl vagyok amúgy egy telefonos interjún - elég rövid volt, mert a jogosítványra vonatkozó kérdésnél elvéreztem. Sebaj. Ha lesz pénzem esküszöm megtanulok vezetni.
Múlt hétvégén voltam megint Londonban. Igazán jó volt, bár az idő valami pocsék volt. A legrosszabb, hideg, eső kurva nagy szél. Szerencsére szombaton (amikorra a London Eye volt betervezve) csak hűvös volt, úgyhogy azt szépen lenyomtuk. Érdekes volt, azt hittem jobban fogok parázni, de az igazat megvallva, kicsit sem paráztam. Nem tudom, hogy ez azért volt e, mert kinőttem a tériszonyom, vagy azért mert lekötött az, hogy azon bosszankodjak, hogy egy rakat gyerek is került a mi kapszulánkba akiknek a legnagyobb poén a buliban az volt, hogy Temze partján a mutatványosok között felfedeztek egy Mikiegeret és ennek örültek veszettül, gyakorlatilag egész végig.
Mi is kiszúrtuk Vader nagyurat azért:

Amúgy jó dolog a London Eye, már csak azért is érdemes kipróbálni, mert abszolút nyújtja azt az élményt, hogy érzed: Turistának lenni jó a világban. Onnantól kezdve, hogy átveszed a jegyed, te turista vagy, bekerülsz egy gépezetbe,a mi azzal indul, hogy beültetnek egy green boxba, ahol (ha kérde ha nem) csinálnak rólad/rólatok (ha többedmagaddal vagy) egy képet asszem egy éjszakai Londonnal a háttérben. Ezt a képet a SHOW után 10 fontért meg is veheted. Hát mi lemondtunk erről a lehetőségről, így ezt nem tudom nektek bemutatni, de biztos nagyon szép volt, mert az sem nagyon tudtuk, hogy mi történik, csak próbáltunk mosolyogni. (Mellesleg az "utazás" végén is készül egy kép, azon én a háttérben az ujjamat szoptam jelentem, úgy voltam vele, hogy legalább szerzek egy pár kellemes pillanatot annak a szerencsétlennek akinek az a munkája, hogy a nap végén áttekinti és kitörli ezeket a képeket. )Szóval a green box után beterelnek egy terembe, 3D szemüveggel felfegyverkezve, ahol kezdetét veszi a 4D élmény (nem elütés 4) a negyedik dimenziót a füst, a szappanbuborékok és az arcodba fröcskölt víz jelképezi. Tiszta szerencse, hogy amikor valami tüzes jelenet volt (asszem valami sárkánnyal) akkor nem pörzsölték le a szemöldökünk. Szóval megnézed a 3d filmet és utána beállhatsz egy újabb sorba, de ezúttal már a kerékhez. Oda szépen bepréselnek / löknek erre szakosodott kezek és kész. Akiket dobott a gép azokkal utazol. Mondom, mi egy családbarát kapszulát kaptunk. Íme egy nem túl jól sikerült kép a kapszuláról és az idegesítő útitársakról:

A London Eye után harapni akartunk valamit és itt következett a nap csalódása. Burgerre esett a választás persze, de most nem pubban, hanem gondoltuk elég lesz egy take-away burger, hiszen úgyis nemsokára megyünk Zéhez és főzünk. Ok. Bemegyünk, leülünk, "pincér" érkezik, mit kérünk. Én most halas burgerre vágytam, azt kértem, Z sima burgerrel próbálkozott. Pincérünk kérdezi krumplit kérünk e, mondjuk nem, esetleg salátát, esetleg nem (hiszen nem akartunk eltelni a burgerrel az esti paprikáskrumpli reményében). És itt jött a hidegzuhany: több mint 3 fontért a következőt kaptuk:

Egy zsemle, egy darab hallal / hússal. Szevasz. Se paradicsom, de egy nyamvadt uborka szelet sem. Máig nem tudom, hogy milyen titkos kézfogás vagy fejbiccentés kellett volna ahhoz, hogy a többi alkatrészt is megkapjuk. Asszem Z arca kifejezi azt, amit éreztünk:

