A kedvencmindenem

Szóval megvan a csodaparipa. Mikor megérkeztünk ide (lassan fél éve!!!!) azonnal felmerült a bicikli kérdés és valahogy akkor is (és most is) kicsit felemás érzésem volt. Egyrészt nagyon szerettem volna, mert érzem én, hogy biciklizni jó, ugyanakkor azért még bennem el az a baleset (aminek amúgy már 15 éve) és nem is az, hanem leginkább az a baj, hogy azóta nem is nagyon ültem biciklin (ha leszámítom azt a kb két alkalmat a kis chopperrel ). Aztán múlt az idő és egyre inkább azt éreztem, hogy igen-igen de jó lenne egy bicaj, aztán erre rájött a praktikum, hogy sok a meló, sok a gyaloglás, jó lenne egy bicaj. Végül annyira belepörgettem magam ebbe, hogy az jött ki : KELL EGY BICAJ! MOST! Már csütörtökön meg akartam venni, de akkor még nem jött meg a fizetésem. Így maradta ma. Először elmentem egy nagy sport boltba, ami nincs messze a Rangetől, de ott minden nagyon drága volt (100 fontnál húztam meg a lélektani határt) szóval inkább kijöttem. Aztán elmentem abba boltba, amit Sarah ajánlott. Bike King. Először azt hittem zárva van, mert olyan sötét volt, de aztán megláttam amint valaki kijött a boltból, így odamentem és bementem szépen. Sok-sok bicikli. Rengeteg. Elkezdtem nézegetni és bevallom az egyetlen szempontom az volt, hogy női vázas legyen és ne legyen 100 font fölött. Így szúrtam ki ezt a járművet:

Toporogtam kicsit, mondanom sem kell, hogy a boltban csupa idegesítő brit kamasz eladó volt. Már ettől is rosszul voltam. Aztán odajött egy nagyon laza fiúcska. Mondtam neki, hogy ezt szeretném megnézni, kiszedte és akkor már éreztem, hogy van baj. Mert ugye fel kellett ülnöm rá, hogy megnézzem, hogy mégis milyen, de ott álltam szembe a géppel és fogalmam nem volt róla, hogy hogyan kéne rá felpattanni. Zavaromban elkezdtem magyarázni, hogy jaj nagyon rég nem ültem bicajon, szegény fiú ezzel az infóval nem sokat tudott kezdeni. Valahogy felküzdöttem magam, de akkor meg azzal találtam szembe magam, hogy nem tudom, hogy milyen a JÓ. Vagyis ok, leér a lábam (épphogy), de mit kéne még éreznem. Végül úgy döntöttem, hogy gyors döntést hozok. KELL EGY BICAJ! MOST! Mondtam megvenném, mondta, hogy ok, átnézi, meg rászereli a cuccokat mert okosan választottam hozzá egy csomagot, amiben volt lámpa, meg pumpa, meg lánc. Kifizettem és türelmesen vártam. Aztán odatolta, kaptam garancialevelet meg a halom cuccot és elindultam kifelé a boltból. Éreztem, hogy azért nem azonnal fogok rápattanni, elkezdtem tolni a közeli parkba. Közben próbálgattam a féket, meg tekergettem a kormány két szélén a BIGYÓKAT (fogalmam sincs mik azok - számok vannak rajta). Megérkeztem a parkba sok cuccal, kabátban, ok próbáljuk ki. Felülök, rettegek, próbálom tekerni, a lánc iszonyú hangokat ad ki és kattog. Mi lehet a baj? Nézem, próbálom megjavítani, nem javul. Már fordultam vissza, hogy ok visszaviszem, csináljanak valamit, amikor rájöttem, hogy lehet én állítottam el valamit a BIGYÓKKAL. Bingó. Így utólag elképzelem mennyire király lett volna az angolommal előadni ezt annak a srácnak, aki valószínűleg unottan tekert volna egyet a bigyót és elkönyvelt volna egy idiótának. Ok lánc nem kattog, sima minden, próbálom újra. Elindulok és azt veszem észre, hogy nem olyan könnyű mint emlékeztem egyből a fűre tévedek próbálok visszatérni az útra. Pánik. Ok, le akarok szállni. Megállok egyik lábam a földön, a másik a levegőben, az egyensúlyom oda, a lábam beakad a bicajba, nincs visszaút. Együtt esünk. Bang. És ezt megismételtem még egyszer, akkor a füvön landoltam. :) De nem lett bajom, csak nem tett jót az önbizalmamnak. :( Úgyhogy hazatoltam a bicajt és gyakorolnom kell, amikor csak van időm. Biztonságos terepen.  Úgyhogy félig kicsit csalódott vagyok, közben meg nagyon lelkes, meg a örülök a kis járgánynak, csak jó lenne, ha jönne valaki aki megtanít biciklizni:)