Malacpofa :)

Elkezdődött a korán kelés. Na jó. Nem olyan korán, de az angliai életemhez képest korán kell kelnem. És mivel félek attól, hogy elalszom, egy órával korábban pánikban ébredek, hogy jaj ugye nem aludtam el. Remélem ez csak időleges, mert amúgy biztos forrásból tudom, hogy ez, a tényleges elalvás legbiztosabb módja:) Amúgy igazi minta munkavállaló vagyok. A munkába előbb érkezem (bő tíz perccel) és ha már van ott valaki, akkor gyorsan nekikezdek a melónak (persze ettől még nem lépek le előbb). Mondhatnám, hogy a lelkesedés késztet erre, de az igazság az, hogy annyira félek attól, hogy kiszaladok az egy órás limitből (leginkább attól tartok, hogy ha nem végzek időben, akkor felmosófával kell szédelegnem a sok vásárló között, béna vigyorral az arcomon). Úgyhogy inkább ráhúzok, bár így is folyton rohanok. Ami idegesít, hogy soha nincs olyan, hogy nyugodtan csinálhatnám a dolgom, mert valaki biztos jön, vagy kolléga, vagy a postás, vagy valaki, aki összejárkálja szépen a "művem". Eleinte próbáltam ott újra felmosni, de akkor biztosan jött valaki megint és rájöttem, hogy ennek így nincs értelme. Egyszerűen nem várhatják ez el. És pár napja nem csinálom, ha úgy alakul igazítok rajta, de nem erőltetem. Eddig még nem akadtak ki, szóval úgy veszem, hogy ebben megállapodtunk.
Amúgy általában a boltvezető nő enged be. Furcsa teremtés, az első napokban próbáltam rá mindig mosolyogni, de ,valahogy nem viszonozta. Ami itt meglepő (otthon nem lenne az, de otthon én sem szoktam széles vigyorral üdvözölni mindenkit). De mostanra mintha engedne a jég, asszem ma rám mosolygott. (persze közben összelépkedte a felmosásom, de mindegy). A nevét még nem tudom, de kinézetre pontosan olyan, mint ahogy a legtöbben az angol nőket (a csúnya angol nőket) elképzelik. Duci, szemüveges, és a fogai között olyan rés van, hogy a kisujjam beférne (nem próbáltam ki, de kb.) Igazi "malacpofa" és ezt most nem sértésnek szántam. Eszembe is jut minden reggel a Megáll az idő című remek filmünk örökbecsű része: "Ki a mi vezérünk? - A Malacpofa! - Ki dobja fel? - Mindenki! - Ki kapja el? - Senki!" Szóval erre gondolok miközben szélesen mosolygok rá.
De amúgy tényleg kedvesek, most, hogy megszokták, hogy minden reggel találkozunk köszönni is szoktak.
Az Audiban is megy minden az útján, Roberttel most már minden alkalommal találkozom, nem tudok úgy menni, hogy már ne legyen bent. Mindig elmondja, hogy jaj milyen sűrű volt a mai napja és ne haragudjak már megy is.
A takarítással kapcsolatban úgy érzem két nagy konfliktusom van. Az egyik óriás konfliktusom a zsinórok. Soha nem elég hosszú, mindig beleakad valamibe, összegabalyodik, rémes. Vezeték nélküli gépeket szeretnék! Most! Főleg a vasárnapi R2D2 művelethez, mert ott aztán végképp elszabadul a pokol, mivel oda vissza rohangálok azzal a géppel, állandóan alámegy, vagy beakad, ha beakad, akkor nem tudja rendesen felszívni a vizet. Csendesen káromkodok egy hatalmas szerelőműhely közepén minden vasárnap délután.
A másik konfliktusom a fehér járólap (ez van az Audiban és a Visionban is). Hiába porszívózom fel felmosás előtt tuti, hogy egy hajszál egy kis kavics előkerül és azt fogom jobbra-barra lökdösni a felmosóval. Plusz ugye meglátszik rajta minden. (Bár anyukám bölcsen rávilágított, hogy a fekete rosszabb lenne).