Borravalót nem adtunk, megettük és távoztunk. Irány Zé pecója, ahol majd főzünk paprikás krumplit. Előtte vetünk még hozzá ezt - azt pl pirospaprikát (Z jelezte, hogy ő vett már egyet, de az csípős, de ezt én figyelmen kívül hagytam - ennek a továbbiakban még lesz szerepe) Szóval elkezdünk főzni, meg elkezdtünk borozni, és én töredelmesen bevallom, hogy életemben először főztem paprikás krumplit előtte reggel csekkoltam a neten, hogy hogyan is kéne nekiállnom, illetve, hogy mik az arányok, nagyjából. Minden ment simán, egészen úgy nézett ki, ahogy kell :

Aztán az első kóstolásnál jött a meglepetés: Te ez veszettül csíp. Igen, mesi (egyem a kis arany kezét) sikeresen összekeverte a paprikákat és nem azt tette bele, amit btw korábban ő maga választott ki  a boltban, neeem. Szépen beletette az egész üveg csípőset. Így kell ezt. Megmutattuk, hogy mi a magyar konyha. De udvariasan megették, bár szerintem már forralnak valami bosszút Z ellen.
Vasárnap meg szar idő volt, úgyhogy városnézés helyett leginkább szenvedtünk a hidegben.
De sebaj, megyek én még Londonba (ha Z engedi).
Más újság nincsen. Illetve olvastam Z blogjában, hogy esetleg elkezd dolgozni az időgépen (ne tévesszen meg senkit, én az idő-kibővítő készüléken dolgozom - BTW Aga és Gergő ti is előrukkolhatnátok már valamivel, Agának ha javasolhatok, akkor szerintem a kéj-robotra lenne nagy igény) Szóval támogatom, ha megvan kérlek feltétlenül szólj, két dolgot mindenképp el szeretnék intézni. Az első az lenne, hogy visszamennék arra a pontra, amikor drága szlovák lakótársam megvette az istenverte kongáit és felcipelte a tetőtéri szobájába. Itt szeretnék neki valami csapdát állítani, hogy elessen vagy bármi és neki nem kell, hogy baja legyen, de a kongák vesszenek. Megőrülök tőlük, pedig szegény fiú próbál nagyon finom lenni, nem gyakorol sokat, de nekem az a kevés is kibírhatatlan.
A másik dolog, amit elintéznék, hogy szólnék a kis-mesinek, hogy ne nagyon görcsöljön azon, hogy mindig minden helyzetben helyesen cselekedjen, mert isten láthatóan nem oszt piros pontokat. Nem kell vadulni, legyen csak kedves jó gyerek, de ne feszüljön. Felesleges.
Amúgy elmerengtem azon is, hogy ha Z kifejleszti az idő gépet én meg elkészülök az időkibővítővel, akkor a kettő fúziójával akkorát kaszálhatunk, hogy az kifejezhetetlen. Most mindenki szépen hunyja le a szemét és képzelje el azt a pillanatot, amikor igazán boldog volt (perverzek a legrosszabbat is elképzelhetik) és most képzeljük el, hogy ez a pillanat vagy perc vagy óra vagy bármi végtelen sokáig élvezhető lenne a maga valójában (és nem egy hideg majdnem mozdulatlan emlékképként) és most legyünk őszinték, mennyire mélyen nyúlnánk a zsebünkbe, hogy ez meglegyen.
Ugye-ugye.
Dől a lé. Érzem.
De addig is - míg mi ezen szorgoskodunk - mindenki igyekezzen gyűjteni ezeket a perceket, amiket aztán majd kibővíthet.
xxx

