egy törött kisautó, egy állásinterjú, 90 font = 120 font és egy postára adott útlevél

Egy gyónással kell kezdenem. Még kedden történt, hogy az audiban véletlenül (szorgos portörlés közben) az egyik asztalról levertem egy kisautót. Ami valami dísztárgy szerű - egy összetört audit ábrázol - ezen még a véres légzsák is kivehető volt - összességében elég bizarr, az van ráírva, hogy érdeklődj a biztosítások felől. Majdnem minden asztalon van egy ilyen. És hát levertem egyet (konkrétan Robert asztaláról), ami persze szétesett. Az volt a vicces az egészben, hogy ezek ugye összetört autók és nem bírtam eldönteni, hogy "eredetileg" mennyire volt összetörve és mi az általam okozott kár? És hogy vajon ezek egyedi darabok és pótolhatatlan darabot tettem tönkre vagy esetleg raklapnyi ilyen cuccuk van, amit abban a szobában őriznek, ahova én nem mehetek be? És különben is most mit csináljak? Írjak egy bocsi cédulát? (Hi Robert, I'm sorry. Emmy) Végül megpróbáltam összerakni és lapítani. Aztán csütörtökön mentem melóba, persze összefutottam Roberttel. Eszembe jutott az autó, de nem bírtam szóba hozni. Kedves volt, mint mindig és ő sem tett említést a kisautóról. Persze alig vártam, hogy lelépjen és megnézzem történt e valami változás. Lelépett. Megnéztem és azt láttam, hogy igen történt változás, de pusztán annyi, hogy jobban szét volt esve az egész. Ebből az következik, hogy vagy "túlságosan összeraktam" az amúgy törött autót, vagy meglátták, hogy el van törve és ezen felbuzdulva jobban szétszedték. Vagy a harmadik variáció, elővettek egy "új törött kisautót". Hogy jobban értsétek kb miről beszélek, az autó szélvédőjét és rendszámtábláját szépen oda raktam, ahol annak a helye vagyon, való igaz, hogy mondjuk pattintani vagy bármilyen más módon rögzíteni nem tudtam, de azért odahelyeztem. Na ezzel szemben most a szélvédő az autó váza mellett hever és a rendszámtábla is valahol máshol van. Mindegy, a lényeg annyi, hogy nem lett belőle gond, én meg azóta fokozottan figyelek a portörlésre is.
A mai napunk sűrű volt, reggel egy interjún kezdtem. A pasit Simonnak(!!!!) hívják és úgy indult a levelezésünk, hogy jelentkeztem egy állásra, amire ő visszaírt, hogy csatoljam újra az önéletrajzom, mert valami nem jó vele, nem tudja megnyitni. Azóta sem tudom, hogy mi lehetett vele a baj, de elküldtem neki újra és végül behívott egy interjúra. Paráztam kicsit, de elmentem. Igazából semmi nem derült ki, neki is az volt a problémája, hogy nincs kocsim és nem tudok vezetni, tehát hogy fogok eljutni olyan helyekre, amik nem a városközpontban vannak - mert én ugye ott lakom. És hiába mondom, hogy szeretek gyalogolni, az angoloknak a gyaloglás extrém sport. Egyszerűen nem értik, hogy miért közlekedem gyalog, még a bicajjal sem lehet őket megpuhítani. Mindenesetre azzal váltunk el, hogy ő mindenképp szeretne nekem valamilyen lehetőséget adni, ezért valószínűleg az elején csak helyettesítenék itt-ott és meglátjuk, de hétfőn jelentkezik. Úgyhogy most várom Simon jelentkezését és próbálok pozitív energiákat sugározni, hogy legyen a dologból valami.
Ezek után - ha már így benne vagyok az ügyintézésben - elintéztem végre azt a tetű Home Office regisztrációt. Ami egy rablás, mert maga a regisztrációs díj csak 90 font, de ha a postán befizetsz 90 fontot annak kb 10 font a kezelési költsége és mivel ajánlott levélként ajánlott küldeni - el kell küldened az útleveled is a nyomtatvánnyal együtt - a levél és a válaszboríték postaköltsége újabb 10 font. És mivel még mindezek mellé két darab színes igazolványképet is kell mellékelned (csináltattam egyet, hát csodás lett, a szokásos félmosoly, a nő, amikor átadta annyit fűzött hozzá: So cute :)) összességében kifizetsz 120 fontot. Dühítő, de legalább csak egyszer kell ezt lenyomni és utána békén hagynak. Én meg örülök, hogy túl vagyok rajta. Úgyhogy most az útlevelem a Royal Mail kegyeire bízva robog valahol az angliai utakon. A nyomtatványhoz a fényképemet egy kis esernyős gémkapoccsal erősítettem oda - amit előző nap az irodában találtam - ,remélem értékelni fogják a kedvességet. Én mindig örültem, ha valami ilyen jött velem szembe, emlékszem, hosszasan őriztem egy csont alakú gémkapcsot, aztán nem tudom mi lett vele.