practice

Tegnap vettem a bátorságot, hogy egy teljes napot eltöltsek a csodás kis bicajommal. Persze sikerült a legsűrűbb napot választanom, ráadásul azt, amikor az új helyen is kezdek (a golf klub a messzeségben), de most őszintén, tegye fel a kezét, akit ez még meglep. A keddi "felkészülés" amúgy annyiban kimerült, hogy kimentem a kis utcánkba, végigmentem rajta és úgy döntöttem, ok, tudok biciklizni. (Persze nem tudok). Szóval ezzel a hatalmas rákészüléssel nekivágtam a szerdai napnak, ami igazából néha jobban alakult, mint gondoltam volna, ugyanakkor hát..... Néha azt éreztem, hogy csak tovább nehezítettem a dolgom. Ugyanis az a technikám, hogy ha valamitől parának érzem a biciklizést, akkor leszállok és tolom. Egyelőre kizárólag egyenes, emberek nélküli járdán tudok menni. :) Ami nem túl gyakori, mert meglepő, de élnek itt mások is, illetve itt minden dimbes-dombos, alapvetően kevés az egyenes útszakasz. Az emberekkel kapcsolatos és minden egyéb biciklivel kapcsolatos félelmem gyökere azt hiszem az, hogy alapvetően nem érzem még a biciklit. Aki ismer, tudja, hogy alapvetően van bajom a távolságok felmérésével, és néha nem tudom elképzelni, hogy hogyan férnék el az ember mellett biciklivel. És persze attól rettegek, hogy elütök valakit.
A másik para tényező a padka. Tegnap reggel volt olyan élményem, hogy már messziről kiszúrtam, jön egy padka. Ne nagy padkát képzeljetek el, kb 10 centis. Tekerek (nem gyorsan, mert mindig az villog a fejemben : tömeg x gyorsulás:)))) és próbálom kitalálni, hogy mi legyen. Ok meg kell próbálni, padkák mindig lesznek, de tudom, hogy ehhez lendület kell, gyorsabban kezdek tekerni, majd az utolsó pillanatban, nem mégsem akarom megpróbálni, meg akarok állni, satufék, szívdobogás közepette megállok. Hát így valahogy. Ilyen szellemben biciklizem a városban. Néha azt érzem ön- és közveszélyes vagyok. :) de tudom, hogy jobb lesz. Minden nappal jobb.
A golfklub amúgy egy borzalom volt. Rettenetesen mocskos. Nem tudom mikor takaríthatták utoljára. De szerencsére kaptam egy supervisort, aki együtt dolgozott velem (csak a tegnapi napon) és így azért egészen normális állapotot sikerült elérni, és nyilván könnyebb lesz ha heti három nap meg fogok ott jelenni és csinálom szépen a dolgom. Persze ez megint nem az a hely, ahol lazsálni lehet. De mindegy, mert az egyenlegem még minidig jó, ha azt nézem, hogy hol mennyire kell megszakadni. Meg az is jó, hogy minden egyes új hellyel tanulok új dolgokat (új technikákat) amit aztán a többi helyen is tudok hasznosítani. Ez meg igazából tökjó dolog.
A szombat nagyon jó lesz, már alig várom. Vicces, mert a spanyol lány félreértette és azt hitte ebéd lesz, úgyhogy ő majd csak késő este tud csatlakozni, mert dolgozik (egy spanyol étteremben pincérnő, végzettségét tekintve fogorvos), de mi ettől még megtartjuk a vacsit. Jön Dana, a román lány is. Minden jónak ígérkezik. :)