Hidegség

Rohadt hideg van. Tudom, hogy otthon is fogjam be a szám a -5 fokkal DE valamit meg kell értenetek. Nálunk nincs olyan hideg mint otthon, de mi jobban fázunk. Ez így igaz. Ugyanis: a házak régiek (ok, vannak olyan szerencsések, akik új építésű házban bérelnek szobát, de én nem tartozom közéjük), tehát a nyílászárók többnyire szarok. Én szerencsés vagyok, az én szobám ajtaja kb papírból van, de az ablakom jó. A fűtési rendszer többnyire katasztrófa. Nálunk a konyhában nincs semmiféle fűtés, a fürdőben dettó. (Tudom fűtőkocka, de egyrészt nincs konnektor /tudom megoldható egy hosszabbítóval/ másrészt tényleg azt gondolom, hogy nehogymár én szervezkedjek itt agyba főbe.) Szóval ez most nem is egy rinyálok - beszámoló, inkább csak hangulatfestés. :) Szóval a konyhában és a fürdőben látjuk a leheletünk (a fürdőben a pisi is "füstöl"). A nappaliban (ami a bejárat után van rögtön) van egy kandalló, de azt nem használjuk. (párszor belobbantottuk, de aztán megbeszéltük, hogy túl sok fát kell elhasználni). Az étkezőben van egy gázzal működő ál-kandalló, azt néha bekapcsoljuk, ha mondjuk huzamosabb ideig tervezünk ott maradni, de a gáz drága, plusz veszélyes, nem használjuk. A szobákban elektromos fűtés van. Én azt szorgalmasan használom, de néha semmi értelme valahogy. Pedig nyomja a meleget, nem is értem, hogy mi a baj. Mindenesetre volt már olyan, hogy egész nap járattam maxon és a kezem mégis hideg volt. (A lábam nem, mert három zokninál kevesebbet én már nem viselek)
És most, hogy leesett a hó a hétvégén a közlekedés is kalandossá vált. Szemléltetésként bemutatom a hómennyiséget, ami szombat éjjel érkezett:

Hónak hó, de könyörgöm ez még nem a világvége. Nem lenne az, ha az angolok a hó eltakarításáról úgy gondolkodnának, mint mi, de persze itt ez is másként van. Itt ugyanis az emberek félnek (!!!! - nem én találtam ki Sue mondta tegnap) eltakarítani a havat a házuk elől, mert ha eltakarítják és valami módon valamicske jegecske marad és te megcsúszol, akkor perelheted a ház tulaját VISZONT ha nem takarítják el, akkor ha elesel az nem az ő saruk. Nem állítom, hogy értem, de ez van. Ebből az következik, hogy vannak olyan adrenalin-vadászok, akik eltakarítják, mások nem. Ahol eltakarították, ott lehet haladni, ahol nem, ott mostanra több centis jégpáncél alakult ki, tehát ott a "tyúklépés" az ajánlott közlekedési forma. Rettenetesen idegesítő tud lenni, amikor amúgy is fázol, szednéd a lábad hazafelé, és akkor öt méterenként begyorsítasz, majd döcögsz, robogsz, majd csoszogsz. Ezt érezhetik az autósok is a dugóban.
Szóval Anglia télen szívás.
Ez persze nem panasz. Viselhető ez is.
A hétvégém csendben eltelt, találkoztam barátokkal, találkoztam a magyarokkal.
Most hétvégén - ha minden igaz - Z barátom meglátogatja vidéki barátnéját, ezt nagyon várom. Szépen bemutatom neki, hogy mennyivel királyabb a vidéki anglia, hogy minden sokkal egyszerűbb. Tuti jó lesz.
Melóm még mindig nincs, a baj az, hogy most valahogy nem érzek semmi motivációt. Persze kell a pénz, de ebben a hidegben a túléléssel elmegy minden erőm. Tudom ez nem jó, de ilyen szempontból kicsit angollá váltam. Ami nem megy, azt nem kell nagyon erőltetni. Majd jön valami. Vagy a kedvem is megváltozhat. Valami lesz.
A nyárra annyi tervem van, hogy megpróbálok a Sziget idejére hazamenni, mert szeretném elvinni a "kamasz - mesit" a Placebo koncertre. Be a sűrűbe. Szegény soha nem mert bemenni, megmutatom neki, hogy nincs mitől félni. Ennyi járna neki, soha nem hagyom dühöngeni. Van is egy track-listem, hogy miket szeretnék hallani, el ne felejtsem majd erről a zenekart is tájékoztatni. Muhahaha.
Persze ez csak akkor működik, ha "felnőtt-mesi" nem dönt úgy, hogy elszegődik az olimpia idejére Londonba melózni. Mert lebeg egy ilyen terv is. De hogy hogyan meg mint arról semmi tervem nincs. És főleg a MINEK-re sem tudok válaszolni. Csak egy ötlet. Jó annál azért több, de ez leginkább egy vészforgatókönyv része, arra az esetre, ha semmi nem jön össze addig itt nekem.
Most lépek, várnak a suliban (ahol ma helyettesítek).
Pá
xxx

