egy óriás vagyok

Eltelt az első hetem az új helyen. Igazából hosszú betanulási időszakról nem beszélhetünk, mert szerdán kezdtem, akkor az idő nagy részét elvitte a papírmunka, illetve a kötelező körök (hol van a tűzkijárat, merre kell menekülnöm, mi a Range stb...) tehát maradt kb egy órám Clairrel, ami nagyjából azzal telet, hogy itt van egy szekrény, benne cuccok, itt egy másik, ezzel ezt csináljuk, ott ezt a felmosót használjuk. Aztán másnap bementem és Clair nem volt bent, az Admin osztályra bementem, hogy jelentkezzem. Ott dolgozik egy Sarah nevű nő, aki mindig pörög és nagyon képben van mindennel kapcsolatban, ő intézi a papírokat, a beosztást, amolyan HR lehet (nem tudom jól belőni a kategóriákat, mert itt nincsenek nagyon posztok, van három iroda az ADMIN és ott történik minden. Bármit akarok oda kell mennem, ott adják az egyenruhát, ott készül a beosztás, ott van a magaer is, szóval minden). Mondom neki, hogy itt vagyok, mondta, hogy tökjó, de Claire ma off, mert vérvizsgálatra kellett mennie. Szóval nem nagyon tudják mit csináljanak velem. Én ott álltam, hogy ok, akkor elfoglalom magam, amikor megjelent Sharon (Bankáros olvasóim kedvéért, Király Juli kettő. Komolyan, eszméletlen energia bomba, mindig rohan, de mindig fülig ér a szája, még külsőre is hasonlít rá), aki megkérdezte, hogy mennyi időnk volt tegnap Clairrel, mondtam neki, hogy nem sok, de tudom mi hol van, meg van nagyjából egy listám arról, hogy mi a feladat. Megbeszéltük, hogy mit csináljak és elkezdtem. Pár órával később Clair is megjelent és onnantól együtt melóztunk, Aztán másnap (pénteken) mondta, hogy ő itt van és kérdezzek ha akarok, de ő most valami papírokkal foglalkozik. Szóval gyakorlatilag pénteken is már egyedül melóztam, szombat reggel meg csak beugrott, hogy megnézze ok vagyok e,  és ha ok, akkor ő megy is, négy hét szabadságra. Úgyhogy most csak én leszek. És a jövőhéten ténylegesen csak én fogok dolgozni ebben a munkakörben, mert a délutános takarító (David) a jövőhéten még szabadságon lesz.
Mindent összevetve jó hely ez, mert nagyjából a magam főnöke vagyok, azt csinálok, amit akarok, ahogy akarom, olyan tempóban ahogy akarom. Persze van egy fontossági listám, de az a józan észt követi, így nincsen gondom. Két dolog van, ami zavaró, az egyik az, hogy minden eszközöm rettenetesen pici. Nem tudom miért, lehet, hogy azért mert Claire pici és hozzá van igazítva minden, vagy fogalmam sincs, de tény, hogy szinte állandóan óriásnak érzem magam, amint a csöpp kis seprűmmel, a csöpp kis lapátra tolom rá a cuccot. Komolyan, mintha gyerekektől szedtem volna el az eszközöket. Túl azon, hogy elég kényelmetlen, tényleg röhögnöm kell, ahogy meglátom magam néha a tükörben.
A másik idegesítő dolog, hogy az egyenruhának hála, állandóan megállítanak a vásárlók, hogy hol van ez, vagy hol van az. A kellemetlen az ebben, hogy ha meg is értem, hogy mit keres, akkor sem feltétlenül tudom, hogy merre van. És jelentem az eladókat ilyenkor soha nem látom, én sem. Tehát nem lesz könnyebb, ha belül vagy egy ilyen intézményen, egyszerűen, ha kérdésed van, eladó tuti nincs a közelben, úgy tűnik ez az univerzum törvénye. Ez így van akkor is, ha ott dolgozol és akkor is ha nem. Szóval ilyenkor mindenekelőtt idétlenül mosolygok (mert az fontos) és kétségbeesetten megpróbálok segíteni, néha jobb híján elküldöm őket valamerre és remélem, hogy vagy megtalálják amit keresnek, vagy legalább találnak arra egy eladót. De ez tud zavarni (ha meghallom, hogy "excuse me" legszívesebben elszaladnék). Persze nem teszem, bízom benne, hogy idővel jobb lesz ez is. Kiismerem a boltot, az embereket, akik általában tényleg extra cukik, segítőkészek, türelmesek, barátságosak.