Oda és vissza

Sokat merengtem azon, hogy mikor és hogyan fogom megtörni a csendet. A blog írás bizarr műfaj abból a szempontból, hogy tagadhatatlanul van egy napló jellege, ugyanakkor nem feledheted el a tényt, hogy ezt az Internetre teszed ki. És az Internet nem felejt, mint az köztudott. Nem mintha különösebben érdekelne, hogy esetleg olyasvalaki talál rá a blogomra, aki nem ismer. És nem a titkolózás a lényeg, de nyilván vannak olyan történetek, amik egyszerűen nem "blogra - valóak". De néha történnek olyan dolgok, amik annyira átrendezik az életed, mindent ami korábban volt, hogy nem tudod a privát szférádra hivatkozva "eltitkolni". Mert egyszerűen minden megváltozott, és nem tudod ugyanazt ugyanúgy folytatni. Tényleg nehéz volt eldöntenem, hogy megírom e a történetem a blogra, de azt érzem, hogy ha valaha valahogy folytatni szeretném a blogot, akkor meg kell tennem.
Szóval velem is történt valami decemberben. Pasi ügyekről soha nem írtam ide, leginkább tényleg azért mert azt éreztem, hogy túl privát dolog ez. Sokféle hülye tapasztalat ért itt engem, többségében leginkább csak viccesek. Aztán lett valaki, Charlie. A történetünket nem írom meg. Nem tudom. Nem most, és nem ide. Annyit tudok csak mondani "rólunk", hogy azt hiszem (tudom) szerettük egymást, hogy valahogy furcsa módon nagyon jó volt nekünk együtt. Aztán egy hétfői napon (december 12-én) kora este meghalt egy autóbalesetben. Nem ő vezetett, utas volt a vétkes kocsiban. " he was the only person, who didn't walk away".
Kicsit úgy vagyok ezzel, mint Forest Gump, "Többet nemigen tudok mondani erről".
Egy héttel később én mentem haza, de nyilván nem tudtam úgy és azt megvalósítani, ahogy szerettem volna. Otthon lenni jó volt, mindenki nagyon akart segíteni, és tényleg minden támogatást megkaptam minden irányból. Talán ennek is köszönhető, hogy mindennek ellenére vissza tudtam jönni ide. És visszajönni is jó volt. Nehéz volt elindulni, nehéz volt azt mondani, hogy igen, egy részem menekülne minden elől, de ugyanakkor zsigerből érzem, hogy ha valaha, valahogyan fel tudom dolgozni a történteket, az csak itt lehetséges. Nem szaladtam el, és erre büszke vagyok.
Szóval ez a januári visszatérés egy kicsit újrakezdés nekem megint. Újra munkakereső vagyok. Ennek praktikus okai is vannak, ugye véget ért a Range (amit egyáltalán nem bánok) tehát emiatt mindenképp keresnem kell (bár visszamehetnék, mert végül az utolsó napomon felajánlották, hogy januárban keressem meg őket, de nem akarom), másrészt érzem, hogy szükségem van valami másra. Például megtudtam magamról, hogy nem szeretek egyedül dolgozni. Unom a takarításban, hogy néha nincs kihez szólni (és most, hogy már nem jelent gondot a beszéd, ez nagyon zavar) és sokszor gépiesen ismétlődik minden. Úgyhogy most keresem az új irányokat, az új lehetőségeket. Ma voltam például állásinterjún egy care munkára. (ez amolyan gondozás féle.) Nem tudom mi lesz belőle, általában szoktam érezni, hogy ez jól sikerült, lendületes volt, ennél ezt most nem éreztem, de nem tudom igazából, hogy mi miatt. Az biztos, hogy bosszantottak az üres kérdések (Mit gondolok, milyennek kell lennie egy jó care worker-nek?) És üres kérdésekre, csak üres válaszokat tudok adni, de közben bosszant, hogy ilyen semmi az egész. Abban maradtunk, hogy jövőhéten hívnak. Meglátjuk, de alapvetően bizakodom. Érzem, hogy erre van most szükségem. Törődni másokkal. Nem akarom nagyon nyálassá tenni ezt a bejegyzést, de egyszerűen szükségem van ilyen jellegű munkára azért is, hogy érezzem, hogy van még bennem valami abból, ami a korábban volt. Mert most nekem újra kell gondolnom sokmindent. Nem azért mert én így akarom, hanem mert az élet ilyenné vált nekem. Nem tudom például, hogy tudok e még hinni "istenben", vagy "jóságban", vagy abban, hogy ha kedves vagy másokkal és a pozitív dolgokra koncentrálsz az a helyes út e? Vagy van e út egyáltalán.
De kérlek titeket, ne aggódjatok értem. Csinálom a dolgom, minden nap elmegyek dolgozni, mosolygok másokra, és próbálok nem büntetni senkit azért, ami történt.
És bocsánat mindenkitől, akivel nem tudtam találkozni, tervezem, hogy nyáron hazalátogatok, remélem akkor minden jobb lesz. (az idő biztosan). Puszilok mindenkit! xxx