Kérdezz - felelek

Ma kaptam egy belépő csomagot egy care agency-től. Megkerestem őket mailben, erre elküldték ezt. Ez persze még semmit nem jelent. Először ki kell töltenem ezt a vackot, utána fel kell hívnom őket,hogy időpontot kérjek egy interjúra és így tovább. Kapásból nem akartam végigolvasni, mert biztosra vettem, hogy ebben is szerepel az a kérdés, hogy miért akarom ezt a munkát és erre még mindig nem sikerült a megfelelő választ kimunkálnom. Tudom, hazudjak, de könyörgöm mit? Én ezért mondok általában igazat, nincs nekem erőm folyton roppant kreatív hazugságokat kitalálni, pláne, hogy utána azokat fejben is kell tartani. Pedig őszinte válaszom van a kérdésre, de azt nem lenne jó politika előadni.
Na ebben is vannak jó kérdések, a kedvencem: Soroljam fel három erősségem és három gyengeségem. Muhahaha. Egész nap ezen agyaltam, hogy mi lenne erre a jó válasz. Mert az igazság?:
Gyengeségeim:
- Attól tartok türelmetlen vagyok az idősekkel és sokszor hiányzik belőlem a tisztelet
- Alapvetően félek az emberektől, különösen azoktól, akik eltérnek a megszokottól
- Nem vagyok angol és nincs tapasztalatom ilyen munkakörben, félek, hogy hogyan fogom megállni a helyem
Erősségeim:
- Szolgalelkű vagyok
- Nem vagyok konfliktus kereső (mondjuk kerülő sem)
- Kitűnően tudok kedvesnek hatni
És a szomorú az, hogy ez így igaz. Tényleg félek az ilyen emberektől néha. Nem úgy, hogy bántanak vagy ilyesmi, hanem, hogy olyat mondok vagy teszek, ami kiborítja őket. Emlékszem egyszer kamaszkoromban találkoztam egy barátnőm barátnőjével aki történetesen nagy súlyos beteg volt, és a kezelésektől nem volt haja. Valahogy arra terelődött a szó, hogy mitől ember az ember (nem volt egy elmélyült beszélgetés, úgy emlékszem valami poénkodás volt) mindenesetre én voltam az a gyökér, akinek gondolkodás nélkül kijött az a száján, hogy: No meg a haj. Még élek nem felejtem el. (HAJ Jézusom......attól aztán ember az ember, gratulálok magamnak újfent)
Szóval segítsetek, mert ezt nem adhatom elő :)
Valami ilyesmire gondolok:
http://www.youtube.com/watch?v=SG3ukkBCKO0

