field

Ma megkirándultattam magam. Nem volt eltervezve. Mert az van, hogy a golf klubba vezető úton van egy szakasz, ahol nincs járda, egy nem túl forgalmas erdei autóút, átlag 7 perc alatt teszem meg, szóval nem hosszú (btw bicajjal kevesebb lenne, de mivel még mindig reszketek a biciklin mint a kocsonya, nem merészkedem erre az útra bicajjal), meg okosan mindig a forgalommal szembe megyek (remélem, hogy okosan) szóval annyira nem vészes. Ugyanakkor nem szeretem. És ma mikor battyogtam hazafelé észrevettem útközben egy táblát, ami gyalogos útvonalat jelölt. Benéztem, kis ösvénynek tűnt, de úgy döntöttem megpróbálom. Hosszasan meneteltem a kis ösvényen, közben különböző táblák biztattak, hogy bizony, még jó irányba haladok. Aztán egyszer csak egy mezőn találtam magam, ott volt a tábla, hogy igen-igen ez a gyalogos útvonal. A probléma "csupán" annyi volt, hogy háromféle utat láttam, egy kb betonozottat az egyik szélén, egy köves-murvásat középen, és egy kitaposott utat a másik szélén. Gondoltam éljen az aranyközép, megpróbálom azt (a tábla az útkereszteződést jelölte meg folytatásként, és nem adott további támpontot a döntéshez). Elindultam, de még az elején észrevettem a kis kitaposott úton egy nőt, itt megváltoztattam a döntésem, "ok, fogalmam sincs hol vagyok, arra van ember, megyek arra". Mikor elértem a nőt (aki mellesleg egy kutyát sétáltatott éppen, dobálta neki a botot lelkesen a búzamezőbe /nem tudom, hogy búza volt e, valami növény/)megkérdeztem tőle, hogy erre ugyan jó irányba megyek e. Mondta, hogy igen, elmagyarázta, hogy menjek egyenesen, aztán balra, aztán jobbra és ott lesz a vasút(!!!! Jézusom, milyen vasút???) Mindegy, vissza én már nem fordulok, megyek a vasút felé. Baktattam a kis utamon, ami valahogy mégsem tűnt úgy, mint ami egyszer véget fog érni, a mezőből erdő lett, az erdőből, tisztás, a tisztásból rét. Igazából közben elkezdtem egy kicsit aggódni, hogy ok, hogy nincs késő, és ok, hogy most nem sietek haza, de azért a lábam csak fájdogál már, azért csak éhes vagyok már, azért mégiscsak fogalmam sincs, hogy hol vagyok. De úgy döntöttem, hogy felnőtt vagyok, és a felnőttek mindig hazatalálnak (még akkor is, ha az én esetemben jelenleg a hazatalálás nem is tudom pontosan, hogy mit jelent). És úgy döntöttem, hogy inkább élvezem a tájat, a gyönyörű napsütést (gyönyörű napsütés volt) és végülis vissza még mindig lesz út. Aztán egy ponton megláttam egy alagutat, aminek a végén lépcső volt, és mintha valamilyen vasút. na helyben vagyok. (helyben???? a vasúttal közelebb vagyok???) Átmentem az alagúton, fel a lépcsőn és egy kedves kis utcán találtam magam, ránéztem az utcatáblára, nem mondott semmit természetesen. Fogalmam nem volt, hogy hol lehetek, reméltem, hogy még Colchesterben:) Aztán az utcán megláttam egy emeletes buszt, ilyen városi közlekedős fajtát, elsétáltam arra, hátha van tábla vagy bármi. Csak egy olyan táblát találtam, hogy Időleges megállóhely. Na köszi. Ugyanakkor észrevettem a buszban a buszsofőrt, aki egy hátsó ülésen pihengetett éppen. Őt jól felzavartam, és megkérdeztem tőle, hogy ugyan merre van a városközpont. Nagyon kedves buszsofőr volt, egyáltalán nem haragudott, mondta, hogy ez a busz elvisz engem oda. Csodás!!! megvettem szépen a jegyem, felültem a buszra (amin rajtam kívül senki nem volt) megvitattam a fickóval, hogy jaj milyen meleg van ma, és már indultunk is. Hosszú percek óta ment a busz, amikor már nagyjából tudtam, hogy merre vagyok. :) Nem vagyok benne biztos, hogy magamtól egyhamar megtaláltam volna. A busz ígéretéhez híven elvitt a városközpontba (leszálláskor szépen megköszöntem a segítséget és minden jót kívántam) ahonnan már szépen haza tudtam sétálni. Nagyon jó kis kaland volt.