new beginning

Kedves Otthoniak! Egy páran már tudjátok, a legnagyobb változás nálam az, hogy hétfő óta egyedül folytatom angliai kalandozásom. Gábor elment Skóciába. Ez persze azt is jelenti, hogy újra a munkaerőpiacon találtam magam. Gőzerővel újra munkát keresek. Egy harmadikat. Nehogymár nyugi legyen. Ezt magam sem gondolhattam komolyan. Úgyhogy újra jönnek a telefonálások, az inetrjúk, a bénázások.
Ebben a témakörben ma ismét remekeltem. Még a múlt héten jelentkeztem egy melóra, és be is hívtak egy interjúra. A pasi már indításnak nagyon vicces levelet írt, megírta hogy hol, mikor, hogy fekete öltöny lesz rajta, hogy őszes a haja és hogy egy fekete mercivel jár. Ezen a ponton kicsit vesztett a komolyságából a dolog (nem tudtam mire vélni ezt a infót a kocsiról - még Agát is bevontam az értelmezésbe, de vele is csak annyira jutottunk, hogy ennek semmi értelme, lehet, hogy csak villogni akar a kocsival, vagy arra akar utalni, hogy ha meglátom a fekete kocsit, tudjam, hogy jó helyen vagyok. ) Gondosan kinéztem a térképen, hova is kell mennem, megterveztettem az útvonalat, a google maps szerint 36 perc az út, én azért elindultam egy órával korábban. Odaértem - azt hittem a megadott helyre - ahol majd egy kávézót kell keresnem. De mivel rengeteg időm volt még, nem mentem be (mivan ha nem tudok olyan egyszerűen kijönni) inkább az utcán ácsorogtam. Idegesnek nem éreztem magam. Már egyre kevésbé szorongok az ilyen helyzetekben, vagy csak nem akartam eléggé ezt a melót, és nem éreztem tétnek. Aztán elindultan - olyan tíz perccel a megbeszélt idő előtt - megkeresni a kávézót, tehát mentem arra, amerre szerintem lennie kellett volna. Nem volt ott semmi. Egy ajtó, amire az volt ráírva, hogy automatikusan nyílik, de nem nyílt. Elindultam más irányokba, hátha. Sehol semmi. Már amikor kezdtem volna feladni, hogy ok itt nem lesz semmi, nem találtam meg a kávézót jött egy nénike hatalmas tálcákkal (amúgy vele csak azért kezdtem el beszélni mert azt hittem azt magyarázza nekem, hogy segítsek kinyitni az ajtót - azt az ajtó, ami az én korábbi tapasztalatom lapján nem nyílik.) Szóval kérdezte mit keresek, mondtam, hogy a kávézót - úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna neki, hogy az állatpreparátor boltját keresem. Visszakérdezett, hogy diák vagyok e. Erre nagy buszkén mondtam, hogy nem, nekem ott kérem egy megbeszélésem van. De nem hagyott nyugodni, hogy csak nem stimmel valami. Előkaptam a kis jegyzeteimet, amiket magamnak csináltam (ott volt a pasi neve, amit leírt nekem cím gyanánt és a kis béna kézzel rajzolt térképem). Erre ő jaaaaa. Az nem itt van. Elirányított, én meg rohantam és próbáltam megjegyezni, hogy hol merre fordultam, hogy utána azért hazataláljak. Hát mit is mondjak, olyan volt a hely mint nálunk egy kifőzde. Ami a hangulatot és a dekorációt illeti pontosan olyan, csak itt kaja nem volt. Beléptem és gondoltam itt nem lesz nehéz kiszúrni valakit öltönyben, de senki nem volt öltönyben. Beálltam a sorba, hogy ok, akkor veszek valamit inni, ne ácsorogjak céltalanul, és közben figyeltem az embereket. Nem volt sok asztal, olyan hat - hét. Volt egy asztal, ahol egy idősebb meg egy fiatalabb pasi ült. aktatáska is volt náluk. A sor meg nem haladt, nem jutottam előrébb. Úgy voltam vele, ok bepróbálom ezt a két pasit, ok, hogy én egy Paulra számítottam öltönyben, de az élet csupa meglepetés ugyebár. Ő volt az, egész konkrétan egy bácsi volt, hideg kék szemekkel és a colchesteri barátjával Peterrel. Nice to meet you. :) Rögtön azzal kezdték, hogy mondjam el ki vagyok, mert ők semmit nem tudnak rólam. (Na ettől a falnak tudok menni - ott az önéletrajzom barátom, amit ugye előzetesen elküldtem neked.) Ok belekezdek, na annál tovább nem jutottunk, hogy dolgozom. Kérdik mikor. Elmondom. (Hogy lássátok a lényeget ők két hirdetést adtak fel, az egyikben egy reggeli munkára kerestek embert, a másikban délutánra) Az nem jó, mert ők reggel is keresnek embert. Mondom ok, de engem meg a délutáni érdekel. Valamiért nem akartak tágítani ettől a reggeltől. Ez kezdett kicsit fárasztani. Mondtam, hogy sajnálom, de én nem szeretném lecserélni a reggeli melóm, mert lojális szeretnék lenni a céghez. Ettől még jobban elkezdtek alkudozni, hogy akkor fél órával kezdjek előbb itt és akkor fél órával később érek a másik helyre. De megvilágítottam nekik, hogy sajnos a távolságok miatt ez nem menne így (nagyon könnyű volt ezt megértetni egy olyan emberrel, aki nem ismeri a várost és egy olyannal, aki elvben igen, de valahogy mégsem. ) Ha össze akarom foglalni, akkor nem voltak szimpik, a hely messze volt, és amúgy tényleg nem akarom lecserélni a meglévő melóim, mert azokat szeretem. Végül azzal váltunk el, hogy ha úgy alakul hívnak. Kedvesek voltak, nem volt velük baj, de nem tűntek egy profi társaságnak. Én azt szeretem, ha a főnök elmondja miről van szó, elmondja mit szeretne, kérdezget kicsit és ennyi. De ezek megakadtak ott, hogy reggel dolgozom, és igazából az sem derült ki számomra, hogy milyen melóról beszélünk. (Jó, volt egy pont ahol már nem is nagyon érdekelt). Mindenesetre nem vagyok csalódott, majd jön más. Ez is egy tapasztalat volt.
Ami nagyon szomorú hír, hogy Sarah is elköltözik a házból :( Ezt nagyon sajnálom, mert ő nagyon kedves volt mindig. Hiányozni fog. Ezzel jelenleg én vagyok a második legrégebben a házban lakó lakó, előttem van Amy, aki egy pár nappal előttünk érkezett. A többiek (Dan és Emily) mind utánam érkeztek. Lehet, hogy nekem is költözni kéne? Nem tudom. Most még várok kicsit. A ház jó helyen van, megszoktam a környezetet. Ebben a csavargó létben is kell valami biztonságos. Szóval kell valami, amit otthonomnak gondolhatok. És most ezt megborítani asszem nem lenne jó. Még abból az érzésből sem keltem fel teljesen, hogy egyedül vagyok itt.
Mármint ne értsetek félre én tök jól vagyok. Pörög most a meló is, voltam helyettesíteni a suliban is, meg mindig van valami intézni valóm, nem fordultam be, de ismerem magam, hogy nem jó, ha minden szálat összegubancolok. Jobb, ha szépen sorjában alakítgatom a dolgokat. Tökéletesítem:)