Amúgy igen, jól látjátok sebességet váltottam a munkakeresésben. Bár mióta megtudtam, hogy idén véget ér a világ (megint) azóta kicsit azért úgy vagyok vele mint a gyerek Alvy Singer az Annie Hall-ban: Ennek így már semmi értelme. De azért próbálkozom. Már csak azért is, hogy ha vége lesz a világnak, vagy valaki megint úgy dönt, hogy legyalulja a kis életem, akkor megint legyen mi fölött siránkoznom.  Szóval világvége ha? Ha jól tudom december 21. Még van időnk. Én mindenesetre mióta olvastam a Triffidek napja című (szerintem kurva jó) könyvet azóta pontosan tudom, hogy részemről semmilyen túlélő banda tagja nem szeretnék lenni. Ha jön a világégés én azt mondom: Bloody hell, yeah, rock'n'roll. Akik meg megmaradnak építsenek új világot.
És ha lehet egy javaslatom az újjáépítőknek, valahogy próbálják meg MEGÍGÉRNI MINDENKINEK a boldogságot. Mert ezt is megtudtam nemrég: "A boldogság senkinek nincs megígérve". Mit is mondhatnék. Maxi respekt annak aki ezt a titkot megosztotta velem. Hát ha nincs megígérve, akkor nincs. Akkor nem szóltam.
Remélem ti már értesültetek erről a hírről és nem tőlem és nem így kell megtudnotok.
Csók mindenkinek, öltözzetek melegen, úgy hallom hűvös lesz. :)
xxxxxxx

PS:
http://www.youtube.com/watch?v=WlBiLNN1NhQ

Keep myself busy

Nos igen, a "keep myself busy"programom keretében a hétvégén Ipswich-be látogattam. Szabi barátom lakik ott. Ő azt állítja, hogy Colchester nagyobb, mint Ipswich. Én nem tudom. Colchester szebb az biztos. (Ebben egyébként egyetértünk). Amúgy Ipswich-ből is van egy ott-ragadtam történetem, szintén 2009-ből (úgy látszik én mindig ott ragadok valahol..... és még csodálkoztok, hogy nem szeretek utazni). De az nem volt annyira drámai, csak Julival vesztegeltünk pár órát a buszpályaudvaron, mert a busz, aminek jönnie kellett volna, nem jött. És mindezt az egyetlen olyan napunkon, amikor Simonka (Juli kisfia) nélkül mentünk el, és együtt izgultunk, hogy mikor lesz busz, és ugyan ami a következőnek ki van írva az valóban lesz e. De jött és mi végül éjszaka hazaértünk. 
Ipswich nincs messze, 20 perc vonattal (most vonatoztam), amire szinte már leülni sem érdemes a magamfajtának. De azért leültem, lássák, hogy tudom én, hogy ez egy vonat és nem a londoni metró. A városról szintén nem tudok sokat mondani. Valamivel "modernebb", mint Colchester (ami ugye a legrégebbi angol város) és inkább "multikulti". Úgyhogy a kulturális kitekintés és a gasztroturizmus jegyében egy török "take away"-be vetett minket a sors. (Nem mintha otthon ne láttam volna elég kebabot, de így szebben hangzott). Én igazából sült krumplit akartam enni (tudom....tudom....akkor miért nem mentem olyan helyre, a válaszom egy durcás csak) úgyhogy csirkés kebabot kértem sült krumplival (ami amúgy az extrák között szerepelt, tehát általuk ételnek nem tekintett valami, amit csak valami mellé kérsz pluszba)

  Itt amúgy már egy picit beleettem, mert elfelejtettem, hogy dokumentálnom kell. De a lényeg látszik. Finom volt, de még mindig a burger a nyerő. Miután jóllaktunk, megérkezett Szabi haverja Csaba (vele már duplájára nőtt az ipswichi magyar ismerőseim száma) vele dumálgattunk, és az est zárásaként betértünk a Groove nevű szórakozóhelyre. A hely, amúgy igen jó volt, mindig hiányoltam otthonról az ilyen helyeket, ahol régebbi zenékre mindenféle ember táncol. (Itt szeretném Aga számára felidézni a hatalmas bulizásunkat DJ Paplan muzsikájára, na ez kb olyan volt, már ami a hely hangulatát illeti.) Vasárnap szépen hazavonatoztam, dolgoztam kicsit és megfáradtan hazatérve várt a meglepetés. Sarah roast dinnert készített. Be tudom mutatni ezt is, mert mivel Sarah azt mondta, hogy ez most pont úgy néz ki, mint egy tipikus sunday roast dinner, úgy éreztem emléket kell neki állítanom:

Én nem tudom, hogy miért - lehet hozzászoktam az itteni ízekhez- de ezt most kifejezetten finomnak értékeltem. A "kenyérszósz" is nagyon meggyőző volt (a tányér szélén látható, gyanúsan krumplipürének néz ki, de nem az). Úgyhogy vasárnap is jóllakattam magam.
Ami az egyéb ügyeket illeti, új munkám még mindig nincs, nem is láttam semmi olyan hirdetést, amire úgy éreztem, hogy alkalmas lennék, így nem is jelentkeztem az elmúlt héten sehova. Még nem parázom nagyon ezen, persze jó lenne ha jönne valami, de a jó hír az, hogy ez holnap is lehet, vagy azután.
Egyébként újra rekordokat döntögetek gyaloglásban, mivel spórolni akarok a buszjegyen, mivel egészséges és mivel mostanában nemigen siketek sehova. Tehát azt a taktikát folytatom, hogy munkába menet busszal megyek (hogy el ne késsek) és hazafelé pedig szépen gyalogolok. Ez némelyik napon, pl szerdán és pénteken több óra elfoglaltságot jelent.
Most hétvégén nem megyek sehova, maradok szépen a kis városomban, szombaton - ha minden igaz - megyek az East Hilli házba, Emily hívott meg vacsizni. Vasárnap meg a colchesteri magyarokkal találkozom (csak, hogy ne teljen el hétvége magyar szó nélkül:)))
Azután nem tudom, az még messze van.
xxxxx

London London

Igazából itt élek Londontól nem messze közel egy éve és még egyszer sem látogattam el oda. Szóval számomra London egy 13 éves koromból derengő egynapos kirándulás emlékfoszlánya, illetve a Liverpool Street és a Victoria közötti metrószakasz. (Nem elfelejtve azt az élményt, amikor két éve Katival Londonban rekedtünk egy éjszakára mert a gépünk késve indult, így késve érkezett és így mi is lekéstük az utolsó vonatunkat, amivel mentünk volna tovább. Feledhetetlen élmény volt, amit ezúton is köszönök a WizzAir-nek és szeretném megköszönni a Liverpool Streeten található McDonald's "étteremnek", hogy hagytak minket ott átvészelni az éjszakát a többi csövessel együtt.) Szóval számomra London kb ennyi volt.
De az élet idén azt is dobta nekem, hogy az egyik legjobb barátom (aki Z álnéven kommentelget ide, igen te ott, borzongj bele, én téged az egyik legjobb barátomnak tartalak) Londonban van egy fél évig. Így felkerekedtem, vettem buszjegyet és szépen elutaztam Londonba.
Kezdem megszokni a buszozást. Illetve a 27 órás buszút után már semmi nem tűnik hosszúnak. Két óra. Mi az? Semmi ugye? Plusz itt erre mifelénk, mintha az nem lenne szempont, hogy "költséghatékony" legyen a közlekedés. Ez igaz az itteni tömegközlekedésre, de ezekre a távolsági járatokra is. Nincs tömeg, általában mindenki magában üldögél. Persze erre is rá kellett cáfolnia az életnek, mert most London felé kaptam magam mellé egy nénit. Már amikor felszállt tudtam, hogy le fog mellém ülni. Nem azért mert nem volt hely, hanem mert lusta volt hátrébb menni, és a közelben én voltam a legszimpatikusabb figura. Leült mellém, az ölembe dobta a táskáját, ahogy azt kell szépen a rendnek megfelelően, majd elkezdett keresztrejtvényt fejteni. És micsoda illatfelhő volt körülötte.......ez volt a gratis azt hiszem.
London nekem még mindig nem a csoda, pedig általában rajongok az angol dolgokért. De London nekem még mindig csak egy város. Lehet, hogy az igazi arcát még mindig nem láttam. Talán legközelebb ha több időt töltök ott.
Nem tudom, hogy ki mint vélekedik, de nekem az a meglátásom, hogy Londonban élni olyan, hogy dolgozol valahol, utána megpróbálsz valahol a melóhelyed közelében lakást/szobát szerezni és mivel rengeteget kell dolgoznod, hogy sok pénzed legyen hiszen az élet Londonban nagyon drága, nagyjából ezt a távot teszed meg minden nap, esetleg van némi szociális életre lehetőséged és ennyi. Szóval, hogy valójában a legtöbben abban a körzetben léteznek, ami a munkahely és az otthon között zajlik. Ha szerencséd van ez a kb központban van, ha nincs hát nincs. Persze ismétlem, hogy mondom ezt úgy, hogy eddig egyetlen éjszakát töltöttem Londonban egy mekiben.
Igazából nekem egy vágyam volt (és ehhez nem kellett volna Londonba mennem) burgert akartam enni egy pubban és cidert inni hozzá. Sajnálom, én ilyen barbár vagyok, adjanak enni, adjanak inni és utána meglátjuk. Szóval mi is sétáltunk kicsit, aztán találkoztunk egy Anna nevű lánnyal, aki egy ismerősöm ismerőse, és így hármasban szépen beültünk egy pubba.
Természetesen akaratlanul is elsétáltunk egy-két látványosság mellett mint pl a Buckingham Palace vagy a Paccadilly Circus, de előbbi nekem egy csak egy ház, az utóbbi meg egy fényújság és két szobor - vessetek meg, de így éreztem, így ezekről képet nem is készítettem, akit érdekel keressen rá a google képkeresőjében, én nem akartam ugyanazt ugyanabból a szögből lefényképezni. (Nem beszélve azokról a roppant vicces képekről, amikor valaki a távolság optikai csalódását kihasználva olyan képet készít, mintha a kezében tartaná a palotát....)
Lefényképeztem ellenben a burgerünket. Csodálatos volt. Ez az egyik olyan dolog, amit itt nagyon nagyon tudnak csinálni. Pubban burger kihagyhatatlan. Ajánlom mindenkinek.
Íme:

Elsőre kicsinek tűnt, de meg kellett vele küzdeni. Nem adta könnyen magát, de legyőztük. :)
Szóval ez van velem dióhéjban, illetve megnyugtatásként szeretném közzétenni (amit eddig is tudtunk), hogy kaptam egy levelet attól a cégtől, ahol interjún voltam, hogy sajnos nem volt sikeres a jelentkezésem. Sebaj. Majd a következő.
Puszilok mindenkit.
xxxx

Oda és vissza

Sokat merengtem azon, hogy mikor és hogyan fogom megtörni a csendet. A blog írás bizarr műfaj abból a szempontból, hogy tagadhatatlanul van egy napló jellege, ugyanakkor nem feledheted el a tényt, hogy ezt az Internetre teszed ki. És az Internet nem felejt, mint az köztudott. Nem mintha különösebben érdekelne, hogy esetleg olyasvalaki talál rá a blogomra, aki nem ismer. És nem a titkolózás a lényeg, de nyilván vannak olyan történetek, amik egyszerűen nem "blogra - valóak". De néha történnek olyan dolgok, amik annyira átrendezik az életed, mindent ami korábban volt, hogy nem tudod a privát szférádra hivatkozva "eltitkolni". Mert egyszerűen minden megváltozott, és nem tudod ugyanazt ugyanúgy folytatni. Tényleg nehéz volt eldöntenem, hogy megírom e a történetem a blogra, de azt érzem, hogy ha valaha valahogy folytatni szeretném a blogot, akkor meg kell tennem.
Szóval velem is történt valami decemberben. Pasi ügyekről soha nem írtam ide, leginkább tényleg azért mert azt éreztem, hogy túl privát dolog ez. Sokféle hülye tapasztalat ért itt engem, többségében leginkább csak viccesek. Aztán lett valaki, Charlie. A történetünket nem írom meg. Nem tudom. Nem most, és nem ide. Annyit tudok csak mondani "rólunk", hogy azt hiszem (tudom) szerettük egymást, hogy valahogy furcsa módon nagyon jó volt nekünk együtt. Aztán egy hétfői napon (december 12-én) kora este meghalt egy autóbalesetben. Nem ő vezetett, utas volt a vétkes kocsiban. " he was the only person, who didn't walk away".
Kicsit úgy vagyok ezzel, mint Forest Gump, "Többet nemigen tudok mondani erről".
Egy héttel később én mentem haza, de nyilván nem tudtam úgy és azt megvalósítani, ahogy szerettem volna. Otthon lenni jó volt, mindenki nagyon akart segíteni, és tényleg minden támogatást megkaptam minden irányból. Talán ennek is köszönhető, hogy mindennek ellenére vissza tudtam jönni ide. És visszajönni is jó volt. Nehéz volt elindulni, nehéz volt azt mondani, hogy igen, egy részem menekülne minden elől, de ugyanakkor zsigerből érzem, hogy ha valaha, valahogyan fel tudom dolgozni a történteket, az csak itt lehetséges. Nem szaladtam el, és erre büszke vagyok.
Szóval ez a januári visszatérés egy kicsit újrakezdés nekem megint. Újra munkakereső vagyok. Ennek praktikus okai is vannak, ugye véget ért a Range (amit egyáltalán nem bánok) tehát emiatt mindenképp keresnem kell (bár visszamehetnék, mert végül az utolsó napomon felajánlották, hogy januárban keressem meg őket, de nem akarom), másrészt érzem, hogy szükségem van valami másra. Például megtudtam magamról, hogy nem szeretek egyedül dolgozni. Unom a takarításban, hogy néha nincs kihez szólni (és most, hogy már nem jelent gondot a beszéd, ez nagyon zavar) és sokszor gépiesen ismétlődik minden. Úgyhogy most keresem az új irányokat, az új lehetőségeket. Ma voltam például állásinterjún egy care munkára. (ez amolyan gondozás féle.) Nem tudom mi lesz belőle, általában szoktam érezni, hogy ez jól sikerült, lendületes volt, ennél ezt most nem éreztem, de nem tudom igazából, hogy mi miatt. Az biztos, hogy bosszantottak az üres kérdések (Mit gondolok, milyennek kell lennie egy jó care worker-nek?) És üres kérdésekre, csak üres válaszokat tudok adni, de közben bosszant, hogy ilyen semmi az egész. Abban maradtunk, hogy jövőhéten hívnak. Meglátjuk, de alapvetően bizakodom. Érzem, hogy erre van most szükségem. Törődni másokkal. Nem akarom nagyon nyálassá tenni ezt a bejegyzést, de egyszerűen szükségem van ilyen jellegű munkára azért is, hogy érezzem, hogy van még bennem valami abból, ami a korábban volt. Mert most nekem újra kell gondolnom sokmindent. Nem azért mert én így akarom, hanem mert az élet ilyenné vált nekem. Nem tudom például, hogy tudok e még hinni "istenben", vagy "jóságban", vagy abban, hogy ha kedves vagy másokkal és a pozitív dolgokra koncentrálsz az a helyes út e? Vagy van e út egyáltalán.
De kérlek titeket, ne aggódjatok értem. Csinálom a dolgom, minden nap elmegyek dolgozni, mosolygok másokra, és próbálok nem büntetni senkit azért, ami történt.
És bocsánat mindenkitől, akivel nem tudtam találkozni, tervezem, hogy nyáron hazalátogatok, remélem akkor minden jobb lesz. (az idő biztosan). Puszilok mindenkit! xxx